A városi bérpalota - ahol rácsodálkoztak a mozgóképre


Bál- és színházterem működött benne, de itt történt a városban az első filmvetítés (mozgóképes némafilm) is, 1910-ben. Ma már inkább "fehér ház"-ként ismerjük és az idők során bérházzá alakult, régen azonban nyüzsgő élet volt a falai között.
De az előde is fontos szereppel bírt a városban. Az 1771-ben épült "Zöldfa vendéglő" volt az első emeletes ház a városban. A Szatmárra érkező vásárosokat vonzotta be egy meleg ételre, egy italra, egy-egy éjszakára szóló itt alvásra. Az állataikat addig az épülethez tartozó istállóban tarthatták - sőt, csűr is tartozott a vendéglőhöz. Hiszen a mai régi főtér az 1800-as, 1900-as évek fordulóján még (mindig) piactér volt és abban az időben a piac, a vásár a szükségesek beszerzésén túl a szórakozást, hírgyűjtést is jelentette. Fontos dolog volt a vásárokat látogatni.
A Zöldfa vendéglőben ezen túl vándortársulatok is gyakran megfordultak. Az 1848-at megelőző időkben színházi előadásokat is tartottak ott, hisz akkor még nem volt színháza Szatmárnak. 1847-1848-ban épült és 1848. március 20-án nyílt meg a város első színháza, a Püspöki Palota mellett, a későbbi városháza helyén, ott, ahol most a kis park van (a divatházzal szemben). Valószínű, hogy itt lépett fel 1790-ben Móricz György színtársulata, itt tartotta előadásait az Erdélyi Kolosvári Nemes Magyar Játdzó Társaság, a Debrecen-Nagyváradi Színtársaság vagy 1841-ben a Prielle Kornéliát is színészei közt tudó Tóth István társulat.

A ma is felkereshető városi bérpalota 1911-1912 között épült Scheider Ede és Scheider Miklós tervei alapján. Stílusa eklektikus, vagyis több stílus keveredését mutatja, de őriz szecessziós elemeket is (virágmotívumokkal) és érdemes megvizsgálni a domborműveket, a különböző alakokat, az egyéb csempéket, így a városcímert hordozót is. Amúgy valószínűleg a fehér csempék miatt kapta az épület a "fehér ház" nevet - mások szerint Zöldfa vendéglő tulajdonosa rendelkezett Fehér vezetéknévvel vagy a városi bérpalota egyik bérlője volt Fehér, s innen a név...

Változtak az idők, részben változott a rendeltetése is a városi bérpalotának, a "fehér háznak". Ma már nem rendeznek benne színházi előadásokat vagy filmvetítéseket, de az emeleten ma is bérlakások vannak, az aljában pedig ahogy régen s egykor, ma is üzletek.

 
Ott kanyarodott a villamos vonala

 
 
És a bérpalota ma

 A város címere

Még pár fotó ahhoz, hogy el tudjuk képzelni a városi bérpalotát régi környezetében - amikor a "sajtblokk" helyén más épület állt a Batthyany utcában:


 


 



 


 
És amikor még piacok helyszíne volt a tér, sőt, amikor még a Zöldfa vendéglő állt:




Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Utcatörténetek, Szatmárnémeti magyar utcanevei

Kép
"Porzik, porzik a szatmári utca, mikor végigmegyek rajta" - ismerjük a nótát, amelynek ugyanakkor igen sok változata létezik, a helységnév megcserélésével. Nos, a szatmári utcák maguk is megértek jó pár névcserét az idők során. A 90-es években a taxisofőrök egy utcának három nevével is tisztában kellett, hogy legyenek, és ez bizony sokszor nem volt egyszerű. Néha eltartott egy ideig, amíg megértette magát az utas a sofőrrel, hova is lesz a fuvar. Ha például a Mátyás Király utcára mentünk, ami ma Liviu Rebreanu nevét viseli, azt is kellett mondjuk, hogy Strada Pietroasa, hiszen sok éven keresztül az volt a neve és a taxisofőrök még úgy ismerték. Érdekes lehet tehát áttekinteni, mi volt a XX. század eleji (1907-beli), régi magyar neve és az átmeneti, kommunizmus alatti neve egy utcának. Ezt gyűjtöttem egybe, hátha sokan hasznosnak találják. Egy-két megjegyzést azért előrebocsátanék. Így az első, hogy a századfordulón Szatmárnémeti jóval kisebb volt, mint ma. Többnyir
Olvassa tovább »

