A szatmárnémeti Villamosmű története
Több, mint nyolcvan évig a városkép fontos része volt a villanytelep a hatalmas, füstokádó kéményével, ma már azonban csak egy emléktábla emlékeztet rá. A Városi (közüzemi) Villamosmű 1891. december 31-én indult, amikor is este 7 órakor megtették az első világítási próbát az épülő, új, jelenleg is álló városi színházban (1892. január 14-én avatták fel a város új színházépületét). Ezzel Szatmárnémeti az első vidéki városok között volt, amelyek saját villanyvilágítási berendezéssel rendelkeztek Magyarországon.
A Borovszky Samu szerkesztette vármegye monográfiában Ferencz Ágoston tanácsjegyző (az impériumváltást követően, vagyis a monográfia megjelenése után 10 évvel Augustin Frențiu néven Szatmárnémeti első román nemzetiségű polgármestere) így ír róla: „A nagyobb ipari vállalatok sorában meg kell említeni a város házi-kezelésében álló villamtelepet is, mely 1891 óta áll fenn. A város közönsége 1891-ben felépítvén új színházát, a belügyminisztérium csak úgy engedte meg annak megnyitását, ha a tervbe vett petroleumvilágítás helyett, villamos világításra rendezik be. E kényszerhelyzetben a város közönsége 50 lóerős gépet állított fel a részleges villamos világítás ellátására. 1891. deczember 31-én este 7 órakor ejtették meg az első világítási próbát a városi színházban; 1892. január 3-án pedig megnyílt az utczai világítás is. 1892. október 1-én végül bevezették az első magánvilágítást. Azóta a város közönsége folyton fejleszti villamos üzemét s a gépek és vezetékhálózat 1906 és 1907-ben végrehajtott rekonstrukcziója óta, két hatalmas termelő csoport látja el az utczai és magánvilágítást. A hajtó-erőt két, összesen 1200 lóerőre berendezett, kazán szolgáltatja.” (4)
Erdei Péter mérnök maga is dolgozott még a szatmárnémeti villanytelepen, később pedig felkutatta az elérhető forrásanyagokat a városi villamosműről. A Szatmári Friss Újság 2016. december 31-i számában így ír a kezdetekről: „Magától értetődő, hogy az áramfejlesztő berendezést, ha lehet, egy már működő, és egyéb célra is használható gőzgépre kell csatlakoztatni. Ezért keresték meg az 1869-ben épült Gőzmalom igazgatóságát a színház és az utcák villamos világításáról készített terveiről készített térképekkel. Hosszú tárgyalások kezdődtek a berlini Siemens céggel és a budapesti Ganz gyárral, valamint a Gőzmalom igazgatóságával. A tárgyalások eredményeként június 11-én megkötötték a szerződést, melynek értelmében a Siemens és Halske bécsi cég a gőzmalomban üzembe helyezendő berendezése mellett megerősítette, hogy a város rendelkezésére bocsátott 500 villamos lángból 159 – tizenhat gyertya erejű – izzó és 1 – ezerkétszáz gyertyafénynek megfelelő – ívlámpa a színházba, 251 izzó és 8 ívlámpa pedig a tervezettben felsorolt utcákra helyeztetik el. (…) Szeptemberben írják: „... a villamos világításhoz szükséges utczai sodronytartó oszlopok fölállítását megkezdték. Németibe nagyobbrészt és Szatmárnak egy pár utczáján már hozzáfogtak az izolátorok fölrakásához és a sodronyok kihúzásához is… (Szatmár 1891. szeptember 19.) … Honvéd, Perényi és Wesselényi utczákon árbócz erdő meredezik az égnek. (Szamos 1891. szeptember 17) Majd alig több mint három hónap múlva: Múlt vasárnap este gyúltak ki városunkban a Deák és Sz. István Tér, valamint a „Vigadó” előtti és az Árpád-utczán fölállított ívlámpák…” (Szatmár 1892. január 9.) Nehéz, talán lehetetlen elmondani, mit jelentenek ezek a tudósítások annak, aki egy életen keresztül vezethette… a fényt. Ezernyi emlék, természetesen már a megélt élmények emléke térít el az első villanyteleptől.” (3)
Az áramfejlesztő berendezések tehát előbb még a gőzgépre voltak kapcsolva, a város azonban hamar rájött, hogy jobb lesz egy független villanytelepet létrehozni, ezért a Gőzmalom igazgatósággal kötött szerződést 1891. szeptember 21-i közgyűlésén felbontotta és ugyanott kimondta, hogy a Szamos parton építsenek egy gépházat, ahová az összes berendezéseket átviszik. 1903-ra megépült a villanytelep, amit aztán mindenki megismert, aki Szatmárnémetiben élt a XX. század első kétharmadában.
