Pestis, földrengések, tűzvészek és árvíz Szatmárban

május 07, 2019

Melyek voltak azok a fő tényezők, amelyek negatívan befolyásolták, veszélyeztették a szatmáriak életét és mire következtethetünk ezekből?

Említettem már a tatárjárást, a török hódítást és a háborúkat, szabadságharcokat - az 1241-42-es első, az 1285-ös második tatárjárás, 1514. évi magyar parasztháború (Dózsa György-féle parasztháború), a török hódítások, amelyek az 1526-os mohácsi vésszel érték el mélypontjukat, a Rákóczi-szabadságharcok (1703–1711), az 1848-as szabadságharc, az I. világháború (1914-1918), a II. világháború (1939-1945) a holokauszttal (1943), Szatmár bombázásával (1944, a város csaknem kiürült, falvak néptelenedtek el a kivándorlások során), a sváb- és magyar deportálásokkal (1945), a kommunista szorítás és embertelenségek...

És tettem említést a járványra is. Bizony, Szatmárt sem kerülte el a pestis: csak az utóbbi évszázadokat tekintve 1710-ben, 1742-ben (más feljegyzések szerint 1719-ben, 1739-ben is) Szatmáron is pusztított a szörnyű járvány. A krónikák feljegyezték, Beliczai János is említést tesz kutatásai alapján feljegyzéseiben, Szatmárban nem volt elég orvos, az egyszerű ember pedig vöröshagymával és gyógyfüvekkel próbált ellenálni a kórnak. Nagy volt a mortalitás.
"1710-ben borzasztó pestisjárvány pusztított Szatmáron és környékén. A beteg arca, feje megdagadt. Orvos alig volt. Vöröshagymával és füvekkel kezelték magukat. Sokan haltak meg. 169 ház üresen maradt a városban." - írja Beliczai János, aki feljegyezte a születésszámokat is: 1711-ben 6, 1712-ben 23, 1713-ban 16, 1714-ben 10, 1715-ben 14, 1716-ban 11, 1717-ben megint csak 11 gyerek született. (3)
"1742. júliusától 1743 januárjáig megint pestis pusztított. 1798-an haltak meg a városban." - jegyzi fel, s teszi hozzá a születésszámokat: 1742-ben 15, 1743-ban 6, 1744-ben 10, 1745-ben 11 keresztelést jegyeztek fel az anyakönyvben. "A fejlődés 1750-től indult el megint". A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye százéves sematizmusa azt is megjegyzi, 1742-ben fél év alatt 1799 ember halt meg a városban a rettenetes betegségben.

Ugyancsak pusztított Szatmárban a spanyolnátha.

Az influenzához és a jelenlegi koronavírushoz hasonló tünetekkel, vagyis lázzal, fejfájással, végtagfájdalommal, légúti panaszokkal 100 éve okozott világjárványt a spanyolnátha. Szatmárt sem kerülte el a járvány és ez a korabeli anyakönyvekből is kiderül, hiszen sok esetben írták be a halál okaként. Pontos számot azonban nem tudunk, hányan haltak meg a spanyolnátha miatt, hiszen a kor orvostudománya kezdetlegesnek számított, az egészségügyi rendszer pedig nem fedett le minden beteget - nem vizsgáltak meg mindenkit és a halál okát sem mindig állapították meg helyesen.

A korabeli lapok ugyanakkor rendre beszámoltak róla. A Hungaricana.hu adatbázisát átböngészve összegyűjtöttem pár érdekességet a szatmári eseményekről, jelenségekről.

Így a Szatmárnémetiben megjelent Szamos, 1918. október 4-i számában a spanyolnátha miatti munkaerőproblémáról ír:

