A szatmárnémeti régi főtér története
Kezdjük az elején. Szatmár kialakulása idején, a 800-as évek végén, a honfoglaláskor a tér még mocsaras, pocsolyás terület volt, és semmilyen jelentőséggel nem rendelkezett. Az 1500-as évek közepe táján, amikor az új, ötbástyás várat megépítették, a várfal szomszédságába esett, már használatban volt, épületei, egyszerű parasztházai is voltak. De sem templom, sem komolyabb épület nem állt rajta. A vár a Rákóczi-féle szabadságharc utáni időkig létezett, az 1720-as években azonban elkezdték széthordani az anyagát, helyére pedig építkeztek.
A Deák-tér ezt követően nyert jelentőséget. Első fontosabb épülete a Tornyos ház volt, az első városháza, amely 1768-ban épült. Ez volt a polgármesteri hivatal és a tanács székhelye, a városháza és 1897-ig a városi törvényszék épülete is. Az épületet 1900-ban lebontották, helyére építették 1901-1902-között a Pannónia szállót. Az új Városháza már 1889-ben megépült, a Püspöki palota mellett állt, a jelenlegi „kis park” helyén – az 1970-es évek elején bontották le. Érdemes megjegyezni, hogy az említett „kis park” területén, az új Városháza előtti időkben Szatmárnémeti első kőszínháza állt (ez 1847-ben épült, 1848. március 20-án nyitották meg kapuit, és mintegy negyven évig adott otthont a színjátszásnak, 1887-’88-ban lebontották.
Így a Deák tér jelenlegi legrégibb épülete a Székesegyház, ugyanis miután a várban lebontották a Nagyboldogasszony templomot, új telket kerestek, amire új templomot építhettek. Erről most kicsit bővebben írok. 1777. július 5-én Eszterházy Károly püspök bérmálni, illetve kánoni látogatásra érkezett a városba, és miután a város Mária Terézia ráhatására elfogadta Tumlierz Ignáczot plébánosnak, a püspök mindjárt be is iktatta. Eszterházy ugyanakkor a vár területén álló Nagyboldogasszony templomot életveszélyesnek ítélte meg (valahol a jelenlegi Kálvária templommal szemben állhatott), ezért elrendelte lebontását és egy új megépítését, amit a város a helytartótanács parancsára jóváhagyott. Eszterházy Károly így indokolta meg az új templom építésének szükségességét (latinul tudók előnyben szerk. megj.): „Invenimus hoc in civitateecclesiam parochialem olim, in piano praesidias demoliti solidis quidem materialibus structam, verum tum vetustate, tum stagnantis loci humiditate in eum statum redactam, ut et proximum ruinae minetur periculum, et ob foetidas exhalationes ilam frequentatium valetudini esse per quam nocivam experientia probatum sit.” (Protocolum vis. Can. 1777. pag. 212)
Míg az új templom az új helyén – az úgynevezett Debreczeni telken, ahol ma a székesegyház is áll – megépült, a városháza nagytermében tartották a szentmiséket. De bemutatták a legszentebb áldozatot a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt kápolnában, amely a csillagvár területén, a védőárok mellett, a későbbi püspöki konviktus területe előtt, a mai Eötvös utca vonalán állt (1643 és 1862 között – utóbbi évben lebontották, mert a Kápolna utca, vagyis Eötvös utca közepére esett, az akkor már létező konviktus és a katolikus elemi iskola közé), illetve szentmiséket tartottak egy másik kápolnában, a jezsuiták rezidenciájában (ahol 1773 és 1786 között pálosok laktak, ők vezették a gimnáziumot is). A telket a város adta, illetve már 1687-ben a vallásügyi bizottság, Károlyi László vezérlete alatt templom, iskola és plébániaépítés céljaira a jezsuitáknak átadta, az építkezést pedig a város, mint a kegyúr fizette, a király támogatta – a város a vallásalapból kapott 10 ezer Rforintot, de az egyházközség is átadta a készpénzét, 1253 forintot.
Az egytornyú templomot Bitthauser József tervezte. Az 1777-es elrendelésétől számítva 9 év kellett, hogy megkezdjék a munkát, mivel a város vezetése nehezen engedett a katolikusoknak, a helytartótanács többszöri felszólítására volt szükség. 1786. június 2-án letették az alapkövet (Téglássy József egri kanonok végezte a szertartást, Hartmann Antal szatmár-ugocsai főesperes mondta a szentbeszédet), és kezdték meg a munkákat, amelyek ugyanakkor vontatottan haladtak. Így 12 év kellett a templom felépítéséig – Tájer György egri kanonok nagy ünnepség keretében szentelte fel Urunk mennybemenetele titulussal 1798. november 1-jén. (Schematismus Centenarius).