Kanyarodjunk azonban vissza az elejére. A városi villamosműveket azért hozták létre, hogy áttérhessen a város a petróleumvilágításról a sokkal biztonságosabb villanyvilágításra.
Az 1899-es helyzeteket jól jellemzi egy a Szatmár és Vidéke lapban 1899. július 25-én megjelent kis történet: „Egy fővárosi ismerősömet, aki lerándult a vidékre, kalauzoltam pár nappal ezelőtt a városban. Különösen az ipari vállalatokról kérdezősködött.
— Hát van itt kérlek — mondom neki — két vagy három gőzmalom, több téglagyár, villamvilágitási vállalat és — itt megakadtam, egyéb nem jutott eszembe, de épen akkor haladt el mellettem egy szódás kocsi, mire örömmel tettem hozzá — és az Egyesült szikvizgyárak!”
1900-ban 26 881 ember élt a városban. (1) Az adatok összetett vizsgálatában a magyar városok között Szatmárnémeti a 19. helyen volt. Ekkor már közúti és vasúti csomópont volt, bár Szatmár vármegye székhelye Nagykároly volt. A város lakosságának 30,5%-a dolgozott az iparban, 22,5%-a a mezőgazdaságban, 11,7% élt meg a kereskedelemből, 9,8% a közszolgálatból, 6,3% pedig a közlekedésből. Gáz és vízvezetékkel ekkor még nem rendelkezett a város.
Visszatérve a villamosművekre, csakhamar rájöttek, hogy a csak sötétedés után működő áramfejlesztés nem gazdaságos, ezért valamit tenni kellett a nappali áramhasználatért is. Először 1897. december 4-én tárgyalta Szatmárnémeti képviselő-testületének villamvilágítási bizottsága a a közúti vasút elektromos árammal való ellátásának kérelmét és kérdését. Támogatandó ötletnek tartották a gőzvontatás helyett a villamosüzemet, több okból is: egyrészt a városi villanytelep bevétel-növekedése, másrészt a füstmentes közlekedés, a villamos korszerűbb volta miatt. (1)
A szatmárnémeti villamos
1899. január 9-én szintén tárgyalt a közgyűlés a városi villamos vasút bevezetésének szükségességéről:
„Ez ideig tisztán csak világítási czélokra szolgáltattunk áramot, minek következtében üzemünk szaggatott volt, t. i. nappali órákban összes gépeink, kazánaink üzeme szüneteltek, mely körülmény gazdasági szempontból igen hátrányos, mert azt mindenki beláthatja, hogy a nappali órákban a teljes berendezés üzemén kívül lévén semmit sem jövedelmezhet, de az ily szaggatott természetű üzem a folytonos lehűlés és újabbi betüzelés folytán káros visszahatással van a gőzgépekre és különösen a gőzkazánok szerkezetére nézve. Éhez hozzájárul, hogy egy ily állandóan biztosított fogyasztás az üzem oly beosztását biztosítja, melynél a gőzgépek állandóan teljes megterheléssel tehát a legkedvezőbb hatásfok mellett dolgozhatnak.
