Sárkányok éltek Szatmárban? A Szamos szabályozása, az Ecsedi-láp legendái

Szatmár városa a létét, majd a jelentőségét annak köszönhette, hogy itt átkelő volt a Szamoson. A folyó miatt telepedtek le itt az emberek, építették az első földvárakat, majd a honfoglalást követően az átkelő miatt döntött úgy István király és Gizella királyné, hogy itt bajor vadászokat telepít le. Később, szintén a Szamos miatt lett a sóút fontos állomása és piaca, a folyó adott vizet a mezőgazdasághoz és halat az itt élőknek.

Az 1500-as években Szatmár még a Szamos bal partján feküdt és a folyó számos ága szabdalta darabokra. Az 1740-1741 telén történt árvíz után döntöttek úgy Szatmárban, hogy módosítják a Szamos folyását. Átvágásokat végeznek, árvédelmi töltéseket építenek, majd 1895-1896-ban az Ecsedi-láp lecsapolását végző társaság pedig megépítette az 1970-es árvízig védműként szolgáló töltést.

 

A Szamos szabályozása (3) 

Tudott tény az is, hogy a Szamos egyik ága még az 1800-as évek közepe tájáig Szatmárnémeti főteréhez, a Piactérhez közel folyt, "mocsaras pocsolyává" változtatva azt időnként. A Kazinczy utca, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek zárdája, az István tér a kórházzal (előbb az Istenes Szent Jánosról nevezett Irgalmas rendiek kórháza, majd az iskolaépületből lett jelenlegi kórház) nem épülhetett volna meg, ha Hám János (1827-1857) püspök nem dönt úgy, elkanyaríttatja a Szamost. A Kazinczy (Ștefan cel Mare) utcát nem véletlenül hívták az 1800-as évek elején Kőhíd utcának, hiszen a jelenlegi zárda környékén folyt az egyik ág, és kőhíd vezetett át rajta. Az Eötvös utcán (A. I. Cuza), a Korona szálló környékén szintén kőhíd vezetett át az egyik ágon... Más utcák is őrzik nevükben a folyó nyomait: az Árpád (Lucaciu) utca Közép híd utca, a Bányai út (Henri Coandă) Két híd utca, a Vörösmarty utca (Marsilia) Nagy víz utca volt.

A XIX. században a Kossuth Lajos utcán (ma Mircea cel Batrân) is csak pár ház volt, az utca végén pedig szinte a század végéig állt a Szamos folyó két partját összekötő fahíd, melynek helyén 1889. április 26. és december közepe között épült meg az első közúti vashíd – december 23-án adta át a forgalomnak Böszörményi Károly polgármester a város első nagy középítkezésének eredményét. Ez a jelenlegi Decebal híd melletti részen állt, támpillérjeinek maradványa még ma is felfedezhető.

Még régebb, az 1200-as években a Szamos fontos szerepet töltött be az itt lakók védelmében: Szatmár váránál két ágra szakadt – ezt használták fel a várárok vízzel való ellátásához is –, és védelmi megfontolásból a folyását itt sokáig nem szabályozták. Pontosabban, ahogy már említettem, 1741-ig nem volt számottevő beavatkozás. 1723-ban báró Salzner váradi katonai parancsnok megengedte a polgároknak, hogy a vár helyére építkezzenek, ekkor a vár belterülete benépesült, a várfalak anyagát széthordták. 1780-ban a várárkot is kiparcellázták és leosztották. A Borovszky Samu szerkesztette monográfiából is tudjuk, hogy a várárok a Széchenyi utcáig (ma 1 Decembrie 1918) és a Batthyány utcáig (ma Corneliu Coposu) is tartott. Azt is tudjuk, hogy a várat többször átépítették, elfoglalt helye, körvonala is némileg változott az időben, s így a várárok helye is. 

