Ki volt Lükő Béla, a „páratlan jó szívű orvos”, akinek emlékét a régi kórház őrzi?

Dr. Lükő Béla nevét ismeri az orvostudomány, a korában igazi géniusznak, újjítónak számított. Számos módszert írt le, műtéti- és műtét utáni problémákat oldott meg – így a váladékelvezetést. Budapesten marasztalták, de ő hazajött Szatmárnémetibe, hogy szülővárosát szolgálja. Az első világháború során a barakk-kórházban szolgált, ahol neki köszönhetően igen kicsi volt az elhalálozás – 1915. január 25-e és április 17-e között 17 724 beteget ápoltak, ebből 1522 fertőzéssel érkezett, 1020-at műtöttek és mindösszesen 196 halt meg. És ez csak egy kis szelete a háborúnak. Lükő Béla a koponyaműtétekben kiemelkedő sikereket ért el, de tüdő, máj és hasnyálmirigy műtéteknél is megelőzte a korát. A szatmári emberek a rajongásig szerették őt, ami jellemének is köszönhető – szerette az embereket, segítette a szegényeket, senkit sem utasított el. A végső orvosi reményként tekintettek rá, ha pedig Lükő Béla kezelésébe került a beteg, lett légyen akár igen súlyos állapotban, ő és a hozzátartozói is megnyugodtak, bíztak az áldott, jó kezekben (amelyeket az orvos halála után Papp Aurél meg is szobrott). Igazi különlegességnek számított, hogy egy ilyen mérvű szaktekintély vidéken éljen és szolgáljon (nem a fővárosban). A legtöbben úgy ismerik, mint a szatmárnémeti „régi kórház” létrehozóját, a szatmári egészségügy megreformálóját.

De most lássuk a kalandos, színes, ízes részleteket:

Lükő Béla 1883. június 4-én született Szatmárnémetiben. A középiskolai tanulmányai elvégzése után (1901) ment Budapestre, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostan hallgatója volt. A híres Tellyesniczky Kálmán professzor tanítványaként már 1904-től tanársegédként dolgozott egy újfajta tartósítószer tökéletesítésén (formol és etil alkohol keveréke, preparátumok, holttestek tartósítására). Ezt 1908-ban, az orvosok világkongresszusán be is mutatta. 1906-ban szerzett diplomát. Az orvosi egyetemen marasztalták volna, de ő egy budapesti klinikán kutatott inkább, majd 1912-ben mégis hazatért, hogy szülővárosában segítse a kórház tevékenységét. 1914-ben besorozták, az első világháború során a szatmárnémeti, korszerű műtővel is rendelkező katonai barakk-kórházba rendelték. Tudni való, hogy a keleti front első minősített műtőállomása Szatmáron működött. (1) Lükő Béla nevét ekkor ismerte meg az európai orvosközösség, hiszen a messzi földről idehozott sebesült katonák nagy részét ő műtötte, köztük komoly koponyasérülésekkel rendelkezőket is, szép eredményekkel. 

Üssük fel a korabeli sajtó termékeit, hogy közelebbről megismerjük a szatmáriak viszonyulását Lükő Bélához. Így a Heti Szemle 1914-ben:

„Lükő Béla dr. 