A szatmári haszidok, akik New York-ban megépítették a Szatmárjukat

Kép
Szatmárról indultak, s ezt a nevükben megőrizték New Yorkban és Izraelben is. Jelentős csoport a zsidóságon belül, akik zárt közösségekben élnek, de igen befolyásosak. Ők a szatmári haszidok, akik Teitelbaum Mózestől eredeztetik magukat. Teitelbaum Mózest mindjárt megismerjük, de előbb lássuk, mi is az a haszidizmus? Ez egy, az 1700-as évek közepén indult zsidó mozgalom, melynek neve magyarra fordítva: „hű”. Jiszráél ben Eliezer Baál Sém Tóv (1698-1760) rabbi alapította meg Miedzyboz-ban (Ukrajna). Az ő tanításai alapján fogalmazták meg a haszidizmus négy alapeszméjét, így: 1. Isten előtt nem a tudás, nem a törvények szigorú betartása a fontos, hanem az odaadó szeretet, a jóakarat és a lélek tisztasága. A vallásos életmód, a sok rituális előírás és a számos jó cselekedet lényege ugyanis az Istenszeretet, a felebaráti segítségnyújtás és az értelmes életvitel, vagyis az emberszeretet. 2. Nem önmegtartóztatással, nem szomorúsággal, hanem őszinte örömmel, tánccal-dallal kell szolgálni az U
Olvassa tovább »

A szatmárnémeti hidak története

Kép
Ha aszályos időben átsétálunk a dák vezérről, Decebal-ról elnevezett hídon, a Szamos alacsony vízállása megengedi, hogy megfigyeljük a régebb állt hidak tartóoszlopainak, pilléreinek maradványait. Micsoda hidak lehettek, micsoda faoszlopokat használhattak, hogy az idő, a több, mint 100 év vízmosása, sodrása, a kövek csiszolása sem tüntette el őket! Talán érdemes megismernünk jobban a múlt hídjait és azok történetét. Szatmárnémetinek már a vár létezésének idejében voltak hídjai. A régi, 1600-as évekből származó rajzokon látható több (három) híd jelzése is, amelyek a Szatmár városát körülvevő Szamoson való átjárást segítették. A Szamos ugyanis akkor még kevéssé volt szabályozott, több mellékága is volt, ezen vízimalmok őröltek. A hidak nem a mai értelemben vett vas- vagy betonhidak voltak, fából készültek és gyakran elvitte őket az áradás vagy a jégzajlás. Jeney György táblabíró "Egy szatmári czivis emlékiratai 1790-1820" című könyvében leírja, miután Szatmárnémeti püspöki
Olvassa tovább »

Zsinagógák, szatmári zsidóság

Kép
“A szatmári zsidóság a Holokausztig a Kárpát-medence egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége volt. Szatmáron hiteles forrásban a zsidók először 1712-ben szerepelnek, mint Morvaországból és Galiciából betelepülők. Egyes történészek szerint már éltek itt zsidók a XIV században is. Károlyi Sándor gróf 1724-ben több családot telepít Nagykárolyba és Erdődre. A szatmári vidékekre sok zsidó a szomszédos vármegyékből (Máramaros, Ugocsa és Szabolcs), illetve Galíciából települtek le. Így 1786-ban, Nagykárolyban már 1796 zsidó élt, a vármegyében pedig 2573. Számuk folyamatosan gyarapodott: 1825-ben 7305, 1870-ben 16841, 1910-ben 29468. Az egyik legnépesebb zsidó lakosságú erdélyi város volt Szatmárnémeti.” (1) A Szatmár Megyei Múzeum idén májusban még megtekinthető kiállításán az egyik panón szereplő információk szerint 1712-ben Gróf Károlyi Sándor több zsidó családot telepített le Nagykárolyban és Erdődön. Szatmárnémetibe való betelepülésüket csak 1842-től engedélyezték. Elsők között te
Olvassa tovább »