"Fehér foltok a spanyol nátha miatt.
Amíg az orvosoknak nincs most nagyobb gondjuk, mint az, hogy megállapítsák: mi hát az a spanyol nátha, honnan jön, mi okozza, mi terjeszti, mi szünteti meg, a diagnosztikában a veszedelmes betegségnek egy új tünetét fedeztük fel: a fehér foltokat. Ezek a foltok ugyan nem a betegség által megtámadott emberi testben jelentkeznek, hanem a vidéki lapokban. Itt fekszik ugyanis előttünk egy szimpatikus, eleven kis vidéki újság: az Ungvári Közlöny, amelynek a fél oldalán, a bolgár különbéke hírei által szabadon hagyott helyén tiszta fehér, mintha valami radikális, erélyes cenzor vágott volna végig rajta a színes ceruzájával. Az üres helyre ez a pár sor van nyomtatva: Az egész nyomdaszemélyzet megbetegedése miatt lapunk csak redukált terjedelemben jelenhetett meg. A kassai „Felvidéki Újság“ ma kézhez vett számában pedig a következő híradást olvassuk: — Lapunk — spanyolnáthában. Ki hitte volna ezt? Bizony utolérte a pech a lapunkat is. Felelős szerkesztőnk, Dzurányi László spanyolnáthában fekszik és ma reggelre lapunk főtördelője és szedői is beleestek ebbe a huncut betegségbe. Reméljük, hogy hamarosan megbirkóznak evvel a legújabb háborús ellenséggel. Addig pedig olvasóink szíves türelmét kérve, csak 2 oldal terjedelemben jelenünk meg. — Az inficiált cserepéldányokat óvatosan eltávolítottuk a többiek közül, nehogy a többi vidéki lapokat is inficiálják."

A Szatmári Újság, 1918. október 9-i száma (2. évfolyam, 234-260. szám), illetve a Szatmármegyei Közlöny 1918. október 13-i száma a fűtés korai megkezdését a spanyolnáthával indokolja: "Szabad a fűtés. A hűvös időjárásra és a spanyolnáthára való tekintettel dr. Vázsonyi Jenő, a szénügyek kormánybiztosa úgy intézkedett, hogy a lakás céljaira szolgáló helyiségek fűtését már a kormányrendeletben megállapított időpont, vagyis október 15-ike előtt is meg szabad kezdeni." (Ugyanaz a szöveg mindkét lapban.)

A Szatmár És Vidéke, 1918. október 7-i számában (35. évfolyam, 1-52. szám) a spanyolnátha esetleges kezeléséről ír: "A spanyolnátha elérte a tetőfokot, a lapok híradása szerint ugyanis a spanyol király is megkapta, s minthogy ennél nagyobb ambíciója csakugyan nem lehetett, remélni lehet most már, hogy gyengülni fog és lassan-lassan megszűnik. Az orvosok azt mondják, hogy nem egyéb, mint influenza, azzal a különbséggel, hogy nem teketóriázik sokat, hanem rövidesen elbánik a beteggel. A legfőbb orvossága ennek is a szeszes ital, a mai viszonyokat tekintve tehát, nem csak veszedelmes, hanem nagyon drága betegség is."

A spanyolnátha sokáig veszedelmesnek számított Szatmárban is. Még 1929-ben is lehet olyan hirdetéseket találni, mint a Szatmár és Bereg, 1929. december 29-i számában: "Védekezzék spanyolnátha, torokgyulladás és meghűlés ellen Panflavin-pasztillákkal. Kiváló szaktudósok melegen ajánlják." Vagy: "Néhány órán belül fertőzés által spanyolnáthát, torokfájást kaphatunk, vagy köhögni kezdünk. A szájon és garaton keresztül fertőző betegségek ellen biztos védekező szer a Panflavin-pasztilla." (Szatmár és Bereg, 1929. december 22. - 9. évfolyam, 1-52. szám)

A Keleti Újság 1932. április 18-i számában egy másik reklám igyekszik meggyőzni az olvasókat:

"A spanyolnátha és következményei
Mindenki, aki csak egyszer is átesett a spanyolnáthán, tisztában van azzal, hogy minden alkalommal ki van téve az újabb fertőzésnek. Ez egyedül annak a ténynek köszönhető, hogy a Szervezet nem gyógyult teljesen ki és nem tétettek elővigyázatossági rendszabályok a megbetegedés megelőzésére. Ma kegyetlenebből pusztít ez a járvány, mint valaha s alig van ház, ahol a spanyolnátha jelen ne volna.
Hogy ezt a betegséget, amely a szervezetben súlyos utóhatásokat hagy vissza, távol tarthassuk, vagy ahol már kiütött, meggyógyíthassuk, ahhoz a leghatékonyabb gyógyeszközt kell használnunk.
Az ALGOCRATINE-ról már eddig is tökéletesen bebizonyult, hogy a spanyolnátha esetében a legjobb gyógyszer, mert a betegséget távoltartja s ahol már kitört, ott meggyógyítja.
Az ALGOCRATINE minden gyógytárban és drogériában kapható 1, 3 és 8 kapszulás eredeti csomagolásban.
Egy gyors kísérlet sok kényelmetlenségtől óvja meg Önt."