Büszkén mondjuk ki és írjuk le ezt a nevet. És emlegetik nem csak itt Szatmáron és vidékén, hanem az elismerés, a hála, a megmentett életeknek diadalmas érzése szárnyaira vette mindenütt, ahol a mi hadseregünknek vitézei vagy visszatértek az otthonba vagy elmentek újra a csaták tüzébe. Lükő Béla neve fogalommá lett. A sebészetnek csudálatosan megnyilatkozó győzedelme, előrehaladása — a vidéken. Tehetség, ügyes, rátermett kéz, lelkiismeretes tanulmány, gazdag tapasztalat, szerény és mégis lobogó lelkesedés, higgadtság és önbizalom megmutatták Lükő Béla dr. egyéniségében, hogy itt a vidéken is támadhat, nőhet, izmosodhatik erő és szakértelem; és a tudás, a meglepően gyakori és feltűnő eredmények nem lehetnek az orvosi tudományban sem — a főváros monopóliumai. A makacs köztudatot, hogy amint nagyobb „baj“ van, a fővárosba kell rohannunk, legyőzték a látható, a kézzel fogható eredmények. A bizalom nehezen indult, de annál gyorsabban izmosodott. Most pedig a harcok idejében, mikor sose látott, tapasztalt sebészeti jelenségek döbbentik meg a legtapasztaltabb orvosokat is: Lükő Béla éleslátásának, a sebészeti szakmájának gazdag világa tárult fel. Pedig őt a háború, mint közkatonát, bakaorvost találta. És az egyszerű bakaorvosnak éppen a katonaság, a sebesültek, a sokszor reménytelen esetek tűzik az elismerés csillagát fel. Idegen nemzetiségű katonák éppen úgy, mint a mi magyar vitézeink Szatmárra kívánkoznak... Lükő Bélához. Tőle várják csak a meggyógyulás lehetőségét. Itthonról más városba rendelik. Ott is csudálattal, bizalommal, hittel vannak eltelve iránta és rajokban kísérik haza, Szatmárra, hogy remélhessenek. A közkatonának nehezebb feltűnni, kitüntetést nyerni, mint a nagy hadvezéreknek. A hadvezérek ezren vannak. A közkatonák millióan. A harci dicsőség közvetlen. A szeretet harczának hőstettei csak lassan érnek. De megérnek. Közlegény dr. Lükő Bélának érdeme is megérett — a hadvezétőség előtt is. Emberfeletti derék tevékenységét végre jutalmazzák. Segédorvossá nevezték ki a szatmári tartalékkórházhoz — hadnagyi ranggal. Legyen ez az előléptetés a további áldások forrása.” (Heti Szemle, Politikai és társadalmi hetilap, 1914. december 16, Szatmár-Németi)

1915-ben már főorvossá nevezik ki Lükő Bélát. Erről számol be a Szatmári Hirlap, 1915. április 25-i számában (5):

„Dr. Lükő Béla előléptetése.

Már a háború első időszakában külön cikkben méltattuk Lükő Béla orvosunknak, városunk szülöttének kiváló, áldásos talentumát. S csaknem félve gondoltunk arra, hogy sikerei őt elviszik tőlünk valamelyik középponti kórházba, vagy egyetemre. Nem sok idő telt el, hogy városi kórházunknak is e jeles orvosát, mint katona-orvost segédorvossá nevezték ki. Azóta idő telt, események és esetek történtek, a sebesülteknek helyi kórházaiban, melyek közszájon forognak. Most örvendezve olvassuk, hogy dr. Lükő Bélát Dasek Bálint ezredorvos, kórházparancsnok előterjesztésére őfelsége főorvossá nevezte ki. ”

Ugyanazon év május 26-án ezredorvossá lesz:

„Dr. Lükő Béla ezredorvos. Amit mi két ízben is megjósoltunk — bekövetkezett. Lükő drt soron kívül ezredorvossá léptette elő. Befognak következni a többi jóslásaink is. Az egyetemi orvostanárság és a többi.” (Szatmári Hirlap, 1915 május 26)

A Szamos 1915. május 26-i száma bővebben írt az újabb előléptetésről (3): 

„Dr. Lükő Béla ezredorvos.