Jeney György, Egy szatmári czivis emlékiratai című munkájában így ír a templomszentelés napjáról: „Nagy szívbéli ürümmel ünnepelte meg a város ebben az esztendőben, november hónap első napját, amelyen a római katolikus templom felszenteltetett. A nagy solemnitásra a város 80 forintot, meg egy hordó jóízű bort adott s az érkező külföldi vendégek paripáinak ellátására szénát, zabot, eleséget… s csak azt sajnálta, hogy báró Vécsey István, generális úr, öregsége miatt el nem jöhetett. (…) A római katolikus templom tornyába szükséges harangöntéshez fát adott a város, büszke lévén, hogy a maga serfőző házának ócska üstjeiből, a maga fájából, a maga harangöntőjével készíttetett harangot. Mert hát akkoron Szatmárvárosában a harangöntéshez is értettek!” (Jeney György, Egy szatmári czivis emlékiratai, 14. és 55. oldal)
Az új templom 40 méter hosszú, 15 méter széles volt és egy tornya volt a főbejárat fölött. Eszterházy püspök óhajának megfelelően Jézus mennybemenetele titulussal szentelték. A Székesegyház csak később épült az egytornyú templom helyére, illetve részben annak anyagára, miután 1804-ben megalapították a Szatmári Egyházmegyét – az első püspökök kezdték meg a munkát, Hám János fejezte be.
No de hogyan nézett ki maga a tér és a város?
Bagossy Bertalan szatmári egyházmegyés pap és helytörténész, Hám János püspök székfoglalása száz éves évfordulója ünnepségén beszédet tartott. Ebben többek között a püspök érkezésekor élő városképet is bemutatta: „Szatmár akkor egy 10-11 ezer lakosú, a világforradalom ütőereitől távol eső város volt. Polgárai földművesek és kisiparosok, akiket a lezajlott francia háborúk, a rájuk következő elemi csapások és az általános gazdasági pangás szegénységre kárhoztattak. Sorsukat csupán kis igényük enyhítette, amiről itt-ott ma is fennmaradt apró, alacsony házaik tanúskodnak. A világgal az összeköttetést a postamester, egy delizsánc-vállalat (a vasutak létesítése előtt, személyszállításra használt nagy, csukott postakocsi), s az a 3-4 kereskedő tartotta fenn, akik ezer veszélyek közt a debreceni vásárokba jártak portékát beszerezni. A városokba járó iparosoknak karavánokba kellett egyesülniük, hogy a rájuk leselkedő szegénylegényektől biztonságban legyenek. A szellemi művelődést a hitfelekezetek 1-2 tanítós iskolája és két gimnázium szolgálta, csekély számú növendékkel. Maga a város még mindig magán viselte hajdani dicsőségének, a szatmári várnak a nyomait, nem előnyére, hanem hátrányára. Belterületén valóságos mocsarakat alkotott a hajdani vár árka. Ennek maradványai még ma is felismerhetők. Szatmár és Németi között a hajdan ott folyt Szamos holt medre terjeszkedett, az év nagyobb részében mély vízzel borítva. A város mai ékességét képező piactér (ma központi parkként utalnak rá a szatmáriak szerk. megj.) egy sártenger, amelyen kocsmaépület, apró viskók és árubódék dísztelenkedtek… Ebbe a városba jött 1828-ban Hám János, mint székhelyére…”
Amikor a székesegyház elődének számító templomot megépítették (1786 és 1798 között) a Szamos szabályozása még korántsem ért véget, a piactér pocsolyás, mocsaras volt. Sőt, amikor Hám János Szatmár püspöki székét elfoglalta (1828. április 15-én), még szintén gondokat okozott a Szamos egy holtága a szatmári és a németi részek között. Itt jegyzem meg, hogy az első árvízvédelmi töltések nem igazán feleltek meg rendeltetésüknek, hamarosan, 1884-ben és 1888-ban újabb komoly árvizek voltak (utóbbi alkalommal 633 cm-en tetőzött a városban az árvíz), és csak 1895 és 1896 között építik meg az 1970-es árvízig álló töltéseket. (6)