Pár év alatt megépítették az Újközpontot

Kép
A kommunista idők a legtöbb erdélyi városra (is) rányomták bélyegüket. Nicolae Ceaușescu, építészeivel igyekezett egy stílusnak megfelelően átalakítani a városközpontokat, beépíteni a régi stílusú - klasszicista, szecessziós, neobarokk, eklektikus - épületekkel büszkélkedő főterekbe vagy teljesen új "centru"-kat (központokat) létrehozva. Így épült be (a szó átvitt értelmében azonban sohasem sikerült beépülniük) az Aurora szálloda és a Divatház (Moda) a Deák térre (korábbi Piactérre). Erről itt írtam részletesebben... Az Újközpont ábrázolása a diktátorral De kiépült egy új főtér (Centru civic), közigazgatási épület-együttessel, Művelődési Házzal, a Someșul nagyáruházzal és tömbházakkal körülvéve. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején "húzták fel" a városnak egy elhanyagolt, nagyrészt a cigány kisebbség által lakott részén, a Szamos partjához közel. Gyehennának hívták ezt a területet, ami ugyanakkor a Deák térhez igen közel volt, egy utcányir
Olvassa tovább »

Volt egyszer egy (nagy) kisvasút

Kép
Sokan nosztalgiával gondolnak vissza a kisvasútra. No nem a Kossuth-kerti gyerekvasútra (bár arra is lehetne), hanem a várost átszelő, a külvároson át a mezőkre, erdőkbe kivezető keskeny nyomvonalú vonatra. A Szatmárnémeti-Erdőd keskeny nyomtávú vasút (Zsuzsi) részletesebb megismerése előtt tudnunk kell a vonal kiépítéseinek okairól. 1892-ben a nagykárolyi városvezetés Gilvácstól Nagysomkútig keskenyvágányú vasútvonal építésébe kezdett. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy a megye keleti részét Nagykároly gazdasági értelemben magához kapcsolja. Ekkor gondolta úgy Szatmárnémeti vezetése, hogy nem maradhat le, előkészíti az Erdődre vezető vasút kiépítését. Egy részvénytársaság alakult amely 1900-ra meg is valósította a Gőzfűrész állomást Erdőddel összekötő vonalat. Ez a a SZEHÉV nevet viselte, vagyis Szatmár-Erdőd Helyi Érdekű Vasút volt a hivatalos neve, 1900. április 14-én adták át a forgalomnak. Ennek azért is örült a város lakossága, mert sokan rendelkeztek Szatmárhegyen vagy Erdődön
Olvassa tovább »

A szatmári konyha – feledésbe merülő szatmári ételekről

Kép
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elmondhatjuk, létezik szatmári konyha, vagyis vannak olyan ételek, ételkülönlegességek, amelyek Szatmárra jellemzőek. No persze Szatmárt sem lehet abszolút pontként azonosítani, hogy mondjuk rábökhetnénk a térképre és felkiálthatnánk: itt van Szatmár és punktum (Szatmár nem csak Szatmárnémeti), hiszen értenünk kell azt az ezer évet is, amely a Magyar Királyság zászlaja alatt, Szatmár vármegyeként fogta egybe azt a területet, amely ma már több részben él (erről írtam a vármegyéről szóló bejegyzésben). Így a szatmári konyha is osztódott kicsit, hiszen van ugye a magyarországi Szatmár, és vagyunk mi, a romániai, partiumi Szatmárban. Mielőtt a receptekbe és a konyhai fortélyokba belemerülnénk, annyit még előrebocsátanék, hogy már egyetemi éveim alatt feltűnt, hogy mi kicsit másként főzünk, mint mások. Már székely ismerőseim rácsodálkoztak, hogy krumplis laskát készítek és azt aludttejjel eszem (szándékosan a szatmári megnevezéseket fogom használn
Olvassa tovább »

