Szatmárnémeti polgármestere
A helyhatósági választásokhoz közeledve aktuálisnak érzem megidézni a város egykori nagy polgármestereinek alakját. Vajon milyen embernek kellett lenni ahhoz, milyen lelkülettel kellett rendelkezni, hogy polgármesternek válasszanak valakit a századfordulón (az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején)? Kik választották a polgármestert és mit ígért a XX. század elején egy polgármester? Ezekre a kérdésre keresi a választ a jelen bejegyzés.
Azért pedig, hogy a témához közelítsünk, meg kell értenünk pár unalmasabb tényt is: Szatmárnémetit 1798-ig városbírók, úgynevezett tiszti főügyészek vezették (névsoruk alább). 1798-ban kezdték különválasztani a feladatokat és a városbírók mellett megjelentek a polgármesterek, akiknek ugyanakkor még jóval kevesebb jog- és feladatkörük volt, mint később. Szatmárnémeti első, adminisztratív jogkörökkel rendelkező polgármestere 1798-tól Keresztesi András volt (a polgármesterek listája is megtalálható lejjebb), míg az első olyan polgármester, akit a város képviselő-testülete, vagyis tanácsa választott, és akinek a közigazgatási feladatköreit már teljesen leválasztották a törvényszékitől Böszörményi Károly volt (1872-1894 között).
Halála után – ami 1901. március 19-én következett be –, az alábbiakat írta róla a Szamos, március 21-i számában:
„Egy férfiú hunyta le örök álomra szemeit, kit sorsa arra hivott el, hogy hosszú időn keresztül embertársainak vezére, tanácsadója, egy város lakosságának sorsa-vezetője legyen.
Szép és magasztos hivatás, mi az egyéni és erkölcsi kiválóság magasabb mértékét teljes súlyával kell, hogy a közéletbe vigye, hogy gondolkozásának, érzelmének s cselekvésének irányát a közügyek vezetésébe belélehelje s a társadalomnak, a közérzületnek arczulalán karakterét visszatükröztesse. (...)
Abban az időben emelte őt a közbizalom a polgármesteri székbe, midőn a minden téren előretörő nemzeti haladás a városokat is a rohamos fejlesztés áramába sodorta. Az ő bölcs mérséklete s majdnem a konzervativizmusig menő takarékosságára volt szükség, hogy városi háztartásunk meg ne rendüljön.
Ez a vonás az, mely gazdasági politikáját úgy a magán, mint a közéletben jellemezte. Mint ember ahhoz a régi gárdához tartozott, mely a puritán jellem jegyében született s a közszolgálati tevékenységet ebből a szempontból ítélte meg másoknál is. Vonzalmát és szeretetét is az az egyenes jellem nyerte meg, a mit a maga egyéniségében legféltettebben őrzött, annak az egyenes tiszta tükrén bírált el tényeket és embereket.
És ezeknek elbírálásában, irányításában éles esze, részletező megfigyelése, komoly megfontolása és oly tiszteletreméltó tárgyilagossága segítette, mely személye iránt kevés számú ellenfelében is tiszteletet ébresztett. (...)
Hosszú eredménydús pályáján a népszerűséget külső tetszetős eszközökkel sohasem kereste; s a midőn ezt bennső egyénisége, a közügyek iránt állandóan tapasztalt éber gondoskodása megszerezték neki, az ünnepeltetés, valamint a népszerűség külső nyilvánításai elől mindig bizonyos nemes cznizmussal igyekezett elzárkózni, mely vonás puritán jellemében gyökeredzett. Ez az egyszerűsége, ez az élet külső kényelmei iránt tanúsított csekély igénye jellemezte a a megboldogultat, mint magán embert is.”
Hérmán Mihály 1894 és 1902 között volt polgármester. Róla azt írta 1902. április 8-i számában a Szatmár és Vidéke, hogy „intencziói mindig abból a nemes vágyból fakadtak, hogy a város boldogulását előmozdítsa. Az akarat, a czél, állandóan a közérdek szolgálata volt, a mely munkában mindenkor szívós kitartást és lankadatlan buzgalmat tanúsított. (…) Két évtizedet meghaladó közszolgálati ideje alatt példányképe volt a kötelességtudó és munkás tisztviselőnek, s ha munkatársai valamennyien attól a lelkesedéstől lettek volna áthatva, mely őt jellemezte, Szatmár város anyagi helyzete nem azon a fokon állana, a hol jelenleg áll.
Hivatali elfoglaltsága daczára élénk részt vett a társadalmi élet mozgalmaiban, vezető volt e téren is, nélküle nem történt semmi, s az utóbbi években majd nem valamennyi egyesületnek ő volt az elnöke. Hivatali és társadalmi téren egyformán feje a városnak, és a mi fő, e két állás az ő személyében soha sem mutatkozott összeférhetetlennek és nem ismétlődött nála az sem, ami az életben gyakran tapasztalható, hogy a két irányban való vezetésnél egyik a másiknak rovására történt volna. (...)
A hol dolgozni kellett, mindenütt ott volt, de nem csak ott volt, hanem dolgozott is. Akármire szólították fel, mindig tudott rá időt szakítani, s szívesen vállalkozott, hogy használhasson. (...)
