Lokálhistóriák

Sok más városhoz hasonlóan Szatmárnémetiben is létezik „hősök temetője” – a Zsadányi (Cloşca) út végében, a vasút előtt, bal felől. A mienk azonban egészen különleges, hiszen Szatmárnémetiben működött az ország egyik vagy ha nem a legelismertebb katonai kórháza, így messze földről is – többnyire a galíciai frontról – hozták ide az első világháború során a katonákat. A Szatmárnémetiben elhunyt katonákat temették a Zsadányi út (Cloșca sugárút) végében található területre, ez lett a hősök temetője. De oda temették az 1944. szeptember 16-i és későbbi bombázások szatmárnémeti halottjait is. A történet azonban sokkal érdekesebb a száraz tényeknél, sőt, több történet is fellelhető a szatmárnémeti hősök temetőjével kapcsolatban. Mindenek előtt azonban kijelenthető, a hősök temetőjéről sajnos a jelen megfeledkezett, pedig a város polgárai egykor igen szívükön viselték a sorsát. Elevenítsük fel ezért a történeteket együtt, így november elejéhez közelítve. A barakk-kórház Az első világháború a

Szatmárról indultak, s ezt a nevükben megőrizték New Yorkban és Izraelben is. Jelentős csoport a zsidóságon belül, akik zárt közösségekben élnek, de igen befolyásosak. Ők a szatmári haszidok, akik Teitelbaum Mózestől eredeztetik magukat. Teitelbaum Mózest mindjárt megismerjük, de előbb lássuk, mi is az a haszidizmus? Ez egy, az 1700-as évek közepén indult zsidó mozgalom, melynek neve magyarra fordítva: „hű”. Jiszráél ben Eliezer Baál Sém Tóv (1698-1760) rabbi alapította meg Miedzyboz-ban (Ukrajna). Az ő tanításai alapján fogalmazták meg a haszidizmus négy alapeszméjét, így: 1. Isten előtt nem a tudás, nem a törvények szigorú betartása a fontos, hanem az odaadó szeretet, a jóakarat és a lélek tisztasága. A vallásos életmód, a sok rituális előírás és a számos jó cselekedet lényege ugyanis az Istenszeretet, a felebaráti segítségnyújtás és az értelmes életvitel, vagyis az emberszeretet. 2. Nem önmegtartóztatással, nem szomorúsággal, hanem őszinte örömmel, tánccal-dallal kell szolgálni az U

Bonaparte Napóleont az egyik legnagyobb hadvezérként tartották számon. Ő volt az Első Francia Köztársaság konzulja, majd a Francia Birodalom császára. Azon kevés francia császárok közé tartozott, akiknek nevét még életében jól ismerték a szatmáriak. Ma már nem jelent nagyot, ha Szatmáron a jelenlegi francia elnökről, Emmanuel Macron-ról beszélnek, hiszen a televízióból, a rádióból, az interneten sok mindenről lehet értesülni. De 1807-ben másként volt, hiszen akkor még újságok is alig-alig léteztek, kis példányszámban nyomták azokat Pozsonyban, Bécsben... Mégis honnan tudták a szatmáriak, hogy létezik egy Napóleon nevű hadvezér, aki fenyegetést jelent? Nos, harcoltunk ellene, vele, majd megint ellene. Vannak erről történetek, mint alább kiderül.   Napóleon ideje alatt, a francia hadsereg majdnem minden európai ország ellen harcolt, gyakran egyidejűleg, és országa uralma alá vonta a kontinentális Európa nagy részét, hódítás vagy szövetség által (írja ez utóbbit róla a Wikipedia). Miutá

A helyhatósági választásokhoz közeledve aktuálisnak érzem megidézni a város egykori nagy polgármestereinek alakját. Vajon milyen embernek kellett lenni ahhoz, milyen lelkülettel kellett rendelkezni, hogy polgármesternek válasszanak valakit a századfordulón (az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején)? Kik választották a polgármestert és mit ígért a XX. század elején egy polgármester? Ezekre a kérdésre keresi a választ a jelen bejegyzés. Azért pedig, hogy a témához közelítsünk, meg kell értenünk pár unalmasabb tényt is: Szatmárnémetit 1798-ig városbírók, úgynevezett tiszti főügyészek vezették (névsoruk alább). 1798-ban kezdték különválasztani a feladatokat és a városbírók mellett megjelentek a polgármesterek, akiknek ugyanakkor még jóval kevesebb jog- és feladatkörük volt, mint később. Szatmárnémeti első, adminisztratív jogkörökkel rendelkező polgármestere 1798-tól Keresztesi András volt (a polgármesterek listája is megtalálható lejjebb), míg az első olyan polgármester, akit a város