Ezen okoknál fogva törekszik minden villamos központi telep, hogy áramot ne csak világítani, hanem ipari czélokra is szolgáltasson és tényleg csak azon központi villamtelepek mutatnak fel jobb financziális eredményeket, a melyeknél a nappali üzem erőátviteli, vagy bármely más ipari czélra legalább a meglévő gépberendezések egy részét foglalkoztatják. (…) Hangsúlyoznunk kell, hogy a tervezett villamos vasút egyidejűleg csak 20 lóerőnek megfelelő villamos áramot vesz igénybe a mi jelenlegi gépberendezésünk pedig 530 lóerőnek felel meg. Éppen ezen körülmény teszi a villamos vasutat, mint áramfogyasztót fölötte becsessé, mert áramfogyasztása a központi géptelep capacitásához mérve ugyan elenyészően csekély, azonban a huzamos-átlag napi 12 órai és állandóan egyenlő nagy igénybe vétele folytán már az első évben is tekintélyes összegre 70000 Kilowat órára rúg.” (Szatmár és Vidéke, 1899-01-10 / 2. szám)
Még ebben az évben megkapták az engedélyeket, 1900 elején megkezdték a villamosvasút infrastruktúrájának kiépítését a Kossuth-kerttől (akkor Népkertnek hívták) a Gőzfűrész állomásig: „Szatmár-németi szab.kir. város népkertjéből kiindulólag az Attila-, Rákóczy- és Hám János-utczákon, a Deák-téren, az Eötvös- és Kossuth Lajos-utczákon, valamint a Szamos-hídon át (a Zsadányi úton) a magyar kir. államvasutak debreczen-király-házai vonalán létesítendő Szatmár gőzfűrész állomásig.” (1)
A villamosmegállók a következők voltak: Kossuth kert, MÁV pályaudvar (végállomás,kitérő), Pályaudvari hozzájáró út gyalogátkelője (megállóhely), Kossuth kert, gőz- és kádfürdő (megállóhely), Attila utca (megállóhely, kitérő), Rákóczy utca 20. sz. (megállóhely), Színház (megállóhely), Régi törvényszék (megállóhely), Deáktér 20721. sz. (megállóhely, kitérő), Deáktér és Eötvös utca sarka, Koronaszálló (megállóhely), Kossuth utca, rendőrlaktanya (megállóhely, kitérő), Szamos-híd, jobb part (megállóhely), Szamos-híd, bal part (megállóhely), Vásártér, szamosdobiországút elágazása (megállóhely, kitérő), Méntelep (megállóhely), Szatmár gőzfűrészállomás (végállomás).
A villamos miatt megerősítették a közúti vashidat (Szamoshidat), szintén 1900-ra keramit burkolattal fedték a Deák teret és megépítették (már a villamostól függetlenül) a Kossuth-kertben a Gőz- és Kádfürdőt. (2) Ugyanekkor kezdték kiépíteni a szatmárhegyi és erdődi hév-vonalakat is. Hamarosan a a SZEHÉV Rt. engedélyt is kapott a városi tanácstól, hogy a villanytelepen, a villamosvasút áramellátásához szükséges akkumulátor telepet és dinamó gépházat felépíthesse. A villamosok próbameneteit 1900 október 23-án tartották, pár nap múlva elkészültek a menetjegyek, november 8-án pedig a villamosvasútat hivatalosan és ünnepélyesen átadták.
Az örömteli kezdet után hamar kiderült, hogy csak kevesen veszik igénybe a villamost, már másfél hónapi működés után ritkítani kellett a 10 percenkénti villamosközlekedést. Csak vásárok alkalmával, ünnep- és vasárnapokon járt 10 percenként a villamos, amúgy pedig a vonatközlekedésekhez igazodott. Igyekeztek összevont fürdő és villamosjegyekkel csábítani az utasokat, 1901 októberétől a színházi előadások alkalmával külön járatokat indítottak. Mindezek ellenére a villamosjáratok ritkultak: 1902-ben napi 30, egy évre rá napi 13 (később 16) villamosjárat volt egy-egy irányban. A kevés utas, a drága fenntartás és működtetés (magas áramdíj) miatt a villamos 1905. április 15-én megszűnt közlekedni és a helyén (a sínpályán) gőzmotorkocsik vették át a személyszállítást.
A Szamos című újság csak rövidhírben közli a már rég betervezett váltás megtörténtét:
Villamos helyett motoros.
A szatmár erdődi h. é. vasút összes vonalain a tegnapi naptól a villamos vasút megszűnt létezni s helyét a motoros kocsik foglalják el, a melyeknek fenntartása jóval kevesebb költséget ró reá a vasúttársaságra. – Így a városban a villamos vasúti kocsikat a tegnapi naptól a motorosok foglalják. A vezetékek dróthálózatát, nemkülönben az erre szolgáló póznákat is rövid idő alatt leszerelteti a vasút igazgatósága. A motoros kocsik be hozatalával az egész vonalon új menetrend lépett életbe, úgy hogy a Szatmárhegyre ezután minden két órában lehet majd utazni s a város belterületén is sürjebb lesz a közlekedés. – A menetrendet lapunkban hozzuk. (Szamos, 1905. április 16 / 31. szám)
Akkor már több elektromos fogyasztó volt, ezért működhetett tovább a villanytelep, de már 1904. márciusában kiemelték, modernizálásra is szükség van: „Házilag kezelt villam-világításunk, mióta csak fennáll, sok beszédre adott okot. A kezdet nehézségeivel küzdve, nem volt elég fogyasztója, nem volt praktikus ésszel vezetve és ráfizetett a város.