A Keleti Újság, 1933. július 8-i száma a remény hangján szólal meg:

"Megtalálták a spanyolnátha kórokozóját.
Londonból jelentik: Laidlow angol orvos hivatalosan bejelentette a londoni orvosi fórumoknak, hogy két asszisztensével folytatott együttes munkálkodásuk eredményeként sikerült megtalálniok a spanyolnátha kórokozóját. A felfedezést vizsgálat tárgyává teszik. Valószínűnek látszik, hogy a világon annyira garázdálkodó spanyolnátha veszedelmét sikerül legyőzni."

Sajnos azonban még várni kellett a spanyolnátha eltűnéséig. Oly annyira kitartott a spanyolnátha jelentette veszély, hogy még 1935-ben is szüneteltetni kellett miatta a tanítást. A Kolozsvárott megjelent Keleti Újság, 1935. február 2-i számában arról ír, Szatmáron is bezárják az iskolákat: "Szatmáron is bezárták az iskolákat.

Szatmárról jelentik: Csütörtökön délelőtt a szatmári városi főorvosi hivatal elrendelte az összes elemi és középiskolák nyolc napra való bezárását. A rendelkezés oka a spanyolnátha- járvány rohamos terjedése."

Hogy aztán mi állította meg a spanyolnáthát? Nem tudni oltásról, igazán hatásos gyógyszerről...

Kevesen tudják, de Szatmár vidékén gyakoriak voltak a földrengések is. A csomaközi templomról feljegyzi a Szatmári Egyházmegye száz éves sematizmusa, hogy azt az „1834. október 15-i országos földrengés nagyon megrongálá”, a kaplonyi kolostor és a templom épületét csaknem romba döntötte. Ugyanezt a kolostort – illetve amikor még bencések lakták – korábban szintén erősen megrongálta egy földrengés, romjaiból kellett újjáépíteni. Mezőpetriben „az 1834-iki országos földrengés e templom tornyát a fedélzetre döntvén, az egész templom hajóját romhalmazzá tevé”. Amúgy Ákoson is rengett a föld, az ákosi református templomról, volt bencés kolostorról is tudott, hogy 1834-ben megrongálódott. Károlyban ugyanaz a földmozgás a Kalazanci Szent József templomban tett kárt. A mezőfényi templom tornya elferdült... A szatmárnémeti Székesegyház falai több helyen veszélyesen megrepedtek az építési munkálatok idején, 1834-ben. Bezárták a templomot, az istentiszteletet pedig három éven át az új (ugyancsak Hám János által építtetett) püspöki palota nagytermében tartották. (1, 2)

Halmi római katolikus templomát 1893. március 11-én a földrengés erősen megrongálta. Krasznasándorfalu templomát az 1860-as földrengés rongálta erősen meg. Félköríves mennyezete csak a szentélyben és a torony alatt maradt meg.

A szaniszlói Kisboldogasszony templomot az 1829-ben kezdődött földrengéssorozat nagyon megrongálta, az 1834-es földrengés pedig romba döntötte.

A földrengések évei tehát 1829, 1834, 1860, 1893. Szatmár vidéke alatt törésvonal van tektonikai lemezek érintkeznek. Reméljük még sokáig nem mozdul meg ismét a föld.
A földrengések kapcsán templomokat soroltam fel, hiszen a bennük esett kárt jegyezték fel a krónikák, de egészen biztosan nagy volt a kár a civil lakosság épületeiben, soraiban is.