Amint a világháború kitört, és derék véreink csatasorba állottak, dr. Lükő Béla, aki sohasem volt katona, felöltötte operateuri köpenyét és tíz hónap óta az éjszakát is nappallá téve áll a műtőasztalnál fáradhatatlanul, emberfeletti erővel dolgozva, segítve a harctér sebesültjein, akiknek ezrei áldva emlegetik Lükő Béla nevét. Magunk is nem egyszer voltunk tanúi annak a minduntalan megnyilatkozó és megható rajongásnak, amellyel a tartalékkórházban ápolás alatt levő sebesültek viseltetnek iránta. Lükő Béla orvosi hírneve, amelyet békeidőben mi szatmáriak mindig nagyra becsültünk, ma már valóssággal országossá vált a háború alatt kifejtett munkássága révén. És hogy Lükő Béla munkásságát a legilletékesebb helyen is kellő mértékben méltányolják, azt élénken bizonyítja az ő katonai karrierje. A háborúnak talán harmadik hónapjában kapta meg Lükő doktor a katonai segédorvosi kinevezést hadnagyi ranggal. Rövid idő múlva főorvossá léptették elő, tegnap pedig arról adott hírt a hivatalos lap, hogy dr. Lükő Béla soron kívül ezredorvossá lépett elő. Nem vagyunk járatosak a katonai előléptetési viszonyokban, de azt hisszük, hogy nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy Lükő Béla katonai karrierje egyike a leggyorsabb katonai pályafutásoknak. Még pedig az úgynevezett gyors pályafutásoknak.” Másnap a Szamos helyreigazít, módosítja a cikk utolsó mondatát: „Még pedig a megérdemelten gyors pályafutásoknak” – teszik hozzá.

Munkásságának eredményességét mutatják az 1915-ben megjelent tudományos jelentésben szereplő adatok is. Lükő Béla 7000 esetet mutat be, s ebből 127 koponyasérülést, 88 agyszöveti sérülést – 37 esetben már agytályog alakult ki. A nagytudású orvos beavatkozásainak köszönhetően a betegek, sérültek 86%-a túlélte a műtétet, és nagy részük fel is épült. Ez világszinten kiemelkedő eredménynek számított, különösen annak tükrében, hogy a sokkal jobban felszerelt és ellátott nyugati fronti barakk-kórházban a koponyaműtétek mortalitási aránya 50%-fölötti volt. Ekkor vált dr. Lükő Béla a koponyaműtétek nemzetközi szinten elismert professzorává.

Dr. Lükő Béla páciensei, mind koponyaműtöttek

Lükő Béla betegekkel való kapcsolatáról sokat elárul a Szatmári Hírlap 1915 április 26-i beszámolója:

„Dr. Lükő Béla ünneplése.

Felemelő, gyönyörű ünneplésben részesítették dr. Lükő Bélát, a vasúti internátusbán elhelyezett tartalékkórháznak csudáskezű ezredorvosát a kórház vezetősége, karöltve az ott tartózkodó betegekkel és személyzettel névünnepe alkalmával. Egy gyönyörű plakettát nyújtották át neki, melynek babérkoszorúja árnyában a kórház összes vezető személyzetének neve olvasható. A betegek nevében megható köszöntőt mondott egy egyszerű, keresetlen szavú sebesült katona. A beszéd egész felépítéséből, szelleméből, stílusából kiérzett, hogy nem készítmény és nem is betanult dikczió, hanem azok közül való, amely a szívből pattan ki és nyílegyenest szívet talál. Szép énekeket is adtak elő a katonák, melyek az ünnepséget még közvetlenebbé és teljessé tették. Lükő Bélán látható volt a meglepetés; jóságos szemében könnyek csillogtak és köszönő szavaiból az emberiség jótevőjének lelke rezgett ki. Valami csudás az a viszony, amely Lükő Béla, az orvos, az ember és az ő betegei közt kifejlődik. Nemcsak az az általános hála, mely az élet megmentésével és az egészség visszadásának folyamatával jár. Hanem valami mélységes reveláció, valami bensőséges kapcsolat, mely több a bizalomnál, több a köteles adósságnál, amivel jótevőnk iránt tartozunk. Valami isteniesen szép, gyönyörű lelki kapocs, mely az orvosban tiszta, szinte rebbenő örömet okoz, hogy embert menthetett meg, a megmentettekben pedig azt az érzelmet fakasztja, melyet valami fensőbbséges lény, lélek iránt szoktunk kiváltani és őrizni lelkünkben.”