 

Szatmár 1565-ben a régi földvárral (balra) és az új, korszerű olaszbástyás erőddel (jobbra)

- Natale Angielini rajza 1565-ből: Lazarus Freiherr von Schwendi ostromolja és visszafoglalja a császárnak Szatmárt -

(eredetije: Österreichische Nationalbibliothek, Wien, NB9-486 C, Codex Vindobonensis)

A Borovszky-féle vármegye-monográfiában találjuk továbbá: "Legfőbb erőssége mind a várnak, mind a városnak a Szamos volt. Bejött a Pirosberek tájékán s a Teleki-utczai kertek agához érve, egyik ága az Árpád utczán mai medréhez kanyarodott, a másik ága a Kossuth-kerten, Kovács Gusztáv-féle parkon keresztül, máig is felismerhető nyomokon, a Wesselényi utczába fordult, honnan az irgalmas nénék telkén, a Víz-utczán át, a Dinnyéskertbe ömölve, egyesült a másik ággal. A szatmáriak még egy másik védőműről is gondoskodtak kelet felől. Megásták az Árpád-utczai mély árkot, mely a Fűlencsés tóval, s ennek révén a Kis-Szamossal közlekedett. Ezen túl az Árpád utcza keleti oldala, a Hunyady-, Teleki- és Attila-utczák nem voltak meg; éppen azért még a múlt század elején, mikor épülni kezdtek, „Újváros" volt a közös nevök."

A Szamos alakításának történetéhez tartozik egy sárkányokkal és óriáskígyókkal átszőtt legendavilág elpusztítása, az Ecsedi-láp megszüntetése, amely nagyon is foglalkoztatta a századfordulós embereket. Az Ecsedi lápról gyakran írt az újság, s különösen, amikor felmerült a lecsapolásának gondolata. A 60 ezer hold kiterjedésű láp a Szamos árvizeit, a "Bükk hegységből táplálkozó Balkány, a Homoród és Sópatak, a Kraszna" vizeit is egybegyűjti - írja a Szatmármegyei Közlöny augusztus 5-i száma, hozzátéve, hogy nagy lehetőségek rejlenek a lecsapolásban, a terület termőföldként való hasznosításában. Tervet is készítettek, miszerint elvezetik onnan a folyóvizeket, illetve a csapadékvizet, regulázzák a Szamost... Ekkor döntötték el, mely települések maradnak a jobb, s melyek a bal parton. Öt millió forintra becsülték a kölcsönt, ami fedezi a munkálatokat.

A lápról az újságok azt írták, jóval a történetírás emlékezetét megelőzi léte (Tudománytár1836. IX. 135. lap / Szatmármegyei Közlöny 1894. augusztus 12.). "Hogy a magyarok bejövetelekor már létezett, bizonyítják Béla király névtelen jegyzőjével. A későbbi századokban is szerepel, folyvást, még pedig mesés színezettel. Annyi azonban bizonyos, hogy részint a magyarok bejövetele idejében, részint az azt követő öt századon át sohasem lehetett oly kiterjedésű, mint például a 17. és 18ik századokban. Ugyanis sem a régi Sárvár, sem a jóval későbbi ecsedi vár felépíthető nem lett volna a lápnak 17-18. századbeli ismert térfogata mellett. A hagyomány és történelmi nyomozás kétségtelenné is teszi, hogy az ecsedi vár erősítése czéljából növekedett a láp, a  Kraszna mesterséges beömlesztése által. Még eklatánsabbul bizonyítja a láp időszaki növekedését azon tény, hogy hajdan 14 községet nyelt el, melynek csak gyászos emlékezete maradt fenn." (1)

Tudták már az akkori üzletemberek és politikusok is, hogyan kell fogalmazni, ha el akarnak érni valamit... A fenti szöveg célja ugyanis a közvélemény meggyőzése volt: csapolják le a lápot. Sikerült, le is csapolták, vége lett az egykor Nagykárolytól Csengerig és Győrtelekig, Vállajig és Mérkig húzódó, Nagymajtény szélét és Nagyecsed várát is magába foglaló lápvilágnak.

Az Ecsedi-láp ˙(Planum Lacus Etsediensis) térképe 1777-ből (2)

 Az Ecsedi-láp 1780-ban (2)

Milyen volt ez a láp? Hatalmas területén nád és égerfa, amíg a szem ellátott, vizén kisebb nagyobb szigetek, amelyekhez az utat csak kevesen ismerték. Egy rejtélyes, beláthatatlan, veszélyes világ volt az Ecsedi-láp, amelyben, a néphit szerint lidércek és boszorkányok tanyáztak.

Kaplony, Kálmánd, Börvely s a többi falu, amely a láp szélén állt, életébe fogadta azt, történetében hordozza ma is, már ha a legendák nagy része mára a sárkányokkal együtt elveszett.

De nem az összes tűnt el. A "Szatmári Legendák Útja - Útikönyv" című, 2012-ben megjelent könyv közöl is párat, így tudunk a lápban élt sárkányról is, amelyet Báthori Gábor győzött le - nevének eredetét is sokan a sárkánnyal szembeszálló bátorságában látják.