Mindenek felett azonban a város dolgai voltak azok, a melyek első sorban érdekelték. Szívvel, lélekkel azon működött, hogy amit annyiszor hangoztatott, Szatmár városa Magyarország északkeletének igazi emporiuma legyen, a melyben e nagy vidék közönsége valóságos központját tekinthesse. Mióta a város szolgálatába lépett, lázas buzgósággal dolgozott a város fejlődésén s nincs egyetlen alkotás ez idő alatt, a melyben vagy kezdeményező, vagy támogató, vagy végrehajtó ne lett volna. Kereste a jó gondolatot s ha talált egyet, a mellett körömszakadtáig harczolt, hogy megvalósíthassa.”
Rogozi Pap Géza 1902 és 1906 között volt polgármestere a városnak, tehát a XX. század elején, amikor Szatmárnémeti prosperált. Feljegyezték róla: „Valóságos rajongója volt városa fejlődésének; széppé, naggyá, virulóvá akarta azt tenni s ezen törekvésében csúcsosodott ki egész élete munkássága.
Egyenes, tiszta puritán jellem volt. Erős hittel és törhetlen bizalommal haladt egyenesen tétovázás nélkül azon az uton, amely becsületes meggyőződése szerint ideális céljához, a város fejlődéséhez vezetett. Félelmet nem ismert. A csüggedőkbe erőt, lelket öntött s az ő erős szellemének hatása meglátszott az egész közigazgatáson. Tiszttársainak igaz őszinte barátja volt, de megalkuvást és elnézést hivatalos dolgokban nem ismert. Különös szeretettel karolta fel a városi színház ügyét. Éveken át volt a színügyi bizottság elnöke s ezen állásában nagy tevékenységet fejtett ki a városi színház felépítése s a színügy fejlesztése körül. (...) Egyéniségének varázsával valósággal fanatizálta tiszttársait s mivel végtelenül jószívű és igazságos is volt, a tisztikar őszinte ragaszkodással és tisztelettel vette körül.
Aki őt közelről ismerte, lehetetlen volt nem szeretnie. (...) Egész élete annyira összeforrott a város ügyeivel, hogy az utóbbi évek története és az ő életrajza csaknem egy. (...)
Az előző polgármesterek oldalán tevékeny részt vett a szatmár—fehérgyarmati és szatmár—erdődi helyi érdekű vasutak létesítésében; a szatmár—bikszádi vasút pedig kizárólag az ő fáradhatlan buzgalmának eredménye. Kiváló gondoskodásának tárgyát képezte továbbá a szatmár—mátészalkai vasút is, de ennek kiépítését már nem érhette meg.
Az ő polgármestersége alatt nyert befejezést a népiskolák államosításának nagy műve, a dohánybeváltó hivatal felépítése, a felső kereskedelmi iskola megnyitása s ő eszközölte ki a jövő szeptemberben megnyíló faipari szakiskola felállítását is. Részt vett a Pannónia, méntelep és a villamostelep építésében, a Kossuth-kert fejlesztésében és rendezésében, az avasi erdővételben, műgyalogjárók és laktanyák építésében.
Konvertálta a városi kölcsönöket, a város biztonsága érdekében bevezette a csendőrségi szolgálatot.” (Szamos, 1906. december 13.)
Polgármester-választás a századelőn
Rogozi Pap Géza halálát követően újabb polgármester megválasztására volt szükség. Ekkor még nem az egyszerű polgárok, hanem a város képviselő-testülete, vagyis a tanácsa választotta meg a polgármestert, lássuk, hogyan zajlott:
„Páratlanul nagy érdeklődés mellett folyt le dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt hétfőn délután a városháza nagy termében törvényhatósági bizottságunk január havi rendes közgyűlése, melynek legfontosabb tárgya a polgármesteri s a polgármester választás folytán megüresedett tiszti főügyészi állás betöltése volt. A városatyák teljes számmal jelen voltak ez alkalommal s rajtuk kívül az érdeklődők nagy száma csaknem szorongásig megtöltötte nemcsak a karzatot, hanem a közgyűlési termet is. A polgármesteri székre az egyedüli pályázót, dr. Vajai Károly tiszti főügyészt egyhangúlag és nagy lelkesedéssel emelték, ellenben a tisztiügyészi állás betöltése körül oly heves küzdelem volt, hogy az első szavazásnál három jelölt közül kettő teljesen egyenlő szavazatot kapott. (...)
A havi jelentés elfogadása után következett a polgármesteri szék betöltése. A kijelölő bizottság egyhangúlag jelölte az egyedüli pályázót dr. Vajay Károly tiszti főügyészt, mit a közgyűlés a főispán bejelentésére általános éljenzéssel vett tudomásul. Erre a főispán felkérte Kőrösmezei Antal főjegyzőt, dr. Keresztszeghy Lajos és Lévay József bizottsági tagokat, hogy az új polgármestert hívják meg küldöttségileg széke elfoglalására s az eskü letételére.
Gyönyörű díszmagyarban lépett pár perc múlva lelkes éljenzés között dr. Vajai Károly a terembe s a főjegyző előolvasása után emelt hangon mondta el az esküt.
dr. Falussy Árpád főispán üdvözölte ezután az uj polgármestert, örömét fejezve ki afelett, hogy a polgármesteri székbe oly férfiú került, aki kipróbált s kitűnő tagja a törvényhatósági bizottságnak és tisztviselői karnak. Ezután a polgármesterré választás szimbólumául átnyújtotta a főispán dr. Vajay Károlynak a város pecsétjét.” (Heti Szemle 1907. január 16.)