Nos, Hám János építő terveiben mindenek előtt meg kellett, hogy küzdjön a Szamos nyújtotta kihívásokkal. A Székesegyház maga az egykori várárok területén épült, alapozásakor ezt figyelembe kellett venni. Ahogyan a székesegyház építésénél, bővítésénél az altalaj vizenyős, mocsaras, agyagos jellege gondot okozott, Hám János erőfeszítéseket tett a Piactér kiszárítására – így virult az fel, épült ki. Mindemellett az altalaj minősége utókornak is folyamatos „fejfájást jelentett” a székesegyház sülyedésével, repedésével... Amikor 1983-ban repedéseket fedeztek fel a székesegyház két tornya találkozásának helyén, illetve a templom falain több helyen, Rényi Ferenc plébános szakvéleményt kért az okokról. Jenei Dionisie geológus megvizsgálta az északi torony alapját, ezért leástak 3 méter mélyre a járda szintjétől, majd szondázó fúrást végeztek 11 és fél méter mélységig. 2,5 és 4 méter mélységek között homokos, lejjebb, 11 méterig agyagos, majd a fennmaradó fél méterben újra homokos talajra bukkantak. Ez hasonló mintát mutat a Deák-téri parkban végzett szondázó fúrások eredményével, amely 4 és 18 m mélyen agyagot, 12-14 mélységek között köves homokos talajt, 18-20 méter mélységben homokos agyagot, 20-26 méter mélységben agyagot, 26-51 méter mélyen köves-homokos talajt találtak. Ez folyómederre utal – vonom le a következtetést jómagam. A fúrásokat az „IFA București de alimentare cu apă” végezte. Az Eötvös és Batthyány utcáktól, illetve a Deák-tértől a Szamosig terjedő területre jellemző, túlnyomórészt agyag, homok és kavics alkotta talaj, különösképp az agyag víztartó és képlékeny jellege miatt az épületek alatt megereszkedhet. Így történt a székesegyház tornyai alatt is 1983-ra is, ami a mérnökök, illetve Jenei Dionisie geológus véleménye szerint is a terhelés miatt következett be. A tornyok, illetve a templom többi része különböző mértékű terhelést helyez az altalajra, így különböző mértékben süllyednek a különböző részek – ezért a repedések.
A Szamos holtágának lecsapolásával sikerült tehát a Piacteret is kiszárítani. Ahogyan a neve is sugallja, valóban a piacoknak adott helyet. Többnyire üres volt, taposott föld, sár, amelyre 1864-ben állították az első szobrot: Kölcsey Ferenc szobrát – hiszen a himnusz szerzője Szatmár vármegyei jegyző volt – 1829-től Szatmár vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1823-tól megyei főjegyző. Még attól az évtől pozsonyi országgyűlési képviselő lett Szatmárt képviselve.
A Székesegyház mellé építették 1809-ben a nagypréposti házat és szintén római katolikus vonatkozásban kell megemlíteni a Deák-tér nyugati részén álló plébánia-lakot, amely 1896-ban épült a Deák tér (vagy piactér) 18. szám alatti Babocsay és Somlyai-féle telekre. Több évig a főispán élt benne, majd 1912-ben, Benkő József plébános kérésére változtatásokat eszközöltek az épületen – hogy a piacozók ne zavarják a plébánia életét – és ekkor költözött vissza a plébános is. 1944-ig használhatta a székesegyházi plébánia, majd a püspöki palotába és a kanonoki épületekbe költöztek a plébánosok. 1961-ben iskola működött benne… az 1989-es változások után kaphatta vissza a plébánia.
Rényi Ferenc (1981-es) feljegyzései alapján ugyanazon a helyen állt az első papilak, ahol az említett, 2020-ig plébániaként használt épület ma is áll. Ugye a székesegyházi plébánia 2020-ban költözött át a székesegyház melletti nagypréposti házba (amit ma mézes házként is neveznek, hiszen a 90-es években mézes szaküzlet működött benne).
A fontos épületek között kell továbbá megemlíteni a Hám János utca sarkán álló Ormos házat, amely az 1800-as évek elején épült, Petőfi Sándor szatmárnémeti látogatásai alatt több alkalommal ott szállt meg, Riskó Ignác városi jegyző barátjánál. Az Eötvös utca sarkán álló Korona szállót, amely szintén az XIX. század első felében épült – 1849-ben Bem József tábornok és a Nagybánya felé menetelő sereg vezérkara a főhadiszállásául használta. Szintén az Eötvös utca bevezetőjeként áll a Vécsey ház, amely nevét első tulajdonosáról, báró Vécsey Miklósról kapta. A telket őse, báró Vécsey István, Mária Terézia tábornoka vette meg 1798-ban özvegy Soldatinétól, az építkezés azonban csak 1842-ben kezdődött meg, Szlánafi Dániel építőmester tervei szerint. A telek végében állt az egykori várőrség élelmezési raktára. A kuruc háborúk idején ez már a református imaházként szolgált – itt írták alá 1711. április 27-28-án a háborút lezáró szatmári békét – ez az épület már nincs meg.