Volt Szatmárban egy olyan természeti katasztrófa, amely igen sok emberáldozatot követelt, ez az 1816-1817-es éhinség. Csapadékhiány miatt, 1816-ban kiszáradt a Szamos! A rá következő évben nagy éhinség volt - az emberek nem tudták öntözni sem a földjeiket, nem volt termés... Sipos Ferenc a következőket jegyezte fel ezzel kapcsolatban: "Az emberek az éhségtől gyötörve elhagyták lakóhelyeiket és koldulva barangoltak gyermekeikkel egyik szerte-széjjel azzal a reménnyel, hátha kevésbé sújtott vidékre vezeti őket a véletlen. Vesztükre tették ezt, mert még nagyobb nyomorba jutottak s az útfélen kimerülve feküdtek le meghalni. Gyermekeiket az elszaporodott duvadak falták föl. Mások fakérget és mindenféle dudvát rágtak, hogy így hosszabbítsák meg nyomorult életüket egy pár nappal. Ismét mások fűrészporból és csutkából sült kenyeret ettek. Volt anya a Szilágyságban, aki síró gyermekét elhajgálta mert nem tudta táplálni. Megtörtént, hogy némelyek elhullott társaik teteméből ettek s utána a borzalom és iszonyat ölte meg őket. Amacon történt, hogy egy anya kéregetni indult s míg odajár, gyermekeire ráreteszelte az ajtót. A szegény asszony az éhségtől kimerülve az útfélen meghalt, amikor pedig házának ajtaját a szomszédok betörték, gyermekeit szintén halva találták s a szegény kisdedek szája tele volt szénnel, ami azt mutatja, hogy végső kínjukban ezzel próbálták csillapítani éhségüket. Mindezt egy egyszerű szatmári polgár, Bogdány Mihály írta meg. Ő írta meg azt is, hogy mit tett ezekben az időkben Klobusiczky Péter püspök. (...) A püspök ebben az ínséges időben a nyomorgó felsegítésére annyi adósságot csinált, hogy abból csak a kalocsai érseksége alatt tudta magát teljesen tisztázni." Klobusiczky püspök valóban kinyittatta a Püspökség éléstárát és anyagiakkal is segített, akin csak tudott. (4)

A Meszlényi Gyula püspök által épített Tűzoltó torony kapcsán már megjegyeztem, a századforduló környékén Szatmár városában az emberek még fával is építkeztek, faházak álltak, gyakran egymás mellett, közvetlen szomszédságban. Más házak tetejét zsindellyel, deszkával fedték, de voltak zsúptetős házak is. Gyakoriak voltak a tűzvészek. Ha valahol tűz keletkezett, az gyorsan továbbterjedt, nagy pusztítást végzett. A tűzoltóknak ezért fontos volt, hogy rendelkezzenek egy magaslati ponttal, ahonnan beláthatják a várost és gyorsan észlelhetik a tüzet. Ennek sokáig megfelelt a Tornyos ház, amely 1768-ban épült (a jelenlegi Pannónia hotel helyén állt), a polgármesteri hivatal és a tanács székhelyeként működött, továbbá városháza volt, 1897-ig a városi törvényszék épülete. De 1900-ban lebontották, és a tűzoltóknak nem maradt más lehetőségük, mint a Székesegyház tornyába feljárni strázsálni. Hogy a városnak segítsen, Meszélnyi Gyula 1903. és 1904. között megépíttette a 45 méter magas Tűzoltó tornyot, melynek 33,75 m magasságban levő kilátójáról nézhettek a messzeségbe a tűzoltók.

Végül az árvizekről írnék még... Szatmár városa a Szamos folyó partján épült, ahogy sok más város is az országban vagy a világon. Miért? Mert a folyó élelmet ad (halászható), illetve a vízzel öntözni lehet a mezőgazdasági területeket. Ez megint élelmet jelent, lehetőséget a megmaradásra és fejlődésre. Később, az iparosodást követően a gyárak is a folyópartokra épültek, hogy a vizet használják vagy épp a melléktermékektől a folyó által gyorsan megszabaduljanak. No de a folyó igen gyakran ki is öntött a történelem során. A krónikák feljegyzik, hogy 1740-1741 telén három hétig borította víz a várost. Jeney György "Egy szatmári czivis emlékiratai" című könyvében leírja, hogy a Szamos 1792-ben elárasztotta a Fazekas, Csizmadia, Varga, Új és Nemes utcákat. 1817-ben a Szamos vízállásának megfigyelésére a városháza tornyából állandó felügyeletet tartottak fenn (az árvízveszély miatt). 1884-ben és 1888-ban nagy károkat okozott az árvíz, utóbbi alkalommal, miután átszakította a töltést, elöntötte a város nyugati részét, ahol 633 cm magasságban tetőzött a jeges, tavaszi víz. És biztosan sokan emlékeznek még az 1970-es árvízre. Május 14-én több helyen átszakadtak a Szamos folyó gátjai, Szatmárnémeti nagy részét és több falut is elárasztott a víz.