Büszkék voltunk rá, hogy a mi károsunk az első a vidéki városok között, a bevezetett villamos köz- és magán világítást illetőleg és erős volt a reményünk, hogy a joggal remélhető magán fogyasztók megszaporodása esetén a házilag kezelt drága berendezés, tetemes hasznot fog hajtani a varosnak.
Reményünkben csalódtunk. Nem mintha nem lett volna aránylag elég magán fogyasztó, hanem: mert az áram fejlesztés a városnak oly sokba került, hogy örült volna, ha a vállalatra rá nem kellett volna fizetnie.
Ilyen viszonyok között múlt egyik év a másik után, mely idő alatt a magán fogyasztók száma évről-évre folytonosan nőtt, de azért a város a rengeteg befizetés után hasznot még sem húzott, mert: a gépek javítása, kicserélése stb. stb. rendesen felemésztette a mutatkozó többletet.
Így állván a dolog, a házilag kezelt villamos köz- és magán világítás sok panaszra szolgáltatott okot. (...)
Még is, most van a tulajdonképeni baj, a mely talán még fenyegetőbb, mint a többi volt.
Hogy is állunk ma a villamos világítással?
A közvilágítás ki van terjesztve a lehetségig. A magán fogyasztók száma folytonosan emelkedőben s már oly fokig, hogy a telep, a jelenlegi géperővel, ellátni, már t. i. tisztességesen ellátni, nem képes.
Mert: midőn a közvilágítás teljes, midőn a piaczi kereskedések az állam-vasút és színház igénybe veszik a villamos áramot: a többi magán világítást sem hívják semminek.
A közvilágítás is sokszor és sok helyen, nem egyéb, mint: pislogás.
Mind ezekkel szemben: napról-napra jönnek az új és nagy magán fogyasztók.
Most szerelik a róm. kath. nagy templomot. Ez maga óriási sok áramot kíván. Itt lesz az internátus, itt lesznek az új kaszárnyák: hogy fogja ezeket kielégítenie, a már jelenben is teljesen felcsigázott és tovább nem fokozható erejű telep?
Vagy: Hátha villamos berendezésünk, a mely különben is a már villamos felszereléseket és a villam áram előállítását illetőleg, ócskaság, egy szép napon csak felmondja a szolgálatot? Mi lesz akkor?
Bizony-bizony: nagyon is itt volna az ideje, hogy házilag kezelt villamos világítási telepünk sorsán, valami okos változtatást cselekedjünk, mert egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy egy roppant kiadással állunk szemben: újjá kell szervezni az egész telepet és az egész hálózatot, vagy pedig sutba kell vetni minden felszerelésünket és elővenni a petróleum világítást.
Cselekedjünk tehát addig, míg nem késő és cselekedjünk úgy, hogy cselekvésünk a messze jövőben is érvényes legyen.” (5)
A villanytelepet modernizálták, de jött az első, majd a második világégés. 1944. szeptember 16-án a szovjetek, amerikai segédlettel bombázták Szatmárnémetit. Ekkor érte bombatalálat a villanytelepet is, majd 1944. október 22-én, a kivonuló német csapatok felrobbantották, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. A háború után még újraépítették a villamosműveket, a 6,6 MW-os erőművet, amely 1962-ig ellátta a várost és környékét villanyárammal. Ekkor, Szatmár országos hálózatra kerülését követően csak kisegítő szerepet töltött be. 1973-ra lassan leállt, majd 1975. augusztus 26-án robbantották fel a kéményt, ezt tekinthetjük a villanytelep végének.
2016. április 8-án Erdei Péter villamosmérnök kezdeményezésére Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa emléktáblát állított a Decebal híd egyik észak-nyugati feljárójának egyik tartóoszlopára: „1893-1973 között ezen a helyen működött a Villamosmű.”
Hivatkozások:
1. Dr. Kalocsai Péter, A Szatmár—Erdődi HEV szatmárnémeti városi villamosvasúti vonalának története.
2. Szamos, 1900. szeptember 13 / 74. szám
3. Szatmári Friss Újság,
4. Borovszky Samu és munkatársai, Magyarország Vármegyéi és Városai. Országos Monográfia Társaság, Budapest. 1908.
5. Hungaricana.hu/
Szatmár-Németi Társadalmi és Szépirodalmi Hetilap, 1904.03.29. 8. évfolyam, 13. szám.
6. Fotók forrása (1.-től 5.-ig): Szatmárnémeti Anno Facebook oldal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése