Lokálhistóriák

Ha azt hinnénk, a rajongás új keletű dolog, tévednénk. Az ember valószínűleg minden időben kiválasztott magának olyan személyeket, akik példaként állhattak előtte, akik után vágyakozhatott, akikért akár az életét is adhatta. Ezek legtöbbször rangban, kasztban, osztályban, lényben magasabb szinten álló személyek voltak. A komédiások, a színészek megjelenésével azonban lassan megszületett a rajongás új formája, és a sajtó ezt a jelenséget csak fokozta. Így volt ez Szatmárban is, ahol legalább 1790 óta jelen volt a színjátszás (Móricz János három tagú vándorkomédiás társulata ekkor tartott Szatmáron komédia játékot, ahogy erről korábban a Szatmári színjátszás kezdetei című bejegyzésben írtam), a vendégszereplések révén pedig a nagy, budapesti nevek is eljöttek. Így érkezett 1899. február 20-án, 49-ik születésnapja előtt négy nappal Szatmárnémetibe Jászai Mari, a legendás hírű tragika is, és már az érkezése hírére felbolydult a város diáksága. fotó forrása: fidelio.hu Az érkezésről így ír

Több, mint nyolcvan évig a városkép fontos része volt a villanytelep a hatalmas, füstokádó kéményével, ma már azonban csak egy emléktábla emlékeztet rá. A Városi (közüzemi) Villamosmű 1891. december 31-én indult, amikor is este 7 órakor megtették az első világítási próbát az épülő, új, jelenleg is álló városi színházban (1892. január 14-én avatták fel a város új színházépületét). Ezzel Szatmárnémeti az első vidéki városok között volt, amelyek saját villanyvilágítási berendezéssel rendelkeztek Magyarországon. A Borovszky Samu szerkesztette vármegye monográfiában Ferencz Ágoston tanácsjegyző (az impériumváltást követően, vagyis a monográfia megjelenése után 10 évvel Augustin Frențiu néven Szatmárnémeti első román nemzetiségű polgármestere) így ír róla: „A nagyobb ipari vállalatok sorában meg kell említeni a város házi-kezelésében álló villamtelepet is, mely 1891 óta áll fenn. A város közönsége 1891-ben felépítvén új színházát, a belügyminisztérium csak úgy engedte meg annak megnyitását,