1917 áprilisában a harctérre vezényelik, ahol a Csernovitz melletti tábori kórházban tífuszban megbetegszik (írja a Szamos 1917. december 11-én), majd felépülését követően még szolgál és csak 1918 decemberében tér vissza. Közben, 1918. február 18-án koronás aranykeresztet kap a vitézségi érem szalagján.

A harctérre való áthelyezésének híre sokként érte a szatmári közösséget – erről ír 1917. április 26-án a Szamos (3):

„Dr. Lükő Béla áthelyezése.

A legnagyobb sajnálattal vesszük hírét, hogy dr. Lükő Béla szatmári orvost, aki a háború tartama óta a császári és királyi tartalékkórházban, mint a sebészeti osztály vezetője és parancsnokhelyettes működik, fölöttes katonai hatósága a harctérre rendelte szolgálattételre. Kár, hogy az őszinte sajnálkozás igazi kifejezéseit az érdemtelenekre pazarolt gyakori használat sablonná, frázissá degradálta és csak akkor látjuk ezek értéktelenségét, amikor ki akarjuk fejezni azt a széleskörű és általános sajnálkozást, amelyet dr. Lükő Béla váratlan távozása Szatmár város társadalmában kelt. Dr. Lükő Béla már békeidőben is a legkiválóbb, és vidéken szokatlan orvosi hírnévre tett szert. Orvosi kvalitásai, egyéni tulajdonságai nemcsak becsülést, hanem széleskörű népszerűséget teremtettek számára. Nemcsak mint belgyógyász, de különösen mint sebész, kartársai körében is tekintélyre tett szert. Nyájas modora, az emberekkel szemben tanúsított lekötelező bánásmódja, páratlan jó szíve bizalmat keltettek iránta a legkétségbeesettebb beteg lelkében is. Az a tudat, hogy a beteget dr. Lükő Béla kezeli, bizalmat, reményt keltett a legsúlyosabb betegben és annak aggódó hozzátartozóiban is. Nemes lelkének, páratlan jó szívének különösen sok tanújelét adta a háború alatt a kezelése alá került harctéri sebesültekkel szemben tanúsított atyai bánásmódjával. Szeretettel, gondossággal kezelte minden betegét, akik (a maguk részéről viszont – szerk. megj.) bizalommal, rajongással ragaszkodtak hozzá. Nem egyszer voltunk tanúi, hogy amikor valamelyik kezelés alá került betegről kiderült, hogy menthetetlen, legjobban dr. Lükő Béla volt megindulva, akinek szívét a töméntelen sok és borzalmas háborús sebesülés állandó kezelése sem tudta elfásítani. Dr. Lükő a háború tartamára, amíg a tartalékkórház sebészi teendőit is el kellett látnia, beszüntette magánpraxisát. De azért nem fordulhatott hozzá szegény ember segítségért, hogy ő emberfölötti fáradtságára hivatkozva elutasította volna. Az ő egyénisége lelket öntött munkatársai, ápolói lelkébe is, akik kedvvel, buzgósággal, odaadással dolgoztak az ő példaadó vezetése alatt. Távozása nem csak a tartalék kórházra, de a városi közkórházra és Szatmár város egész társadalmára nézve súlyos veszteséget jelent. Dr. Lükő Béla tegnap este utazott új állomáshelyére.”

1918-ban a harctéren kitüntetik Lükő Bélát – erről tudósít a Szatmári Hírlap 1918. szeptember 12-i száma:

„Dr. Lükő Bála — a Ferencz József rend lovagja.