"Egy régi, már-már elfelejtett legenda szerint, Báthori Gábor seregével a török ellen vonult. Vonulásukat egy félelmetes sárkány próbálta megakadályozni, amit csak úgy lehetett elhárítani, ha valaki megvív a sárkánnyal. Báthori Gábortól megkérdezték, hogy „Ki mérsz e állni ellene?” A válasz: „Mérek”. Ahol ez a szó elhangzott, azon a helyen később egy falu keletkezett, neve a merek szóból Mérk elnevezéssel állandósult. A legenda szerint a vitéz először a vállán sebesítette meg a sárkányt, azon a helyen Vállaj község jött létre. Majd legyőzte a sárkányt, tetemét a csalánosba dobta, itt lett Csanálos község." (4)

Egy másik ilyen a kígyósi ér legendája: "Károlyi Sándor gróf idején történt Kaplony határában. A földek már hosszú ideje parlagon álltak, mert a határban két óriási kígyó tanyázott. A lápból jöttek elő és rettegésben tartották a falu lakosságát, s pusztították állatállományát. Nemcsak a bárányokat nyelték el, de a csordából tinókat és a ménesből kancákat vonszoltak el. Sőt még embereket is megöltek, ha azok a közelükbe merészkedtek. A falu lakosaira dermedtség ült. A gróf is tanácstalan volt, kihirdette hát, hogy annak, aki a sárkánykígyókat elpusztítja, nagy jutalom üti a markát. Sokan próbálkoztak, de senkinek sem sikerült a szörnyeket megölni. Ekkor jelentkezett egy öreg magyar juhász. Azt mondta, neki csak két bárány kell és oltatlan mész, s elbánik a kígyókkal. A gróf megparancsolta a szolgáknak, hogy mindenben álljanak rendelkezésére. Az öreg juhász megölte a két bárányt, kivette azok belső részét, majd mindkettőt megtöltötte oltatlan mésszel. Azután a hasukat bevarrta és a két bárányt óvatosan arra helyre vitte, ahol az óriáskígyók sütkéreztek. Jómaga kicsit messzebbre ment és türelmesen várakozott. Nem is kellett sokat lapulnia, mert jöttek azok hamarosan. Egy szempillantás alatt nekiestek bárányoknak és egészében lenyelték őket, majd elszenderedtek. De nem sokáig aludhattak, mert az oltatlan mész elkezdett dolgozni a bendőjükben. A nagy fájdalomtól ide-oda vonaglottak, de minden hiába volt. Nyomorultul elpusztultak, mindenki nagy örömére. A gróf pedig gazdagon megjutalmazta az öreg juhászt. Azt a helyet pedig, ahol a két kígyó garázdálkodott, majd elpusztult, mind a mai napig Kígyósi érnek hívják a kaplonyiak." (4)

Nem kell hát nekünk sem messze mennünk, ha sárkányokkal küzdő királyokról szeretnénk hallani...

Adódik a kérdés: Mi maradt a régi vízivilágból Szatmárban? Az építkezések tanúsítják, itt van még, csak a felszín alatt. Szatmárnémeti régi központjában az épületeket a Szamos egykori vizenyős medrébe alapozták, építették - sok méter mélyre helyeztek fagerendákat, hogy ne süllyedjenek meg az épületek. Ha ma valaki alapot ás a régi központban, találkozik a víz problémájával. De ugyanígy az egykori Ecsedi-láp területén, ahová vissza-visszavándorol még a víz. S ki tudja, ha az ember nem avatkozna folyton folyvást be, a láp is visszaalakulna - hiszen több ezer évig úgy volt, csak uszkve 200 éve csapolták le. Aki Nagykároly felé autózik, már Nagymajténytól láthatja a víz nyomait és a vízimadarak ragaszkodó sokaságát.

 Csíkász az Ecsedi-lápon (2)

Felhasznált irodalom:

1.  Szatmármegyei Közlöny 1894. augusztus 5., augusztus 12.

2.  https://hu.wikipedia.org/wiki/Ecsedi-l%C3%A1p

3.  Bura László és munkatársai - Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében, 2005

4.  Szatmári Legendák Útja - Útikönyv, 2012.

Kérem kedvelje a blog Facebook-oldalát a legfrissebb bejegyzések gyors eléréséért, egyéb tartalmakért!