Mik voltak az előzményei?

Május hónap első tíz napjában a Nyugati Érchegységben, a Radnai-havasokban, a Keleti-Kárpátokban erőteljes havazás volt. A Szamos vízgyűjtő medencéi hirtelen nagy mennyiségű csapadékot kaptak, a hóréteg vastagsága elérte a 3 métert, egy nap alatt alatt négyzetméterenként 100 liter csapadék hullott le.

Egy nappal a katasztrófa előtt, délután öt órakor a Szamos vízállása 510 centiméter volt, és mindössze egy nap alatt 700 centiméterig terjedő emelkedést jeleztek. Május 14-én reggel a Szamos vízszintje elérte a 770 cm-es szintet, Szatmárnémetinél átlépve a jobb partot és elárasztva a város alacsonyabb részeit. Igazán nagy bajt 12 órakor jelentett, amikor a Szatmárudvarihoz tartozó Kaknál átszakadt a folyó gátja. A várost elöntötte a téglagyár felől érkező víz. Ekkor Szatmárnémeti több pontján két és fél méter magasságot is meghaladott a gyorsan, 36 km/h sebességben haladó víz és voltak pontok, ahol 15 km szélesre becsülték a Szamost - ez a hozam a folyamokra, így a Dunára jellemző. Csak a városban több, mint 2200 ház omlott össze, több, mint 2600 megrongálódott és csak a lakosság kárát 258 000 009 lejben állapították meg, az ipari veszteségeket 77 millió lejre becsülték, az épületekben történt veszteségeket 6 millióra, az áruk forgalmában több mint 18 millió lejre, a termelésben pedig 64 millió lejre. (5) Ahogy a Megyei Múzeum kiállítása szövegéből kiderül, a víz megsemmisítette és elárasztotta a „Ceram” gyárat, a Szeptember 1., a Solidaritatea, az Iprofil gyárakat, a Bútorgyárat, az I.P.I Ipari Termékeket gyártó vállalatot, a vasútállomást és a vasúti depót, a vízművet, az üzemanyag raktárat, valamint a 110 kW-os transzformátor állomást. Az “Augusztus 23.” háztartásigép-gyárban az árvíz megsemmisítette és megkárosította a már kész termékeket és a termelést 8-17 napra megakasztotta. A téglagyár területének bizonyos részein a víz elérte a 1,5 m-es szintet, az iszapréteg pedig az 50 cm-t. Az áldozatokról pontos számot még ma sem tudnak, általános vélekedés szerint több, mint százan haltak meg. A szám valószínűleg jóval nagyobb. A mai "Május 14" lakótelep helyén a víz szintje elérte a 2 méteres magasságot. Az árvizet követően jelentős segélyszállítmányok érkeztek a városba (pénz, étel, gyógyszer, ruhanemű, vízszűrő berendezések, generátorok és csónakok) belföldről és külföldről is - így a német vöröskereszttől például vízszűrő berendezések. Az összefogás, a megtapasztalt szolidaritás okán nevezték el az egyik épülő negyedet "szolidaritás"-nak. Hamar elkezdődött ugyanis az újjáépítés, így a gátak megerősítése is. Ennek köszönhetően az 1970. június 11-13. közötti 702 cm-es árhullám már nem okozott gondot. Az 1970-es árvíz után építették többek között a Szolidaritás, a 14-es lakónegyedet, a Kárpátok 1 és a Kárpátok 2 lakótelepek tömbházait, mintegy 4.000 új lakással, de építkeztek a Batizi úton, a Chendi, a Barițiu, az Argeșului, a Ghica, a Pionierilor és az Anton Pann utcákon is.

Az emberek a háztetőkre menekültek, csónakokon mentették őket a közintézmények épületeibe és onnan várták az ár levonulását.

Végül persze számos következtetést levonhatnánk, főleg a földrengések, az árvíz kapcsán. A legfontosabb azonban, hogy a szatmáriak mindig készek voltak segíteni egymáson. Jó lenne ezt a tulajdonságunkat ébren tartani.

Kérem kedvelje a blog Facebook-oldalát a legfrissebb bejegyzések gyors eléréséért, egyéb tartalmakért!