Dr. Vajay Károly írta a Borovszky Samu által szerkesztett, Magyarország vármegyéi és városai című monográfia Szatmárnémetiről szóló fejezetének előszavát. Ebben Szatmárnémeti történetére, de Vajay városszeretetére és elhivatottságára is rátekinthetünk.
„Szatmár-Németi sz. kir. város lakossága, sok bajok és viharok közepett, mindenkor a saját erejére volt utalva. Ebben azonban soha sem csalatkozott. A városi polgárság mindenkor megértette a korszellemet. A nemzeti küzdelmekben mindig a nemzeti ügy mellett állott, az elnyomatás korszakában pedig békén tűrte sorsát s várta a jobb idők bekövetkeztét.
A városi magisztrátus az egyházi vezető férfiakkal és a külső tanácscsal nagy körültekintéssel és puritán erkölcsökkel intézte a város dolgait. A város vagyonát okos politikával századokon át gyarapította, a mit a város nagy kiterjedésű ingatlanai igazolnak. E hagyományos politika az utókorra is átszállott s így vagyoni tekintetben a város ma is az elsők közé tartozik.”
Dr. Vajay Károly már 1918-ban, az első világháború végén kérte nyugdíjazását, amit az új városi tanács 1919. január 1-től engedélyezett. Az új polgármester személyéről a néptanács gondoskodott, Ferenc Ágoston korábbi közigazgatási tanácsos, városi tanácsjegyző, ahogyan ma ismerik Augustin Ferențiu lett az új polgármester. És hosszan folytathatnánk a polgármesterek névsorát, de itt most álljunk meg. Azt hiszem, már képet kaphattunk a századfordulós polgármesterek habitusáról, városszeretetéről. Alább közlök, helyesebben fogalmazva átveszek egy listát Szatmárnémeti városbíróiról, tiszti főügyészeiről, polgármestereiről. Ez az Informația Zilei mellékletében, az Informația de Duminică 2019. december 15-i számában jelent meg, és sajnos nehezen használható hivatkozási alapként, hiszen csak abban a rövid időintervallumban, amit ez a bejegyzés felölelt, több évszámhibát is találtam – és nem csak. Ezeket persze javítottam. Az Informația de Duminică Ferenc Ágoston (Augustin Ferențiu) feljegyzéseire hivatkozik.
Szatmár városbírói, tiszti főügyészei 1316 és 1711 között:
1316. János, 1359. János, Miklós fia, 1382. György, 1480. Bakócz Mihály, 1513. Tornai László, 1514. Haláros Péter, 1530. Kékedi Albert, 1534. Boros Demeter, 1538. Bíró Ferencz, 1548. Hajós Ambrus, 1564. Ötvös János, 1571. Herczeg Szőlősi Sándor, 1572. Halász János, 1573. Kis Gáspár, 1575. Nyirő Mihály, 1586. Fóris András, 1591. Szatmári János, 1597. Csegöldi Gergely, 1600. Gyulai János, 1602. Balog Gergely, 1603. Dékány János, 1605. Asztalos János, 1606. Naszados János, 1607,1610, 1613 és 1615-től Becsei Gergely, 1611, 1614, 1617 és 1619-től Dobrai György, 1612. Keresztély János, 1616. Debreczeni Mihály, 1620. Kádas Nagy István, 1621, 1623 és 1625-től Szücs Demeter, 1622, 1624, 1626, 1629 és 1631-től Szabó Özvegy Pál, 1628, 1630, 1632, 1634, 1636 és 1638-tól Szíjártó Tamás, 1633. Besenyei Nagy Márton, 1637. Horvát Szabó Péter, Csütörtök Boldizsár, 1639, 1644, 1645, 1647 és 1650-től Csicseri Nagy Márton, 1641, 1642-1643 Kallós István, 1646, 1648, 1651, 1653, 1655 és 1657-től Egri Szabó Mihály,1649, 1652, 1654, 1656, 1658, 1660, 1663 és 1666-tól Károlyi György, 1650. Asztalos János, 1659. Kőszegi István, 1661. Tarhos máskép Deczei Mihály, 1662. Csütörtök Mihály, 1664, 1668, 1670, 1673, 1675, és 1677-től Lakatos Pál, 1665. Asztalos István, 1667. 1669, 1672, 1674 és 1676-tól Asztalos Boldizsár, 1671 és 1681-től Kállai István, 1678, 1680, 1682, 1684, 1686, 1688, 1690 és 1694-től Komáromi Márton, 1683, 1685, 1687, 1689, 1691 és 1693-tól Istvándi János, 1694. Komlósi Márton, 1695 Erős Gábor, 1696 és 1701-től Etei András, 1697, 1698, 1699, 1700 és 1703-tól Kőszegi Ambrus, 1704, 1705-1708, 1710 és 1712-től Nánási Miklós, 1709. Viski János.