Szatmárnémeti rejtélyes téglái

Kép
A város központjában, illetve ahhoz közeli utcákon sétálva több helyütt találunk olyan dísztéglás épületeket, amelyeken neveket, évszámokat, rövid feliratokat, esetleg üzeneteket olvashatunk. Ezek még így nem is lennének különösebben érdekesek, de az említett karcolt vagy grafitceruzás írások jelentős része 1900-as, 1910-es, 1930-as évszámokat hordoz. Felmerül a kérdés: vajon miért és milyen körülmények között kerülhettek oda ezek a nevek? Mi a történetük?   Tégla a Tompa utcából   2004-ben a Kolozsvári Rádiónak tudósítottam, és az egyik nyári napon, uborkaszezonban (teszem hozzá) az egyik szatmárnémeti újság bedobta a szenzációt: a szatmári zsidók a gettósítás vagy deportálás során a Láncos templom melletti épület dísztégláira írták fel nevüket, üzeneteiket az utókornak, most pedig az egyik biztosítótársaság, amely bérli az épületet, le akarja ezeket csiszolni, festeni. A rádió megkért, én is foglalkozzak a témával. Ám amint nekifogtam volna bármiféle kutatásnak, jött az
Olvassa tovább »

A szatmárnémeti régi főtér története

Kép
Amit mi régi főtérnek, illetve központi parknak ismerünk, azt a történetírók Deák tér-ként említenek. Bár az idők során több neve is volt a térnek és a Deák tér elnevezés 1940 és 1944 között átköltözött a Titulescu térre, amikor is a régi főtér neve Horthy Miklós tér volt, mégis ez, vagyis a Deák tér a leginkább használatos. Több bejegyzésben említettem már a teret, most, felújítása megkezdésekor azonban úgy gondoltam, külön bejegyzést ajánlok Szatmárnémeti legfontosabb közterének. Kezdjük az elején. Szatmár kialakulása idején, a 800-as évek végén, a honfoglaláskor a tér még mocsaras, pocsolyás terület volt, és semmilyen jelentőséggel nem rendelkezett. Az 1500-as évek közepe táján, amikor az új, ötbástyás várat megépítették , a várfal szomszédságába esett, már használatban volt, épületei, egyszerű parasztházai is voltak. De sem templom, sem komolyabb épület nem állt rajta. A vár a Rákóczi-féle szabadságharc utáni időkig létezett, az 1720-as években azonban elkezdték széthordani az an
Olvassa tovább »

Szatmárnémeti a kis magyar világban

Kép
Idén nyolcvan éve vonult be Vitéz nagybányai Horthy Miklós Szatmárnémetibe, hogy a második bécsi döntés eredményeképp Magyarország újra birtokba vegye Észak-Erdélyt. Ezt megelőzően, 1940 elején mondhatni, előháborús állapotok alakultak ki Magyarország és Románia között a határvita miatt. A Harmadik Birodalom és Olaszország (Japánnal együtt alkották a tengelyhatalmakat, amelyekhez Magyarország és Románia is tartozott) 1940. augusztus 29-én kezdte meg a tárgyalásokat a román-magyar területi vitáról, és 30-án hirdették ki Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését: 43 104 km², amelyen 2 millió 394 ezer ember élt, akiknek az 1930-as román népszámlálás szerint 38%-a, az 1941-es magyar népszámlálás szerint pedig 53,6%-a volt magyar nemzetiségű. (6) A román történetírás bécsi diktátum-ként rögzítette az aktust, és egyértelmű, hogy a tengelyhatalmak erőltették Romániára a döntés elfogadását, nem önszántából adta vissza a területeket. Az 1940. szeptember 5-e és 1944. október 25-e közöt
Olvassa tovább »