A Várdomb utca keleti sarkán áll az egykori Takarékbank (vagy Takarékpénztár) épülete, amely 1886-ra készült el. Az építtető Szatmári Takarékpénztár Egyesület 1867-ben indult, Gyene Károly kezdeményezésére. Az utóbbi időben a Szatmár Megyei Könyvtár működött az épületben, a 2021-végén történt kiköltözéséig. A Várdomb utca nyugati sarkán a Csizmadiaszín áll, amely 1830 és 1848 között épült fel, több lépésben – előbb egy egyszerűbb, emeletes épület, majd 1848-ra kiemelve, kicsinosítva a főhomlokzati részt. A csizmadia-céh építtette, gyűléseket tartottak benne, de táncóráknak, batyubáloknak is helyet adott. Amíg 1847-ben fel nem épült a város első színházépülete, az ideérkező vándortársulatok a Fehér ház fogadójában vagy a Csizmadia-szín nagytermeiben léptek fel.
És ezzel már említettem is a Fehér házat, amely a tér egyik legimpozánsabb épülete. A városi bérpalota – ahogyan még a századfordulón nevezték –, előde az 1771-ben épült "Zöldfa vendéglő" volt, amely az első emeletes ház volt a városban. A Szatmárra érkező vásárosokat vonzotta be egy meleg ételre, egy italra, egy-egy éjszakára szóló itt alvásra. A Zöldfa vendéglőben ezen túl vándortársulatok is gyakran megfordultak. Az 1848-at megelőző időkben színházi előadásokat is tartottak ott, hisz akkor még nem volt színháza Szatmárnak. A ma is felkereshető városi bérpalota 1911-1912 között épült Scheider Ede és Scheider Miklós tervei alapján. Bál- és színházterem működött benne, de itt történt a városban az első filmvetítés (mozgóképes némafilm) is, 1910-ben.
A zsidókorzón (így nevezték a zsidó tulajdonosokkal rendelkező üzletek sokasága miatt) a Fehér ház mellett áll a Freund-féle ház, mellette az 1913-ban épült Papolczy-palota, mellette a Petőfi utcára vezető átjáró déli sarkán a Lengyel Károly-féle ház, az átjáró északi sarkán Frieder Adolf egykori ügyvéd háza, mellette a Lengyel Endre-ház, és végül, az Aurora szálló mellett a hajdani Török István háza. Az Aurora szálló helyén állt egykor a Böszörményi-féle ház (ez összedőlt) és a Berenczei Kovátsok háza, amelynek a helyére épült tulajdonképpen a szálló.
Folytatásként, a Kazinczy utca bevezetőjénél állt az örmény származású Antal család háza (ezt lebontották vagy átépítették és így vette át helyét a jelenleg is megcsodálható, nemrég „Astoria szálló”-ként nevezett épület), vele szemben a Kereskedelmi és Iparbank egykori székháza (ma PSD székház) áll. A korzón a fontosabb épületek között első helyen szerepel a Pannónia szálló, és szintén kiemelkedő a már említett Ormos ház. Az Ormos háztól balra áll a Gindl-féle ház (ma Dana szálló), tőle balra az egykori Takarék bank három emeletes épülete (a helyén állt az André-féle ház), tőle balra a Halmi-ház és szintén tőle balra a Gilyén-ház.
1935-ben kezdték kiépíteni a Sugárutat, így azelőtt ott szintén házak álltak a Hám János utca-végi (ma Horea) Tivolitól (később Cina) a Városháza épületéig (amit ugye lebontottak és ma a kis park van a helyén). A Sugárút a Boros Adolf és Markovits Elek, Rácz Károly, Kölcsey család, Kovács család, Horváth család, Kolb Lajos, Spitz Klára, illetve dr. Benedek Józsefné ingatlanának helyére épült. De sokszor egyszerűsítve csak annyit mondanak, a Sugárút a Boros-Narkovits ház helyére épült.
Ma, a régi főtér vagyis a Deák tér egyik meghatározó épülete a divatház, amit kerekmoda-ként is ismer a szatmári köznyelv (Casa de modă). Az 1970-es években épült a már említett Tivoli (később Cina) vendéglő helyére. Nagyjából egy időben épült az Aurora hotellel és a kommunista irányelv itt is ugyanaz volt, elmozdítani a főtér hangsúlyait a Székesegyházról és a századfordulós épületekről az új trend felé. Ezért épült az újfőtér is (Centru civic) a közigazgatási palotával a Batthyány utcába. Tudott tény, hogy a közigazgatási palota tetejébe Nicolae Porumbescu építész harangokat is tervezett, amely a mezőről hazatérőknek jelezte volna a nap végi pihenés kezdetét.
