A fotográfia aranykora Szatmárnémetiben

Tetszenek még emlékezni azokra a stúdiókra Szatmárnémetiben, ahová belépve műtermi, beállított képeket lehetett készíttetni? Ha nem, biztosan láttak már olyan fotókat, amelyeken szülők, nagyszülők állnak piedesztál, míves oszlop mellett, s mögöttük függöny libben, gyerekeket hatalmas kacsákkal... No, nem ez lehetett a szatmárnémeti műtermi fotózás aranykora, hiszen itt már jócskán beférkőzött a giccs is, a kommunista idők szögletessége...

A fotográfiát igazán komolyan az 1800-as évek közepén, végén, az 1900-as évek elején vették Szatmárnémetiben (is). Érdekes, de nem sokkal az után, hogy a fotográfia megjelent a világban, megjelent Szatmárnémetiben is.

Az 1800-as évek elején a társadalom a valóság megörökítésének újfajta útjait kereste. A feltörekvő polgárság lelkesedett minden technikai újdonság iránt, a gyorsulni kezdő városi élet pedig nem véletlenül üdvözölte a rövid idő alatt elsajátítható tudományt, módszert, eszközt, a pillanat optikai-vegyészeti eljárással történő megragadására: a fényképészetet.

Miután Alhazen a X. század közepén feltalálta a camera obscura-t (sötétkamrát), amely már kivetítette a nyílással szembeni falra a valóság fordított, kicsinyített képét, majd' ezer évet kellett még várni, míg Nicephore Niépce 1826-27-ben rögzítette az első képet - ő találta fel az írisz blendét, a camera obscurán cserélhető objektíveket foglalattal és felvetette a tekercsfilm gondolatát. Louis Jacques Mande Daguerr felhasználta Niépce eredményeit és létrehozta a képrögzítés kémiai alapjait - róla is nevezték el a módszert: daguerrotypia.

Hogyan fényképeztek régen, vagy nem is olyan nagyon régen?

A kémiai úton történő rögzítés során fényérzékeny anyagot, így ezüstsókat vittek fel többnyire zselatinban egy átlátszó felületre, hordozóra. Ezt a hordozót - ami lehetett üveg is -, a sötét kamrába helyezték, így a zárszerkezet rövid ideig történő nyitásakor a fény, a valóság fordított képe erre vetült, és rögzült. Ezt a hordozót ezután kivették, előhívták negatívként, majd szintén (és a fentihez hasonló) kémiai módszerrel, már papírra előhívták a kép pozitív, nem fordított, és a valóságnak leginkább megfelelő változatát.

Az eltelt hetekben volt szerencsém egy nagyobb szatmárnémeti képanyagot átnézni, a képek többsége az 1800-as évek második feléből, az 1900-as évek elejéből származott. Így akadtak a kezembe üvegre rögzített negatívok is. A szatmárnémeti fotográfusok ismerték ezt az eljárást is, és használták családi fotográfiák készítése alkalmával is.

Amit viszont jelen bejegyzés középpontjába állítanék nem az üvegnegatívokkal kapcsolatos, hanem a keménytáblás pozitívokkal, az antik kartonfotókkal. Viszonylag sok ilyen kép fennmaradt, s ezek alapján képet kaphatunk arról, kik voltak a nagyobb fotográfusok az 1800-as évek közepén, végén, az 1900-as évek elején Szatmárnémetiben, illetve hol volt az ő műtermük?

Még mielőtt azonban felsorolnám őket és bemutatnám a keménytáblás képek hátoldalán, alján elhelyezett reklámgrafikáikat, hozzá teszem, tanult művészekről, megbecsült mesterekről van szó, akik versenyekre vitték fotográfiáikat, elért eredményeiket, díjaikat pedig feltüntették. Az sem volt ritka, hogy a fényképészek - vagy ahogyan többen akkor nevezték, a fényírók - egyben festőművészek is voltak és a festészetet elegyítették a fotóművészettel. A képekhez szükséges kartonlapokat a Szatmárnémeti műtermek is többnyire Bécsből rendelték, és volt aki aranyozott széllel is kínált keménytáblás képet.

Lássuk tehát a neveket és a reklámokat, illetve pár fotográfiát az 1800-as évek második feléből, az 1900-as évek elejéről:

Scherling Antal festő és fényképész volt, a Deák-tér és Kazinczy utca sarkán, a Kereskedelmi Bank épületében volt a műterme. Más időben a Deák téren, a Pannónia udvarán, a földszinten bérelt termet. Akvarell, pasztell, olajfestményeket is készített, fényképnagyításokat vállalt.

Hollósi József fényképészeti műterme a Deák-tér 9-es szám alatt volt. Szintén ott dolgozott Friss Lenke, aki a képek előoldalán elhelyezhette nevét. Hollósi főműterme azonban a Kazinczy utca 15-ös szám alatt volt.

Berky Dezső műterme előbb a Templom utca 321 alatt volt, majd a kereskedelmi és iparbank palotájában, a Deák-tér 13-mas szám alatt, más időben pedig a Kazinczy utca 15-ös szám alatt, az első emeleten, Dr. Vajay Imre úr házában (lehet, hogy nem ebben a sorrendben foglalt termet a különböző helyeken).

Berky Dezső Budapesten, valamint a "Szatmár Németi Szabad Királyi Városi Kézmű és Házi Ipar Kiállításon" is elismerésben részesült munkáival. Ő készített aranyozott szegélyű keménytáblás képeket is.

Horváth Zsigmond fényképészeti műterme a Vécsey-házban volt.

Lovich Antal fényirdája címét nem tüntette fel a képek hátoldalán, fontosnak érezte viszont németül is kiírni, hogy Szatmáron működik.

Skopál János fényképész és festész is eljött Bécsből Szatmárra, ahova elhozta eszközeit és tudását.

Gondy és Egey fiék 1871-ben a londoni "International Exhibition" nemzetközi kiállításon elismerésben részesültek. Fényirdájuk Szatmáron, a Kazinczy utca szegletén, a Nagy piacz 21-es szám alatt volt.

Egey külön is működtetett fényirdát a "főpiacz Weisz házában".

Baksa Lajos a "Domb ucca 221." szám alatt működtette műtermét.

És egy kis kitekintés: Nagykárolyban is működtek ám fotográfiai műtermek, így Huszty Zoltáné, aki a Kossuth utcza 5. szám alatti saját házába invitálta a klienseket. "Fölvételek bármily időben is a legnagyobb sikerrel eszközöltetnek. Utánrendelések évek múlva is készíttetnek. Fényképnagyítások bármily régi kép után is kitűnő sikerrel." - írja a képek hátoldalán. Huszty Zoltán egy budapesti szakkiállításon első díjat kapott.

Kérem kedvelje a blog Facebook-oldalát a legfrissebb bejegyzések gyors eléréséért, egyéb tartalmakért!