A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király dr. Lükő Béla m. kir. népf, ezredorvosnak az ellenséggel szemben tanúsított kitűnő és önfeláldozó szolgálatai elismeréséül a Ferenez József-rend lovagkeresztjét adományozta a hadi ékítménnyel. Dr. Lükő Béla, mint ösmeretes, a háború kezdetén önként jelentkezett orvosi szolgálatra a szatmári tartalék-kórházban, majd — saját óhajtására — a harctérre került. Lükő Béla kitüntetésének Szatmáron és a messze vidéken mindenütt örülnek.” (Szatmári Hirlap, politikai és társadalmi lap, 1918. szeptember 12., Szatmárnémeti)

Az első világháború végével felszámolták a szatmárnémeti barakk-kórházat, a felszereléseket elvitték, Lükő Bélát pedig kinevezték a szatmárnémeti kórház igazgatójává. Ez akkor még a Hunyadi (Corvinilor) utcai épületben működött – Lükő érthető módon nem találta megfelelőnek. Érthető, hiszen egy kis, rosszul felszerelt kórházépület volt, miközben a betegek száma a háborúval megsokszorozódott. Hivatalának minden eszközével azon volt, hogy tapasztalatait felhasználva létrehozzon egy modern városi kórházat. Ekkor kapja meg az addig fiúiskolaként működő, és még ma is a kórház által használt István-téri épületet.

Tankóczy Gyula a „Satu Mare város képes tükre” című 1936-os monográfiájában Szatmárnémeti első közkórházáról leírja, az 1828-tól kezdte meg működését 72 ággyal. Hamarosan 100 ágyasra bővült. 1907-ben felmerült egy új kórház építésének igénye. El is készült egy terv, az azonban a háború miatt nem valósulhatott meg. Lükő Béla tervét a fiúiskola épületének átalakításáról 1919-ben hagyta jóvá a város vezetése és az Egészségügyi Minisztérium, s ekkor lett a kórház igazgatója Lükő Béla. Ugyanebben az évben hozta létre a sebészeti osztályt Szatmárnémetiben – műtéti beavatkozásokért addig Kolozsvárig, Debrecenig, Nagyváradig vagy Budapestig kellett utazni.

A fiúiskola épületébe való költözés előtt dr. Lükő Béla így nyilatkozott a háború utáni szatmárnémeti kórházi körülményekről (a Hunyadi utcai épületre utalva): „A közkórházban az állapotok egyre rosszabbodnak. Nekünk, orvosoknak állandóan küzdeni kell a lelkiismeretünkkel, amikor – hogy egy konkrét esetet hozzak fel – a frissen operált hasmetszéses beteget kénytelenek vagyunk úgy elhelyezni, hogy a szomszédos ágyon egy vérmérgezéses beteg fekszik, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a frissen operált sebre átragad a vérmérgezés és a műtéttel megmentett beteget új halál fenyegeti. Szatmár közönsége alaposan ösmeri már a sajtóból a szatmári kórház borzalmait. Erről csak annyit mondhatok, hogy a helyzet napról-napra rosszabbodik.” (Szamos, 1919. január 12) A Szamos ugyanabban a riportjában kifejti, az egészségügyi gondokat a barakk-kórház bezárása, a háború miatti esetszám-megnövekedések is okozzák. Korábban ugyanis a betegek egy része Budapestre utazott, most viszont az útviszonyok miatt, illetve a budapesti kórházak leterheltsége okán sem lehetséges a betegek megosztása. A kórház költöztetésére, a lehetséges épületek között a riport a Tanítók Házát, a faipari szakiskolát, a barakk-kórház épületét és a Polgári Fiúiskolát említette, melyek közül Lükő Béla egyedül ez utóbbit tartotta alkalmasnak: „A polgári fiúiskolát tartom egyedül alkalmas épületnek a közkórház elhelyezésére. Néztük a dolgot az elfogulatlanság szemüvegén. Az óriási István téri palotában a négy osztályú polgári iskola van elhelyezve. Alig hiszem, hogy egy-egy osztálynak több növendéke legyen negyvennél. Ezt a kérdést fényesen meg lehetne oldani úgy, hogy a régi közkórházi épületet átadnák a polgári iskola céljaira. A hét nagyobb, tanteremnek alkalmas helyiségen kívül még maradnának apróbb szobák tanári és tanácskozó szobául. A gondnoki lakás alkalmas lenne igazgatósági lakásul. Ez elől a megoldás elől nem szabad elzárkózni. Ezzel a közoktatásügy nem veszítene, itt nem szerepelnek azok a kérdések, mint a Faipari szakiskolánál és ezzel – ami mindenek fölött való – végre meg lenne oldva a közkórház kérdése. Az iskola céljainak teljesen megfelel a kórház épülete és a négy szobás gondnoki lakás.

A román világban is díjazzák: kiemelkedő és eredményes munkájáért, valamint két fontos személy életének megmentéséért II. Károly király is kitünteti – Románia Koronája Rendjének lovagi címével, illetve a Románia Csillaga Rend kitüntetésével, Mária Királynő Keresztjével („Ordinul Coroana României” în grad de cavaler și „Ordinul Steaua României și Crucea Reginei Maria”).  (1) A Szatmár Megyei Múzeum kiadványa úgy közli: „În această perioadă salvează viața colonelului Margaritopol din Marele Stat Major și a soției generalului Butunoiu. Pentru meritele sale deosebite, generalul Davidoglu, comandantul suprem al Armatei Române îi mulțumește personal doctorului Lükő Béla și îl înmână din partea majestății sale Regele Calrol al II-lea Ordinul Coroana României în grad de cavaler și Ordinul Steaua României.”

A kitüntetések mellett pénzzel honorálnák, de nem fogadja el – helyette azt kérte, a magas rangú tisztek járjanak közben Bukarestben azért, hogy a kórház működési engedélyét véglegesítsék. Ez meg is történik, ahogyan a költözés is, Lükő Béla a kórház igazgató főorvosaként működik tovább, kitűnő eredményekkel.

Berlinben, Sauerbruch professzornál tüdősebészetet tanul, Lükő Bélát a Deutsche Chirurgische Gesellschaft tagjává választják. Külföldi kongresszusokra jár, amelyeken az avartin altatásról és a hasnyálmirigy-gyulladások műtéti tanulságairól tart előadásokat. Százezernél is több műtétet végez, önálló eljárásokat vezet be az orvosi köztudatba – így a Lükő-féle gombnak nevezett váladékelvezetést.

1930-ban betegszik meg, tüdőgyulladást diagnosztizálnak nála, de akkor sem pihen, a májcirrózis kezelésén fáradozik, így tüdőgyulladásának szövődményeivel is szembe kell néznie. A Szatmárnémetiben kifejtett orvosi tevékenységeiért 1931. december 31-én megkapja a „Răsplata Muncii ” kitüntetést is, melyet Nicolae Iorga lát el kézjegyével. (2)

A magyar és a román közösség egyaránt elfogadja, ünnepli őt, díjazza, ezért is érdekes az a hír amelyet a Prágai Magyar Hírlap közöl 1935. április 28-i, vasárnapi számában. Eszerint a neves igazgató-főorvost felmentették állásából, mivel nem tud románul: 

„A szatmárnémeti kórház megalapítóját, dr. Lükő Béla igazgató-főorvost felmentették állásától, mert nem tud románul. 

Szatmárról jelentik: Szatmár-megye és Erdély magyarságát mélyen lesújtotta az a hír, hogy dr. Lükő Bélát, a szatmárnémeti közkórház igazgató-főorvosát elmozdították állásából. Dr. Lükő valóságos Axel Munthe-i alakja volt az erdélyi orvostársadalomnak. A háború alatt, amikor még Szatmárnémetinek nem volt rendes közkórháza, a katonai kórházat igazgatta és sok ezer ember életét mentette meg. Csodálatos sebészi kezéről valóságos legendák keltek szárnyra. A román impérium kezdetén megmentette egy román őrnagy életét s mikor fizetésre került a sor, azt kérte honorárium fejében, hogy vigyék keresztül illetékes helyen, hogy a katonai kórház épületét adják át a városnak s szereljék fel, hogy végre Szatmárnémetinek is legyen modern kórháza. Kérését teljesítették s dr. Lükő ettől kezdve igazgatta a szatmári kórházat. Tizenkétéves működése alatt több mint tízezer embert mentett meg az életnek. Lükő sohasem politizált, de mindvégig tántoríthatatlanul megmaradt magyarnak. Orvos volt és operált reggeltől estig. S bár több páciense volt, mint Szatmárnémeti valamennyi orvosának együttvéve, jövedelme kevesebbet tett ki egy kezdő orvosénál. A betegeiért élt és rajongott s most, tizenkét éves működése után, rájöttek arra. hogy dr. Lükő nem tud románul és igazgatói állásától felmentették. Annyit megengedtek neki, hogy továbbra is operáljon a szatmárnémeti közkórházban, melyet ő alapított s ő tett naggyá.” (6) A cikkben szereplő információra nem találtam más forrást, sehol máshol nem említik, hogy Lükő Bélát hiányos román nyelvtudása miatt felmentették volna...

A neves szatmári orvos 1936-ban ismét megbetegszik, újra tüdőgyulladást diagnosztizálnak nála. 1936. május 2-án Iuliu Hațieganu orvosbarátja jelenlétében (a kolozsvári orvosi egyetemen viseli nevét) Lükő Béla meghal. Temetésén 20 ezer ember kíséri utolsó útjára. Az egész város gyászolja, az üzletek bezárnak, a közhivatalok a temetés napján rövid ideig megállnak, gyász-szünetet tartanak.

Halálakor így ír róla az Ellenzék (4):

„Meghalt az ország egyik legkitűnőbb kisebbségi orvosa

Pótolhatatlan veszteség érte a város és egész Erdély orvosi társadalmát: dr. Lükő Béla, a satumarei közkórház igazgató-főorvosa szombaton reggel 9 órakor váratlanul meghalt. Dr. Lükő Béla halálhíre mély megdöbbenést váltott ki a városban, ahol a nagytudású és emberi érzéseiről közismert Lükő Béla iránt mély részvét nyilvánul meg. Mikor a halálhír a városban elterjedt, a közkórház és a főorvosi lakás előtt embercsoportok gyűltek össze és megrendülve adták szájról-szájra a haláleset hírét.

Dr. Lükő Béla 1883-ban született. Már egyetemi tanulmányai alatt felismerték professzorai rendkívüli tehetségét és nagy jövőt jósoltak neki. A kivételes tehetségű, nagytudású fiatal orvos egészen fiatal korában igazolta professzorainak jóslatát. Egészen kivételes hírnévre tett szert. Operációiról sok esetben nemcsak a laiusok, hanem orvosi körök is, mint páratlan bravúrokról beszéltek. Dr. Lükő Béla kivételes szaktudására a külföldi orvosi körök is felfigyeltek és hamarosan az előkelő berlini Deutsche Chirurgische Gesellschaft orvosi társaság levelező tagja lett. 1919-ben a Satu-Mare-i állami közkórház igazgatójának nevezték ki, majd 1921-ben a debreceni egyetem tanárának hívta meg, amit azonban nem fogadott el.

Dr. Lükő Béla halálát tüdőtályog okozta. Mikor ezelőtt hat évvel először jelentkezett a betegség, Winternitz, a világhírű orvosprofesszor operációt hajtott rajta végre. Az operáció kitűnően sikerült, de ettől az időponttól kezdve a kórházi igazgató-főorvos állandóan betegeskedett. Ő azonban mit sem törődve saját egészségével, továbbra is fáradhatatlanul látta el feladatát és éjjelét-nappalát betegeinek áldozta. Egy héttel ezelőtt egy szüléshez hívták, ahol több órán keresztül várakozott a betegágy mellett. Ez annyira kifárasztotta, hogy ágynak esett és állapota napról-napra gyengült. Orvosai mindent elkövettek, hogy megmentsék az életnek, de minden fáradozásuk hiábavalónak bizonyult. A főorvos halálát kiterjedt és előkelő rokonság gyászolja. Felesége (Kölcsey Boriska szerk. megj.), a nagy Kölcsey Ferenc egyenes leszármazottja, sógora, dr. Kölcsey Sándor, Debrecen város jelenlegi polgármestere. A református egyház díszsírhelyet ajándékozott nagy halottjának, ahova hétfőn délután fogják örök nyugalomra elhelyezni.”

A Budapesti Orvosi Újság ugyanekkor úgy ír: „A szatmári orvos nem érezte magát tudósnak, orvosnak érezte magát. A tudóst a kutatás lehetőségei vonzzák és a hivatása oda parancsolja, ahol erre a célra az anyag és a felszerelés feltételei adottak. A szatmári orvos nem lett kisebb azzal, hogy a maga parancsának nem ezt érezte és nem sietett ezért Párizsba, Berlinbe vagy New York-ba. Sietett Szatmárra, ahol a beteg éppen úgy szenved, mint Londonban és a veszedelem, ami vonagló teste fölött lebeg éppen olyan fenyegető és a segítség éppen olyan sürgős. A szatmári orvos élete sem el nem kallódott, sem el nem veszett. Szép volt és teljes.”(7)

Nemzetiségtől függetlenül gyászolták a város polgárai a betegekért élt és életét áldozó orvost. Eredményein túl jelleme miatt szerették őt. Fennmaradt róla, hogy a szegények gyógyítója volt, illetve igazi, régivágású úriember, aki orvos létére „nem átallott” akár előre köszönni betegeinek az utcán. Ezt örökíti meg az a pár sor is, amely a Bura László-szerkesztette Szatmári népballadák kötetben jelent meg: „A szatmári kórház utca kavicsos,/Azon sétál Lükő Béla főorvos/A kalapját mindig jobbra viseli/Ritka beteg kinek meg nem emeli”.

1941-ben a város szobrot állított emlékének – Csapó Sándor kőszobra azóta is a városi kórház (régikórház) bejárata mellett áll. Papp Aurél festő- és szobrászművész, tisztelete jeléül Lükő Béla kezeit szoborta meg bronzból – ezt a szatmárnémeti Művészeti Múzeumban állították ki. Szintén Papp Aurél tervezte Lükő Béla kriptáját (1937-ben épült, 1938. november 1-jére készült el), amely a vasút melletti református temetőben található.

Egy utcát neveztek el róla és sokáig az István-téri „régi kórház” – amelyet dr. Lükő Béla álmodott meg, harcolt érte, alakított ki és fejlesztett – is a nevét őrizte.

Hivatkozások:

    1. Viorel Ciubotă, Studii și Comunicări 13. 1996. Cultură și civilizație

    2. Muzeul Județean Satu Mare: Medici celebri – Dr. Lükö Béla. Un omagiu adus medicilor de altădată, un exemplu împuternicitor pentru medicii de azi! | (muzeusm.ro)

    3. Szamos, Politikai napilap, Szatmár.

    4. Ellenzék – Magyar politikai napilap, Kolozsvár, VII. Évfolyam, 102. szám, 1936. május 5.

    5. Szatmári Hirlap (Heti Szemle), Politikai és társadalmi lap, Szatmár-Németi.

    6. Prágai Magyar Hírlap, A szlovenszkói és ruszinkói magyarság politikai napilapja, Prága.

    7. Dr. Leiher Leonóra, Dr. Lükő Béla emlékére (videó): https://www.youtube.com/watch?v=YBhWhAK7N4U