És itt az ideje megemlítenünk a tér nevének változásait is az időben.
Amikor hangsúlyt kapott a tér, a Tornyos ház megépítését követően, s még inkább a Székesegyház elődének számító egytornyú templom megépítésekor, a funkciójának megfelelően Piactérnek nevezték. A századfordulót (1800-as évek vége, 1900-as évek eleje) megelőzően nevezték át Deák térre, az impériumváltást követően lett Piața Victoriei (Győzelem tér)/Parcul Orășenesc, Piața Regele Carol/Parcul Carol, majd Piața I. C. Brătianu. 1940 és 1944 között, vagyis a kis magyar világban Horthy Miklós tér, 1946-tól Parcul Stalin/Piața Libertății (Szabadság tér) és ugye mára is megmaradt a Piața Libertății elnevezés, amit sokan Szabadság tér-ként fordítanak és használnak, bár jómagam és még sokan mások a századfordulós megnevezéshez ragaszkodunk, a Deák térhez. Egyszerűen azért, mert a századforduló környékén történt a már meglévő utcák, terek rendszerezése, újranevezése a város tervezése.
A képbe némileg bezavar, hogy a kis magyar világban, amikor a teret Horthy Miklós térré nevezték át, a Deák tér elnevezés átköltözött a Titulescu térre, mivel ez a két világháború között alakult és kapott először nevet, román nevet – nem volt neki még magyar neve. Ma így némileg problémás, amikor valaki azt mondja, megy a Deák térre, és a Titulescu teret érti alatta, mindenki más pedig a régi főteret...
A Deák tér parkosítása a századfordulót követően indult meg és folyamatosan alakult, ahogyan alakul ma is. Amikor piactérként használták, pár fácska kapott rajta helyet, egy közkút, később ugye, ahogyan említettem, 1864-től Kölcsey Ferenc szobra. A tér állapotát nem tartották megfelelőnek a szobor jelentőségéhez mérve, ezért 1902-ben el is vitték azt a Láncos templom kertjébe.
1936. december 13-án Vasile Lucaciu szobrát (Cornel Medrea műve) helyezték a térre. 1940-ben Lugosra vitték, onnan 1942-ben Gyulafehérvárra, 1958-ban Bukarestbe. 1968. november 30-án került vissza Szatmárnémetibe, az Árpád (V. Lucaciu) utca parkjába, majd 1990-ben vissza a Deák-téri parkba, ahol a kommunista évek alatt a szovjet katona emlékműve állt. Az első világháború után, a trianoni döntéseket követően – ma a szoborállítók azt állítják 1922. december 1-jén – helyezték ki a román katona szobrát (statuia soldatului român) a főtér Sugárúttal szomszédos sarkára. Ez a szobor később a Kossuth-kertbe került, majd a második bécsi döntést követő újraegyesítés után eltűnt, és 2018-ban állították újra, a főtérre, december 1-jén leplezték le.
De a térnek van ma is magyar vonatkozású szobra, a Széchenyi István egész alakos bronzszobra, amelyet Deák Árpád nagyváradi szobrászművész készített el, és 2018. március 15-én avatták fel. Szintén meg kell említeni a tér félreeső, keleti részein álló büsztöket is, a kis parkban áll Iuliu Maniu mellszobra, a Korona szálló előtt pedig Ion I. C. Brătianu mellszobra.
No és most újra átalakul a Deák tér. 2022. október 26-án a polgármesteri hivatal részéről hangzott el a bejelentés, miszerint 2022 novemberének első hetében megkezdődnek a munkálatok a park területén, 2023 márciusától korlátozzák az autósforgalmat, 2023 decemberéig pedig megújul a zöldövezet (30 %-kal több lesz mint most), új sétányok lesznek, eltűnnek a szintkülönbségek, átalakul a tér. És itt hagyom abba ezt az írást, így, befejezés nélkül, mert jelenleg nem tudom megnyugvóan levinni a hangsúlyt a mondatok végén. A Domokos Lehel készítette szökőkútra gondolok, meg az Unio gyárban készült lámpatestekre, a sok kis emlékre, sokunk emlékeire...
Frissítés: Szatmárnémeti régi főterét 2022 novembere és 2024 márciusa között felújították, modernizálták. Az átadásra 2024. március 27-én került sor. Megmaradt a szökőkút és a lámpatestek is, bővült a gyalog- és kerékpárúthálózat, újabb sétálóövezeteket és kerékpárutakat alakítottak ki.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése