A püspökök hatása a városra

Én azt hittem, hogy ez egy kis mezőváros... pedig nem
Az alcímben szereplő idézet egy már azóta elhunyt, ismert és elismert magyarországi színművésztől származik. Valahol a Széchenyi utca és az egykori városháza helye környékén készítettem interjút vele, 2002-ben. Azt mondta, semmit nem tudott a városról, mielőtt útnak nem indult, de valahogy mégis azt gondolta, ez egy "lényegtelen" mezőváros. Csak az érkezés után döbbent rá, itt színház, filharmónia van, gazdag kulturális és hitélet, az emberek érdeklődőek és tevékenyek...

Abban a színművésznek igaza volt, hogy valamikor Szatmárnémeti egy kis mezőváros volt... De ez az 1700-az évek közepe táján változni látszott, s majd igazán az 1800-as évek elején-közepén megváltozott.

Mi történt akkor? Szatmárnémeti püspöki székvárossá lett. Már III. Károly fejleszteni akarta ezt a vidéket, II. József király sem tett le erről, de I. Ferenc apostoli király idejében, VII. Piusz pápa engedélyével alakult meg a Szatmári Egyházmegye. Az első püspök, Báró Fischer István érkezésére megkezdték az utcák kövezését, és megépítették az első nagy hidat a Szamoson. Elkezdték építeni a Püspöki palotát, a Székesegyházat (kibővítve a régi templomot), rendezték az előtte elterülő piacteret...

A piactér és a Székesegyház

Ekkor kezdett polgárosodni is Szatmár. Egy püspöki székváros ugyanis rendezett kellett, hogy legyen, de kultúrát, életet is hozott a vidékre.

A püspökök sorában a legfontosabb építő kétség kívül Hám János (1827-1857), akinek 30 éves püspöksége idejében fejezték be a Püspöki palotát, a Székesegyházat, ő építtette a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek Zárdáját (1839-1842) - ő alapította a rendet is -, illetve kevesen tudják, hogy Szatmár első kórházát is ő építette (1838) - ez a jelenlegi régi kórház mellett van, az István téren -, működését az Istenes Szent Jánosról nevezett Irgalmas rendi szerzetesekre bízta. De idősotthont (aggmenházat), iskolákat, tanítóképzőt is létrehozott, elkezdte a Hildegárda (Szent János apostol és evangélista templom) építését (1856) - ahova meghívta a ferences rendet, illetve megépítette a doboló dombon Kálváriát (1844), gótikus stílusban - ezt a jezsuiták kapták.

A Zárda belső udvara

 Hildegárda (Szent János apostol és evangélista templom)


Kálvária

Bagossy Bertalan (plébános, helytörténész) feljegyzései alapján, Hám János püspöksége elején Szatmár városa 10-11 000 lakosú volt, többnyire földművesek, 3-4 kereskedő élt itt, egy iskolája volt és két líceuma. A vár falai már nem álltak, a várárok helyén mocsár volt. A Szamos egyik holtága választotta Szatmárt és Németit ketté. Többnyire holtága, mert még csörgedezett benne a víz, főleg esős időszakokban, áradásokkor. Ezt Hám János megszüntette, a folyót elkanyarítatta, így a város értékes területeket nyert, így létezhet ma a Kazinczy utca, ahol polgárházak épülhettek, s így sikerült rendezni a piacteret (mai "régi főteret") is, amely az év nagy részében egy sáros, pocsolyás terület volt pár épülettel és bódéval. Ezt a Szatmárt változtatta át Hám János modern várossá.

Amikor még Szatmár kisebb volt, s a Szamos is másképp folyt...

Szintén ki kell emelni a püspökök sorából Meszlényi Gyulát (1887-1905), aki amellett, hogy templomokat és plébániákat épített, megépítette a városnak a Tűzoltó tornyot. Tudott, hogy a századforduló környékén Szatmár városában az emberek még többnyire fával építkeztek, faházak álltak, gyakran egymás mellett, közvetlen szomszédságban. Gyakoriak voltak a tűzvészek. Ha valahol tűz keletkezett, az gyorsan továbbterjedt, nagy pusztítást végzett. A tűzoltóknak ezért fontos volt, hogy rendelkezzenek egy magaslati ponttal, ahonnan beláthatják a várost és gyorsan észlelhetik a tüzet. Ennek sokáig megfelelt a Tornyos ház, amely 1768-ban épült (a jelenlegi Pannónia hotel helyén állt), a polgármesteri hivatal és a tanács székhelyeként működött, továbbá városháza volt, 1897-ig a városi törvényszék épülete. De 1900-ban lebontották, és a tűzoltóknak nem maradt más lehetőségük, mint a Székesegyház tornyába feljárni strázsálni. Hogy a városnak segítsen, Meszélnyi Gyula 1903. és 1904. között megépíttette a 45 méter magas Tűzoltó tornyot, melynek 33,75 m magasságban levő kilátójáról nézhettek a messzeségbe a tűzoltók. "A Szatmári Róm. Kat. Egyházmegye száz éves fennállásának jubileuma alkalmából a szatmár-németi szab. kir. város javára és díszére a tűzoltó intézmény nemes céljának szolgálatára emelte ezen őrtornyot nagyméltóságú Meszlényi Gyula püspök, Szatmár-Németi 1904." - állt és áll a tábla a bejárat mellett, jobb oldalt.

A Tűzoltó torony építése alatt és avatásakor

Az épületek mellett fontos intézményeket - láttuk, hogy kórházat, iskolákat, idősotthont - is létrehoztak a püspökök, de Meszlényi Gyula irodalmi kört és nyomdát is alapít. A pázmány sajtóban fontos könyvek jelennek meg. Megindul Heti szemle, heti rendszerességgel megjelenő újság. Ez 1917-től Magyar Hírlap-néven folytatja, majd 1925-től Katolikus Élet nevet kap. A kultúrateremtésben elődjének, Dr. Schlauch Lőrinc-nek (1873-1887) is nagy érdemei vannak, könyveket vásárol és gyűjt - csak Török Jánostól 8541 könyvet és 2358 füzetet vesz meg -, ezeket nagyváradi püspöki kinevezésekor az egyházmegyének ajándékozza. Így alakul meg később, Meszlényi Gyula idején a Biblioteca Laurentiana.

Persze sok mindent építettek még és tettek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspökei, s talán még kitérünk ezekre. De talán már így is képet kaptunk arról, hogyan lett Szatmár mezővárosból a polgárosodás egyik említésre méltó pontja.

Kérem kedvelje a blog Facebook-oldalát a legfrissebb bejegyzések gyors eléréséért, egyéb tartalmakért! 

Bibliográfia:

1. A Szatmári Püspöki Egyházmegye Emlékkönyve fennállásának századik esztendejében. Schematismus Centenarius, 1804-1904. Szatmár. Pázmány-Sajtó. 1904.

2. Sipos Ferenc gyűjteménye, leírása - kiadatlan