1711. Csegöldi György.
Némethi városbírái 1711-ig:
1351. Domokos, János fia, 1397. Tamás Vankó fia, 1406. Gyurka János, 1446. Zai János, 1462. Apai Ferencz, 1516. Zsibrik György, 1547. Fábián Albert, 1548. Nagy Mihály, 1583. Ötvös Szabó Mihály, 1573. Ricsei Demeter, 1588. Golda Miklós, 1609. Barla Tamás, 1627. Tar János, 1642. Szegedi Ötvös Mihály, 1643. Nagy Lukács, 1649. Borbély István, 1661. Kún Lukács, 1696. Ricsei Boldizsár, 1670. Egei Ötvös András, 1680. Gyarmati János, 1681. Darnai István, 1682. Török János, 1691. Ricsei András, 1701-1708. Csomor Losonczi János, 1708- 1711. Jenei Mihály.
Az egyesített Szatmár-Németi (akkor még kötőjellel írták) városbírói, tiszti főügyészei:
1713, 1715, 1717, 1718, 1722, 1723, 1724, 1729, 1730-1731-1732, 1736, 1737, 1740, 1741 és 1742-től Csegöldi György, 1714, 1716, 1719, 1720 és 1725-től Nánási Miklós, 1733, 1734, 1735, 1738 és 1739-től Mihók György, 1743-1744 Váradi Mihály, 1745-től, valamint 1748-1747-között Ujfalusi Gergely, 1748, 1749, 1750, 1756, és 1757-től Szatmári Sámuel, 1751, 1752, 1753, 1754, 1758 és 1759-től Zanathi József, 1764, 1766, 1766, 1767, 1770, 1771, 1774, 1775, 1782, 1783 és 1784-től Endrédi László, 1768, 1769, 1772, 1773-tól, valamint 1776-1781-között Palkovics Leopold, 1778. Mihalaki Mátyás, 1785-1768. Csermák Antal, 1787-1788. Jenei György, 1789, 1790, 1791, 1793-tól, valamint 1800-1804-között Keresztesi András, 1794, 1795, 1796, 1797, 1798, 1799-től, valamint 1805-1806-között Várallyai István, 1804. Somlyai Mihály, 1806-1813 Fáy József, 1814-1826 Papolczi Csorja József, 1828- 1832-Jenei György, 1832-1838 Orbán Mihály, 1838-1848 Esze Gábor, 1848. Joó Mihály, 1849. Laki Sándor, 1850-1860 Kende László, 1860-1861. Vajay Károly, 1862-1867. Gabányi János, 1867-1872. Vajay Károl.
A városbírók mellett 1798-tól megjelentek a polgármesterek is, akik már bizonyos adminisztratív feladatokat elláttak:
1798. Keresztesi András, 1799-1803. és 1806/1807. Fáy József, 1804/5. Várallyai István, 1808/9. Goldner János, 1810/11, 1815 és 1836-tól Csermák Antal, 1812-1815. Kiss István, 1837. Jeney György, 1838-1841. Soós György, 1842-1848. Pap Péter, 1849. Laki Sándor, 1860-1861. Gyene Károly, 1851. aug. 21-1864, 1855-től S. Nagy Mihály, 1855-1857. Sztanaczky András, 1858-1860. Boros Bálint, 1861. Madarasai János, 1862-1866. Békéssy Károly, 1867-1869. Gyene Károly, 1870-1871. Tegze Mihály.
1872-től a polgármestereket Szatmárnémeti tanácsa választotta. Ekkor már teljesen különválasztották a polgármester közigazgatási feladatait a törvényszéki feladatoktól.
Polgármesterek ettől az időtől:
1872-1894. Böszörményi Károly, 1894-1902. Hérmán Mihály, 1902-1906. Pap Géza, 1907-1919 Vajay Károly, 1913-1918. Lénárd István (polgármesterhelyettes), 1919-1929, illetve 1930-1931. Ferenc Ágoston/Augustin Frențiu, 1934-1938 Ștefan Cherecheș, 1940-1944. Dr. Antal Sándor.
A kommunizmus ideje alatt, az elején gyakran cserélődtek a polgármesterek. 1960-tól olyan neveket ismerünk, mint Ioan Dan, Ioan Ienciu (1963 -1968), Iosif Tincu, Ioan Foriș, Vasile Gîta és Ioan Diț.
A forradalom után, 1990-től a Nemzeti Megmentési Front (FSN - Frontul Salvarii Nationale) által kijelölt polgármester volt rövid ideig Horea Anderco volt. 1992-ben tartották meg az első választásokat, amelyeken Ioan Safira nyerte el a polgármesteri széket. Ő azonban rövid időn belül lemondott, helyét, átmeneti idei polgármesterként (interimar) Ioan Mureșan vette át. Az 1996-os választásokat Horea Anderco nyerte a PDSR részéről, 2000-ben újraválasztották. 2004-ben az RMDSZ jelöltje, Ilyés Gyula lett a polgármester, 2008-ban újra ő nyert, 2012-től Dr. Dorel Coica (PSD), majd 2016-tól és 2020-tól Kereskényi Gábor (RMDSZ) Szatmárnémeti polgármestere.
Hivatkozások:
1. Szamos, Szatmár és Vidéke, Heti Szemle/Hungaricana.hu
2. Dr. Borovszky Samu, Magyarország vármegyéi és városai, Magyarország monográfiája, Szatmár vármegye, 1908, Országos Monográfia Társaság.
3. Informația de Duminică/Informația Zilei, 2019. december 15.
Azért pedig, hogy a témához közelítsünk, meg kell értenünk pár unalmasabb tényt is: Szatmárnémetit 1798-ig városbírók, úgynevezett tiszti főügyészek vezették (névsoruk alább). 1798-ban kezdték különválasztani a feladatokat és a városbírók mellett megjelentek a polgármesterek, akiknek ugyanakkor még jóval kevesebb jog- és feladatkörük volt, mint később. Szatmárnémeti első, adminisztratív jogkörökkel rendelkező polgármestere 1798-tól Keresztesi András volt (a polgármesterek listája is megtalálható lejjebb), míg az első olyan polgármester, akit a város képviselő-testülete, vagyis tanácsa választott, és akinek a közigazgatási feladatköreit már teljesen leválasztották a törvényszékitől Böszörményi Károly volt (1872-1894 között).
Halála után – ami 1901. március 19-én következett be –, az alábbiakat írta róla a Szamos, március 21-i számában:
„Egy férfiú hunyta le örök álomra szemeit, kit sorsa arra hivott el, hogy hosszú időn keresztül embertársainak vezére, tanácsadója, egy város lakosságának sorsa-vezetője legyen.
Szép és magasztos hivatás, mi az egyéni és erkölcsi kiválóság magasabb mértékét teljes súlyával kell, hogy a közéletbe vigye, hogy gondolkozásának, érzelmének s cselekvésének irányát a közügyek vezetésébe belélehelje s a társadalomnak, a közérzületnek arczulalán karakterét visszatükröztesse. (...)
Abban az időben emelte őt a közbizalom a polgármesteri székbe, midőn a minden téren előretörő nemzeti haladás a városokat is a rohamos fejlesztés áramába sodorta. Az ő bölcs mérséklete s majdnem a konzervativizmusig menő takarékosságára volt szükség, hogy városi háztartásunk meg ne rendüljön.
Ez a vonás az, mely gazdasági politikáját úgy a magán, mint a közéletben jellemezte. Mint ember ahhoz a régi gárdához tartozott, mely a puritán jellem jegyében született s a közszolgálati tevékenységet ebből a szempontból ítélte meg másoknál is. Vonzalmát és szeretetét is az az egyenes jellem nyerte meg, a mit a maga egyéniségében legféltettebben őrzött, annak az egyenes tiszta tükrén bírált el tényeket és embereket.
És ezeknek elbírálásában, irányításában éles esze, részletező megfigyelése, komoly megfontolása és oly tiszteletreméltó tárgyilagossága segítette, mely személye iránt kevés számú ellenfelében is tiszteletet ébresztett. (...)
Hosszú eredménydús pályáján a népszerűséget külső tetszetős eszközökkel sohasem kereste; s a midőn ezt bennső egyénisége, a közügyek iránt állandóan tapasztalt éber gondoskodása megszerezték neki, az ünnepeltetés, valamint a népszerűség külső nyilvánításai elől mindig bizonyos nemes cznizmussal igyekezett elzárkózni, mely vonás puritán jellemében gyökeredzett. Ez az egyszerűsége, ez az élet külső kényelmei iránt tanúsított csekély igénye jellemezte a a megboldogultat, mint magán embert is.”
Hérmán Mihály 1894 és 1902 között volt polgármester. Róla azt írta 1902. április 8-i számában a Szatmár és Vidéke, hogy „intencziói mindig abból a nemes vágyból fakadtak, hogy a város boldogulását előmozdítsa. Az akarat, a czél, állandóan a közérdek szolgálata volt, a mely munkában mindenkor szívós kitartást és lankadatlan buzgalmat tanúsított. (…) Két évtizedet meghaladó közszolgálati ideje alatt példányképe volt a kötelességtudó és munkás tisztviselőnek, s ha munkatársai valamennyien attól a lelkesedéstől lettek volna áthatva, mely őt jellemezte, Szatmár város anyagi helyzete nem azon a fokon állana, a hol jelenleg áll.
Hivatali elfoglaltsága daczára élénk részt vett a társadalmi élet mozgalmaiban, vezető volt e téren is, nélküle nem történt semmi, s az utóbbi években majd nem valamennyi egyesületnek ő volt az elnöke. Hivatali és társadalmi téren egyformán feje a városnak, és a mi fő, e két állás az ő személyében soha sem mutatkozott összeférhetetlennek és nem ismétlődött nála az sem, ami az életben gyakran tapasztalható, hogy a két irányban való vezetésnél egyik a másiknak rovására történt volna. (...)
A hol dolgozni kellett, mindenütt ott volt, de nem csak ott volt, hanem dolgozott is. Akármire szólították fel, mindig tudott rá időt szakítani, s szívesen vállalkozott, hogy használhasson. (...)
Mindenek felett azonban a város dolgai voltak azok, a melyek első sorban érdekelték. Szívvel, lélekkel azon működött, hogy amit annyiszor hangoztatott, Szatmár városa Magyarország északkeletének igazi emporiuma legyen, a melyben e nagy vidék közönsége valóságos központját tekinthesse. Mióta a város szolgálatába lépett, lázas buzgósággal dolgozott a város fejlődésén s nincs egyetlen alkotás ez idő alatt, a melyben vagy kezdeményező, vagy támogató, vagy végrehajtó ne lett volna. Kereste a jó gondolatot s ha talált egyet, a mellett körömszakadtáig harczolt, hogy megvalósíthassa.”
Rogozi Pap Géza 1902 és 1906 között volt polgármestere a városnak, tehát a XX. század elején, amikor Szatmárnémeti prosperált. Feljegyezték róla: „Valóságos rajongója volt városa fejlődésének; széppé, naggyá, virulóvá akarta azt tenni s ezen törekvésében csúcsosodott ki egész élete munkássága.
Egyenes, tiszta puritán jellem volt. Erős hittel és törhetlen bizalommal haladt egyenesen tétovázás nélkül azon az uton, amely becsületes meggyőződése szerint ideális céljához, a város fejlődéséhez vezetett. Félelmet nem ismert. A csüggedőkbe erőt, lelket öntött s az ő erős szellemének hatása meglátszott az egész közigazgatáson. Tiszttársainak igaz őszinte barátja volt, de megalkuvást és elnézést hivatalos dolgokban nem ismert. Különös szeretettel karolta fel a városi színház ügyét. Éveken át volt a színügyi bizottság elnöke s ezen állásában nagy tevékenységet fejtett ki a városi színház felépítése s a színügy fejlesztése körül. (...) Egyéniségének varázsával valósággal fanatizálta tiszttársait s mivel végtelenül jószívű és igazságos is volt, a tisztikar őszinte ragaszkodással és tisztelettel vette körül.
Aki őt közelről ismerte, lehetetlen volt nem szeretnie. (...) Egész élete annyira összeforrott a város ügyeivel, hogy az utóbbi évek története és az ő életrajza csaknem egy. (...)
Az előző polgármesterek oldalán tevékeny részt vett a szatmár—fehérgyarmati és szatmár—erdődi helyi érdekű vasutak létesítésében; a szatmár—bikszádi vasút pedig kizárólag az ő fáradhatlan buzgalmának eredménye. Kiváló gondoskodásának tárgyát képezte továbbá a szatmár—mátészalkai vasút is, de ennek kiépítését már nem érhette meg.
Az ő polgármestersége alatt nyert befejezést a népiskolák államosításának nagy műve, a dohánybeváltó hivatal felépítése, a felső kereskedelmi iskola megnyitása s ő eszközölte ki a jövő szeptemberben megnyíló faipari szakiskola felállítását is. Részt vett a Pannónia, méntelep és a villamostelep építésében, a Kossuth-kert fejlesztésében és rendezésében, az avasi erdővételben, műgyalogjárók és laktanyák építésében.
Konvertálta a városi kölcsönöket, a város biztonsága érdekében bevezette a csendőrségi szolgálatot.” (Szamos, 1906. december 13.)
Polgármester-választás a századelőn
Rogozi Pap Géza halálát követően újabb polgármester megválasztására volt szükség. Ekkor még nem az egyszerű polgárok, hanem a város képviselő-testülete, vagyis a tanácsa választotta meg a polgármestert, lássuk, hogyan zajlott:
„Páratlanul nagy érdeklődés mellett folyt le dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt hétfőn délután a városháza nagy termében törvényhatósági bizottságunk január havi rendes közgyűlése, melynek legfontosabb tárgya a polgármesteri s a polgármester választás folytán megüresedett tiszti főügyészi állás betöltése volt. A városatyák teljes számmal jelen voltak ez alkalommal s rajtuk kívül az érdeklődők nagy száma csaknem szorongásig megtöltötte nemcsak a karzatot, hanem a közgyűlési termet is. A polgármesteri székre az egyedüli pályázót, dr. Vajai Károly tiszti főügyészt egyhangúlag és nagy lelkesedéssel emelték, ellenben a tisztiügyészi állás betöltése körül oly heves küzdelem volt, hogy az első szavazásnál három jelölt közül kettő teljesen egyenlő szavazatot kapott. (...)
A havi jelentés elfogadása után következett a polgármesteri szék betöltése. A kijelölő bizottság egyhangúlag jelölte az egyedüli pályázót dr. Vajay Károly tiszti főügyészt, mit a közgyűlés a főispán bejelentésére általános éljenzéssel vett tudomásul. Erre a főispán felkérte Kőrösmezei Antal főjegyzőt, dr. Keresztszeghy Lajos és Lévay József bizottsági tagokat, hogy az új polgármestert hívják meg küldöttségileg széke elfoglalására s az eskü letételére.
Gyönyörű díszmagyarban lépett pár perc múlva lelkes éljenzés között dr. Vajai Károly a terembe s a főjegyző előolvasása után emelt hangon mondta el az esküt.
dr. Falussy Árpád főispán üdvözölte ezután az uj polgármestert, örömét fejezve ki afelett, hogy a polgármesteri székbe oly férfiú került, aki kipróbált s kitűnő tagja a törvényhatósági bizottságnak és tisztviselői karnak. Ezután a polgármesterré választás szimbólumául átnyújtotta a főispán dr. Vajay Károlynak a város pecsétjét.” (Heti Szemle 1907. január 16.)
Vajay Károly (2)
Szintén a heti szemle január 16-i száma ismerteti Vajay Károly székfoglaló beszédének részleteit. Innen tudjuk, hogy az új polgármester programjának alapja „a becsületes munka és szeretet a város minden lakosa iránt, kiknek részt venni igyekszik majd örömében és bánatában”. Ezt ígérte tehát, megválasztása után.Dr. Vajay Károly írta a Borovszky Samu által szerkesztett, Magyarország vármegyéi és városai című monográfia Szatmárnémetiről szóló fejezetének előszavát. Ebben Szatmárnémeti történetére, de Vajay városszeretetére és elhivatottságára is rátekinthetünk.
„Szatmár-Németi sz. kir. város lakossága, sok bajok és viharok közepett, mindenkor a saját erejére volt utalva. Ebben azonban soha sem csalatkozott. A városi polgárság mindenkor megértette a korszellemet. A nemzeti küzdelmekben mindig a nemzeti ügy mellett állott, az elnyomatás korszakában pedig békén tűrte sorsát s várta a jobb idők bekövetkeztét.
A városi magisztrátus az egyházi vezető férfiakkal és a külső tanácscsal nagy körültekintéssel és puritán erkölcsökkel intézte a város dolgait. A város vagyonát okos politikával századokon át gyarapította, a mit a város nagy kiterjedésű ingatlanai igazolnak. E hagyományos politika az utókorra is átszállott s így vagyoni tekintetben a város ma is az elsők közé tartozik.”
Dr. Vajay Károly már 1918-ban, az első világháború végén kérte nyugdíjazását, amit az új városi tanács 1919. január 1-től engedélyezett. Az új polgármester személyéről a néptanács gondoskodott, Ferenc Ágoston korábbi közigazgatási tanácsos, városi tanácsjegyző, ahogyan ma ismerik Augustin Ferențiu lett az új polgármester. És hosszan folytathatnánk a polgármesterek névsorát, de itt most álljunk meg. Azt hiszem, már képet kaphattunk a századfordulós polgármesterek habitusáról, városszeretetéről. Alább közlök, helyesebben fogalmazva átveszek egy listát Szatmárnémeti városbíróiról, tiszti főügyészeiről, polgármestereiről. Ez az Informația Zilei mellékletében, az Informația de Duminică 2019. december 15-i számában jelent meg, és sajnos nehezen használható hivatkozási alapként, hiszen csak abban a rövid időintervallumban, amit ez a bejegyzés felölelt, több évszámhibát is találtam – és nem csak. Ezeket persze javítottam. Az Informația de Duminică Ferenc Ágoston (Augustin Ferențiu) feljegyzéseire hivatkozik.
Szatmár városbírói, tiszti főügyészei 1316 és 1711 között:
1316. János, 1359. János, Miklós fia, 1382. György, 1480. Bakócz Mihály, 1513. Tornai László, 1514. Haláros Péter, 1530. Kékedi Albert, 1534. Boros Demeter, 1538. Bíró Ferencz, 1548. Hajós Ambrus, 1564. Ötvös János, 1571. Herczeg Szőlősi Sándor, 1572. Halász János, 1573. Kis Gáspár, 1575. Nyirő Mihály, 1586. Fóris András, 1591. Szatmári János, 1597. Csegöldi Gergely, 1600. Gyulai János, 1602. Balog Gergely, 1603. Dékány János, 1605. Asztalos János, 1606. Naszados János, 1607,1610, 1613 és 1615-től Becsei Gergely, 1611, 1614, 1617 és 1619-től Dobrai György, 1612. Keresztély János, 1616. Debreczeni Mihály, 1620. Kádas Nagy István, 1621, 1623 és 1625-től Szücs Demeter, 1622, 1624, 1626, 1629 és 1631-től Szabó Özvegy Pál, 1628, 1630, 1632, 1634, 1636 és 1638-tól Szíjártó Tamás, 1633. Besenyei Nagy Márton, 1637. Horvát Szabó Péter, Csütörtök Boldizsár, 1639, 1644, 1645, 1647 és 1650-től Csicseri Nagy Márton, 1641, 1642-1643 Kallós István, 1646, 1648, 1651, 1653, 1655 és 1657-től Egri Szabó Mihály,1649, 1652, 1654, 1656, 1658, 1660, 1663 és 1666-tól Károlyi György, 1650. Asztalos János, 1659. Kőszegi István, 1661. Tarhos máskép Deczei Mihály, 1662. Csütörtök Mihály, 1664, 1668, 1670, 1673, 1675, és 1677-től Lakatos Pál, 1665. Asztalos István, 1667. 1669, 1672, 1674 és 1676-tól Asztalos Boldizsár, 1671 és 1681-től Kállai István, 1678, 1680, 1682, 1684, 1686, 1688, 1690 és 1694-től Komáromi Márton, 1683, 1685, 1687, 1689, 1691 és 1693-tól Istvándi János, 1694. Komlósi Márton, 1695 Erős Gábor, 1696 és 1701-től Etei András, 1697, 1698, 1699, 1700 és 1703-tól Kőszegi Ambrus, 1704, 1705-1708, 1710 és 1712-től Nánási Miklós, 1709. Viski János.
1711. Csegöldi György.
Némethi városbírái 1711-ig:
1351. Domokos, János fia, 1397. Tamás Vankó fia, 1406. Gyurka János, 1446. Zai János, 1462. Apai Ferencz, 1516. Zsibrik György, 1547. Fábián Albert, 1548. Nagy Mihály, 1583. Ötvös Szabó Mihály, 1573. Ricsei Demeter, 1588. Golda Miklós, 1609. Barla Tamás, 1627. Tar János, 1642. Szegedi Ötvös Mihály, 1643. Nagy Lukács, 1649. Borbély István, 1661. Kún Lukács, 1696. Ricsei Boldizsár, 1670. Egei Ötvös András, 1680. Gyarmati János, 1681. Darnai István, 1682. Török János, 1691. Ricsei András, 1701-1708. Csomor Losonczi János, 1708- 1711. Jenei Mihály.
Az egyesített Szatmár-Németi (akkor még kötőjellel írták) városbírói, tiszti főügyészei:
1713, 1715, 1717, 1718, 1722, 1723, 1724, 1729, 1730-1731-1732, 1736, 1737, 1740, 1741 és 1742-től Csegöldi György, 1714, 1716, 1719, 1720 és 1725-től Nánási Miklós, 1733, 1734, 1735, 1738 és 1739-től Mihók György, 1743-1744 Váradi Mihály, 1745-től, valamint 1748-1747-között Ujfalusi Gergely, 1748, 1749, 1750, 1756, és 1757-től Szatmári Sámuel, 1751, 1752, 1753, 1754, 1758 és 1759-től Zanathi József, 1764, 1766, 1766, 1767, 1770, 1771, 1774, 1775, 1782, 1783 és 1784-től Endrédi László, 1768, 1769, 1772, 1773-tól, valamint 1776-1781-között Palkovics Leopold, 1778. Mihalaki Mátyás, 1785-1768. Csermák Antal, 1787-1788. Jenei György, 1789, 1790, 1791, 1793-tól, valamint 1800-1804-között Keresztesi András, 1794, 1795, 1796, 1797, 1798, 1799-től, valamint 1805-1806-között Várallyai István, 1804. Somlyai Mihály, 1806-1813 Fáy József, 1814-1826 Papolczi Csorja József, 1828- 1832-Jenei György, 1832-1838 Orbán Mihály, 1838-1848 Esze Gábor, 1848. Joó Mihály, 1849. Laki Sándor, 1850-1860 Kende László, 1860-1861. Vajay Károly, 1862-1867. Gabányi János, 1867-1872. Vajay Károl.
A városbírók mellett 1798-tól megjelentek a polgármesterek is, akik már bizonyos adminisztratív feladatokat elláttak:
1798. Keresztesi András, 1799-1803. és 1806/1807. Fáy József, 1804/5. Várallyai István, 1808/9. Goldner János, 1810/11, 1815 és 1836-tól Csermák Antal, 1812-1815. Kiss István, 1837. Jeney György, 1838-1841. Soós György, 1842-1848. Pap Péter, 1849. Laki Sándor, 1860-1861. Gyene Károly, 1851. aug. 21-1864, 1855-től S. Nagy Mihály, 1855-1857. Sztanaczky András, 1858-1860. Boros Bálint, 1861. Madarasai János, 1862-1866. Békéssy Károly, 1867-1869. Gyene Károly, 1870-1871. Tegze Mihály.
1872-től a polgármestereket Szatmárnémeti tanácsa választotta. Ekkor már teljesen különválasztották a polgármester közigazgatási feladatait a törvényszéki feladatoktól.
Polgármesterek ettől az időtől:
1872-1894. Böszörményi Károly, 1894-1902. Hérmán Mihály, 1902-1906. Pap Géza, 1907-1919 Vajay Károly, 1913-1918. Lénárd István (polgármesterhelyettes), 1919-1929, illetve 1930-1931. Ferenc Ágoston/Augustin Frențiu, 1934-1938 Ștefan Cherecheș, 1940-1944. Dr. Antal Sándor.
A kommunizmus ideje alatt, az elején gyakran cserélődtek a polgármesterek. 1960-tól olyan neveket ismerünk, mint Ioan Dan, Ioan Ienciu (1963 -1968), Iosif Tincu, Ioan Foriș, Vasile Gîta és Ioan Diț.
A forradalom után, 1990-től a Nemzeti Megmentési Front (FSN - Frontul Salvarii Nationale) által kijelölt polgármester volt rövid ideig Horea Anderco volt. 1992-ben tartották meg az első választásokat, amelyeken Ioan Safira nyerte el a polgármesteri széket. Ő azonban rövid időn belül lemondott, helyét, átmeneti idei polgármesterként (interimar) Ioan Mureșan vette át. Az 1996-os választásokat Horea Anderco nyerte a PDSR részéről, 2000-ben újraválasztották. 2004-ben az RMDSZ jelöltje, Ilyés Gyula lett a polgármester, 2008-ban újra ő nyert, 2012-től Dr. Dorel Coica (PSD), majd 2016-tól és 2020-tól Kereskényi Gábor (RMDSZ) Szatmárnémeti polgármestere.
Hivatkozások:
1. Szamos, Szatmár és Vidéke, Heti Szemle/Hungaricana.hu
2. Dr. Borovszky Samu, Magyarország vármegyéi és városai, Magyarország monográfiája, Szatmár vármegye, 1908, Országos Monográfia Társaság.
3. Informația de Duminică/Informația Zilei, 2019. december 15.
1940. november 19-től 1944. június 28-ig dr. Csóka László, Debrecen volt főjegyzője töltötte be a polgármesteri posztot, aki onnantól Debrecen polgármestere lett, helyére dr. Hegyi Lajos nagykanizsai polgármester-helyettes, főjegyző került. Csóka László egyúttal kormányfőtanácsosi kinevezést is kapott. Vö. Budapesti Közlöny vonatkozó számait.
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlés