Szatmár időjárása

Életünket nagyban befolyásolja az időjárás. Meghatározza a hangulatunkat, hat az egészségünkre (gondoljunk csak a fronthatásokra), de befolyásolja a közlekedésünket, a munkánkat, gazdaságunkat, az erős hatások pedig (kitartó, erős hőség, hideg, fagy, viharok) az életünket veszélyeztetik. A múltban ez még hangsúlyosabb volt. Amíg a szatmári ember életét a mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységek határozták meg – az 1800-as évek végéig lényegében nem volt ipar, az emberek a föld megműveléséből éltek – egy aszályos időszak, árvíz, erős hőség vagy kitartó hideg az emberek életét követelte. Tudunk is a múltból ilyen eseteket említeni, így például, hogy az 1816-1817-es éhínséget aszály okozta, 1816-ban ugyanis olyan jelentős csapadékhiány volt, hogy kiszáradt a Szamos. Alább egy jelentés erről, előtte azonban: ez a bejegyzés tehát Szatmár időjárásáról szól a múltban, és jelenben, felismerve az ismétlődő mintákat és ezáltal utalva arra is, mit várhatunk a jövőben.

Sipos Ferenc, a Szatmári Római Katolikus Püspökség 1967 és 1990 közötti apostoli kormányzója a következőket jegyezte fel az 1816-os aszállyal és az azt követő éhínséggel kapcsolatban: "Az emberek az éhségtől gyötörve elhagyták lakóhelyeiket és koldulva barangoltak gyermekeikkel szerte-széjjel azzal a reménnyel, hátha kevésbé sújtott vidékre vezeti őket a véletlen. Vesztükre tették ezt, mert még nagyobb nyomorba jutottak s az útfélen kimerülve feküdtek le meghalni. Gyermekeiket az elszaporodott dúvadak falták föl. Mások fakérget és mindenféle dudvát rágtak, hogy így hosszabbítsák meg nyomorult életüket egy pár nappal. Ismét mások fűrészporból és csutkából sült kenyeret ettek. Volt anya a Szilágyságban, aki síró gyermekét elhajigálta mert nem tudta táplálni. Megtörtént, hogy némelyek elhullott társaik teteméből ettek s utána a borzalom és iszonyat ölte meg őket. Amacon történt, hogy egy anya kéregetni indult s míg odajár, gyermekeire ráreteszelte az ajtót. A szegény asszony az éhségtől kimerülve az útfélen meghalt, amikor pedig házának ajtaját a szomszédok betörték, gyermekeit szintén halva találták s a szegény kisdedek szája tele volt szénnel, ami azt mutatja, hogy végső kínjukban ezzel próbálták csillapítani éhségüket. Mindezt egy egyszerű szatmári polgár, Bogdány Mihály írta meg."

No de térjünk vissza az időjáráshoz. Az 1908-ban megjelent, Borovszky Samu által szerkesztett vármegye monográfiában azt találjuk, Szatmár éghajlata megegyezik a Nagy Alföldével, a nyugati szél az uralkodó, a légnyomás középszáma 750.6 mmHg, az évi csapadék összege 553 mm (ami igen kevésnek mondható), a csapadékos napok száma 103, a legtöbb eső pedig októberben esik.

A hőmérsékleteket tekintve a havi átlaghőmérsékletek 1905-ben: januárban -7.1, februárban 1.5, márciusban 5.5, áprilisban 8.9, májusban 16.6, júniusban 19.7, júliusban 22.5, augusztusban 22.7, szeptemberben 17.9, októberben 7.5, novemberben 7.2, decemberben -0.4 ºC volt. Az évi átlaghőmérséklet 10.2 volt.

Gomolyfelhők a Székesegyház felett

A Doru Radosav szerkesztette, 2016-ban megjelent megyemonográfia kiemeli, hogy mérsékelt kontinentális klíma jellemző Szatmárra. Az évi átlaghőmérsékletet 9.8 ºC-ra mérték. Minden idők legmelegebb hőmérséklete a megyében Nagykárolyban került feljegyzésre 1952 júliusában: 39.5 ºC. A leghidegebbet Szatmárnémetiben mérték 1961 decemberében: -30.4 ºC-t. A téli fagyos napok számát 50-60-ra teszik, a napos órák számát pedig 1500-1600-ra becsülik. Az éves csapadékmennyiséget az említett monográfia 600-700 mm-re jegyzi, a csapadékos napok számát 120-130 közöttire. Amúgy 250-320 mm esik a hideg periódusban és 350-400 mm a meleg időszakban. Az összcsapadék több mint 46%-a tavasz végén, nyár elején esik (júniusban). A szeleket tekintve 75-80%-ban a nyugati szél a jellemző.

Nem véletlenül hallom tehát sokat a román ajkú ismerőseimtől, hogy ők még a 90-es években is a Magyar Televízió időjárás-jelentését nézték, hiszen amit a magyarok a keleti csücsökre mondtak, az érvényes volt Szatmárra. Szubjektív-objektív megfigyeléseim közé tartozik, hogy míg a nagy, hosszan tartó esők, az időjárás-változások nyugatról jönnek, addig a viharok délről, és ezek gyorsan alakuló, nehezen előre látható nyári viharok. Ha a híradóban azt halljuk, vihar pusztít Ausztriában, megy Budapest felé, elérte, nagy felfordulást csinált, mire hozzánk ér, a legtöbb esetben kifúj. A nagy oroszlán kis oroszlánkölyökként ér Szatmárra. Nyáron, ha hirtelen lehűlés áll be, vagyis hideg levegőtömeg áramlik be, ha nappal ér el minket, dél körül vagy délután, akkor várható, hogy vihar kerekedik belőle, míg ha éjszaka, akkor az alacsonyabb hőmérsékletek miatt komolyabb széllökések nélkül történik meg a csapadékos átmenet. Azokon a nyarakon, amikor kevés az eső, ha mégis van, az a megye északi részén, Szatmár peremén, de már Batiztól, Mikola, Halmi, Sárközújlak, Józsefháza, Apa vonalán esik. Miért? A nyugatról érkező esőfelhőket igen gyakran elszívják a „Túrci hegyek”, az avasi hegyek és az említett vonalon haladnak szépen Szinérváralja irányába. Már az 1908-as monográfia is megjegyzi, hogy a hegyvidéken éves szinten kétszer annyi csapadék esik, mint Szatmáron, vagyis a síkvidéken. Ezt a megállapítást a 2016-os monográfia is igazolja.

A délkeleti terület jó légmozgással rendelkezik és télen, január-februárban, de még márciusban is, amikor Szatmárt heteken át beborítják a szürke rétegfelhők, hogy mindenki mélabússá válik miattuk, a délkeleti horizonton gyakran meg-megjelenik egy tiszta sáv, ahol tudni lehet, süt a Nap. Miközben mi gyakran hetekig nem látjuk az év első szakaszában a Napot, Nagybányán gyakran süt a Nap.

Amúgy a fűtési szezon október közepétől-áprilisig (majdnem 6 hónap) tart, decembertől februárig ismerve maximumot, a légkondicionálót pedig június végétől (24) – augusztus végéig (29) kell használni (2 hónap). Sétára, kirándulásra a legalkalmasabb a májustól júniusig tartó időszak, januártól májusig ugyanis csak ritkán van kellemes idő (hideg, esős, borús), július közepén pedig beüt a nagy meleg és az erős napsütés miatt augusztus közepéig, végéig nem lehet 11 és este 6 között kint tartózkodni, szeptembertől pedig többnyire lehűl, szeles, esős az idő. Telente már jó húsz éve nincs kitartó havazás, a hó jó esetben 3-4 napig marad meg, de az elmúlt 3 évben már addig sem maradt. A szánkót nem igazán ismerik már a gyerekek. Az igazi hideg és az esetlegesen pár napig megmaradó hó január végén, február elején érkezik meg. Addig hideg, borús, szürke idő a jellemző. Szintén általánosítható, hogy a legkisebb hőmérsékletet a nap során napfelkeltekor lehet mérni, a maximumokat pedig délután 3-5 körül.
Enyhe felhősödés délben


A szatmári repülőtér mellett működő meteorológiai állomás adataira támaszkodva a weatherspark.com azt írja, Szatmárnémetiben a meleg szezon 3.8 hónapot tart, május 21-től szeptember 14-ig. Ekkor a nappalok átlagos hőmérséklete meghaladja a 22 ºC-t. A legmelegebb hónap július, amikor 27 ºC-os maximum és 14 ºC-os minimum átlaghőmérsékleteket lehet megélni. A hideg szezon 3.3 hónapot tart, november 25-től március 2-ig. Ekkor az átlagos nappali hőmérséklet 6 ºC. A leghidegebb hónap január, amikor -5 ºC-os maximum és 1 ºC-os minimum átlag hőmérsékletek vannak. Ugyanaz az oldal úgy írja, június a legcsapadékosabb hónapunk és február a legszárazabb.

Azért is írtam tehát ezt a bejegyzést, mert Szatmár időjárásában, éves szinten, a bizonyos időszakokat tekintve ismétlődő mintákat lehet felfedezni. Érdemes ezeket megfigyelni és eszerint tervezni nyaralást, kirándulást. Előfordulnak ugyanakkor kirívó jelenségek is, így emlékszünk 2022 nyarára, amikor május és szeptember között nem esett az eső, egy-egy záport leszámítva, ezért nagy aszály volt és ez erősen negatívan befolyásolta a mezőgazdaságot. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy napjaink embere meglehetősen feledékeny. Ha azt mondom, emlékszel, hogy tavaly (2024) március végén már virágzott az orgona, augusztus elején elkezdtek sárgulni a fák, november 5-én pedig életünkben először láthattunk sarki fényt Szatmáron, sokan bizonytalanok, azt mondják, nem emlékeznek. Vagy épp megkérdezem: mikor kezdtek virágozni a fák, mikor jöttek meg a gólyák, a fecskék, mikor ért a szilva, mikor kezdődik a nyár, hány hőhullámra számíthatunk és mikor szoktak ezek lenni, meddig tart a hőség, mikor érdemes a nyaralást tervezni, vagy szabadtéri rendezvényt tartani? Sokan nem tudják. Sok érdekes dolgok történik körülöttünk, amelyeket érdemes lejegyezni, vagy épp felütni a naplót és megnézni, milyen volt az időjárás ezen a napon tavaly vagy tavaly előtt?

Ezért most itt a lehetőség, alább megosztom az utóbbi két év időjárásnaplóját a fontosabb természetben megfigyelhető jelenségekkel. Haladjunk most nagyobb felbontással, kisebb léptekkel. Lássuk milyen idő volt az elmúlt pár évben napra pontosan.

Szatmári időjárásnapló

2023

Miután 2022 karácsonya langy-meleg volt és úgyszintén a szilveszter, 2023 januárja „melegnek mondható” hónap volt, gyakorta 10 ºC feletti hőmérsékletekkel. Ahogy ebben az évezredben mindig, a hideg februárban érkezett meg.

Január 1-3. Borús idő, 14 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 4-6. Többnyire napos, de hidegebb, a csúcshőmérséklet mindössze 8 ºC.

Január 7-10. Felhős, esős 9-6 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 11. Napos idő, 13 ºC-os csúcshőmérséklettel, 6 ºC legalacsonyabb hőmérséklettel.

Január 12-15. Többnyire napos, 7-2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 16-19. Melegedő idő, de borús, esős. 18-19-én a 11-12 ºC-t is elérte a maximum.

Január 20. Öt fokot visszaesett a hőmérsékleti csúcs, mert kiderült az idő.

Január 21. Éjjel havazott kicsit aztán ködös, majd napos idő volt, 4 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 22-24. Meleg levegő jött be, kitisztult az ég, sütött a Nap. 22-én 10, 23-án 14 ºC is volt, majd 24-én újra 10 ºC. A minimumok 0 ºC körül alakultak.

Január 25-30. Többnyire rétegfelhős idő, kellemetlen, nyomasztó, 3 és -1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 31. Végre láttuk a Napot is, napközben kitisztult az ég, volt 6 fok is.

Február 1. Felhős, a hőmérsékletek 5 és 0 ºC között alakultak.

Február 2. Felhős-napos idő.

Február 3. Felhős idő, este hullt a hó, a hőmérsékletek 5 és 0 ºC között alakultak.

Február 4. Hullt a hó, majd kinézett a felhők mögül a Nap. 2 és -2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Február 5-10. Tiszta ég, napos idő, 2 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 11. Borús, hideg idő.

Február 12. Napos idő, valamivel melegebb is, 5 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 13. Napos, majd felhősödő ég, 2 és -5 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 14. felhős ég, ezért 5 fokkal melegebb is.

Február 15-16. Napos idő, 7 és -3 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 17. Napos idő, majd este 6-tól esett az eső.

Február 18-19. Felhős-esős idő, 11 és 5 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 20. Felszakadozott a felhőzet, kisütött a Nap, de 3 fokkal kevesebb volt a maximum.

Február 21. Melegebb idő napsütés mellett. 15 fokot is elérte a maximum, míg a minimum csak 6 ºC volt.

Február 22-23. Napsütés, derűs ég, 11 és -1 közötti hőmérsékletekkel.

Február 24. Borús, a hőmérsékletek 8-6 ºC között alakultak.

Február 25. Reggel kicsit esett, azon kívül borús ég, 10-4 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 26. Borús ég, 5-3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 27. Egész nap borús volt, délelőtt havazott is. Idén kevés napsütés volt eddig, nem sétára alkalmas az idő, az emberek otthon, a lakásokban tartózkodnak. A hőmérséklet 1 és 3 ºC között alakult.

Február 28. Reggel a köd mögül még látszott a Nap, majd késő délutánig borús volt, hideg, valamivel enyhébb széllel, mint tegnap. Késő délután még láttuk a Napot, majd este újra beborult. A hőmérsékletek 6 és 1 ºC között alakultak.

Március 1. Borúsan indult a nap, később néha láttuk a Napot. A maximum hőmérséklet 10, a minimum 1 ºC volt.

Március 2. Derűs, napos idő.

Március 3. Derűs idő, bár hideg. A maximum csak 10 fok volt, nap közben átlagban 6.

Március 4. Délelőtt borús, hideg idő, délutánra kisütött a Nap.

Március 5. Borús, hideg idő. 4 és -2 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Március 6. Reggel kicsit sütött a Nap, aztán beborult és egész nap hideg, szeles, borús maradt.

Március 7. Reggel esett kicsit, majd egész nap borús, hideg idő. Napok óta fejfájásra panaszkodnak az emberek. 8 és 3 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Március 8. Reggel kicsit látni lehetett a Napot, majd hideg, borús, szeles volt az idő.

Március 9. Csak kicsit sütött a Nap, amúgy borús, esős idő volt, valamivel melegebb, mint tegnap.

Március 10. Ragyogó, napsütéses reggel, majd beborult és csepergett az eső. Ez egy melegebb nap volt, a maximum 18, a minimum 5 ºC volt.

Március 11-13. Napos idő, de nem tiszta éggel, délben gyakran felhők árnyékoltak. Hidegebb is volt, 10 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Március 14. Szürke, hűvös idő, csak kicsit sütött a Nap. A legmagasabb hőmérséklet 18 ºC volt.

Március 15. Borús, hűvös, kellemetlen idő, időnkénti csendes esővel. -2 és 7 ºC között alakul a hőmérséklet. A fosószilvafák megkezdték virágzásukat. Ugyanúgy már az árvacsalán is virágzik.

Március 16. Napos idő volt a jellemző, de hideg, 1 ºC-körüli hőmérséklettel.

Március 17-24. Napos, meleg napok, biciklivel lehetett munkába járni.

Március 25-30. Lehűlt az idő, visszatértek az éjjeli fagyok, -3 ºC-os hőmérséklettel. Március 28-án nagy hóvihar volt, erős széllel, de a hó nem maradt meg.

Március 31-április 5. Napsütéses-felhős időszakok váltották egymást. És bár április 1-jén és 2-án kicsit szelídebb volt az idő, 3-án újra lehűlt. A maximumok 12, 13, a minimumok 0, -1 ºC körül alakultak.

Április 6. Kora reggeltől havazott egész nap. Hideg volt és nyirkos.

Április 7. Már nem havazott, de kellemetlen, hideg és nyirkos volt.

Április 8. Túlnyomóan felhős idő. Maximum 8, minimum 2 ºC.

Április 9. Húsvét vasárnapja. Napsütéses, meleg idő. Délután 15 ºC is volt, amikor az emberek a templomokból kijövet megtöltötték a tereket. Később azonban beborult és hűvös lett.

Április 10. Borúsan, hűvösen indult a reggel, csak délutánra derült ki kicsit. A maximum 13 ºC volt. A koronavírus még fertőz.

Április 11. Köddel indult a nap, 8 ºC volt, aztán kevés napsütés, majd borús idő.

Április 12. Reggel borús volt, majd kisütött, délután beborult, napnyugtára kiderült a nyugati horizonton.

Április 13. Borúsan indult a nap, majd délutánig felszakadozott a felhőzet és derűs idő lett, kellemes hőmérséklettel.

Április 14. Változékony, inkább borús idő, de emelkednek a nappali és éjszakai hőmérsékletek.

Április 15. Változékony, reggel derűs, később felhős idő.

Április 16. Változékony, de melegebb idő, délután 3-tól egyöntetűen felhős.

Április 17. Reggel-délelőtt borús, majd szakadozott, napsütéses-felhős lett, 12-13 ºC maximummal.

Április 18. Szép napfelkelte volt, rövid ideig látszott a Nap, aztán felhősödött kicsit, de többnyire szép, napos idő volt, este nyolckor azonban hűvös, szeles lett.

Április 19. Egész nap sütött a Nap, de reggel hűvös volt az idő, 7 ºC-kal. Délután 14 ºC lett a maximum.

Április 20-23. Többnyire napos idők voltak. 20-án reggel még 5 ºC volt, de 21-étől már melegedett felhős-napos éggel. 22-én egész nap szép, napos idő volt, és meglepően meleg, 23-án szintén.

Április 24. Délelőtt napos, délutánra befelhősödött, estétől esett, hidegre fordult az idő.

Április 25. Reggel esett, nap közben kicsit kisütött a Nap, de csak rövid időre, aztán újra beborult és esett. Hideg volt.

Április 26. Reggel hideg volt, 3 ºC, borús. Nap közben ki-kisütött a Nap, melegebb lett.

Április 27. Reggel csak 1 vagy 2 ºC volt, tiszta volt az ég, majd déltől beborult. A maximum hőmérséklet 11 ºC volt.

Április 28-Május 5. Többnyire napos, derűs idő.

Május 6. Borús idő.

Május 7. Borús, délután esett.

Május 8. Borús, délután kiderült.

Május 9. Többnyire napos, 18 ºC maximummal, 8 ºC minimummal. A Nap 5:59-kor kel és 20:51-kor nyugszik. Rácsodálkozunk, milyen hosszú a nappal, ahhoz képest, hogy még csak május eleje van. Gyakorlatilag a nappal hossza megegyezik az augusztus 3-ikaival.

Május 10-11. Többnyire napos, 19 ºC maximummal, 8 ºC minimummal.

Május 12. Borús, szeles idő, 2 ºC-kal kisebb értékek, mint tegnap.

Május 13. Kellemetlen borús idő, reggel csak 6-7 ºC volt, de kevesebbnek érződött a szél miatt. Késő délutánra aztán valamivel jobb lett, a Nap is kisütött, aztán estére hűvösre fordult. Ma a legtöbb háztartásban újra beindult a fűtés. Már vagy két hete nem kellett fűteni, de mára a lakásokban újra lehűlt az idő.

Május 14. Reggel sütött a Nap, de 14 óra körül beborult és 16 óra körül elkezdett szemetelni az eső. A fagyosszentek ideje van. A maximum ma 22 ºC volt, a minimum 7 ºC. Most virágoznak a pázsitfüvek, a fák már elvirágoztak.

Május 15. Bár a nappalok hossza az augusztusival egyezik, az időjárás a szeptember végivel. Megérkeztek az esők és reggel kivételével egész nap esett is. Apró szemű, csendes, áztató, hűvös eső. Délután meleg levegő áramlott be, furcsa volt. Bár egész nap felhős maradt, reggel hűvös, délután fülledt, párás langymeleg lett. A maximum ma 18 ºC volt, a minimum 13 ºC.

Május 16. Borús, esős, de 2 fokkal melegebb, mint 15-én.

Május 17. Szintén esős, de délutánra elállt, estére újra szemerkélt.

Május 18. Reggel, délelőtt borús, szemerkélő esővel, de délután 5 körül kisütött a Nap. Estére feltámadt a szél is, hűvös lett. A maximum ma 19 ºC volt, a minimum 12 ºC.

Május 19-21. 19-én déltől kisütött a Nap, és 24 ºC is volt nap közben (minimum 13). A napsütés megmaradt 20-ára és 21-ére is, amikor már 27 ºC lett a maximum délután 4-kor (minimum 14).

Május 22-23. Szintén napsütéses, csak 2 fokot esett vissza a hőmérséklet.

Május 24-25. 24-étől befelhősödött kicsit, ezen a napon hidegebb is volt (maximum 23, minimum 16 ºC), de 25-én többnyire felhős ég mellett már újra 27 ºC lett a maximum. Csak nyomokban esett kicsit.

Május 26-27. Túlnyomóan napos, tiszta idő, 26-27 fokos maximumokkal (a napon 30 ºC fölötti hőérzettel) 16 fokos minimumokkal hajnalban. De már délelőtt 11-kor mérünk 22 ºC-ot.

Május 28-Június 2. Túlnyomóan napos, tiszta, meleg idő továbbra is a 27 ºC maximum 16 ºC minimum hőmérsékletekkel.

Június 3. Napos idő, de a maximum 3-4 fokot visszaesett. Este, éjszaka hallatszik a nádirigó, a feketerigó és a rozsdafarkú.

Június 4-11. A napos periódust 4-én felváltotta a felhős, esni azonban csak 6-ától kezdett. Onnan 10-ig minden nap esett hol többet, hol kevesebbet. A hőmérséklet 24 fokos maximumokkal és 16 fok körüli minimumokkal alakult. 11-én már nem esett, de túlnyomóan borús maradt. Hidegfront érvényesül, sokan panaszkodnak fejfájásra, tahikardiára...

Június 12. Többet sütött a Nap, de a hőmérséklet csak 23-13 ºC között alakult.

Június 13. Borús, hűvös, hajnalban 10 ºC-al. Délután apró szemű, vízpára szerű eső esett.

Június 14. Végre szép, meleg, napsütéses idő volt, a kislevelű hársfák megkezdték virágzásukat. Megjelentek a szúnyogok.

Június 15. Újra borús idő többnyire egész nap, reggelente meglepően hideg van, mindössze 6-8 ºC.

Június 16-17. 16-án éjjel megjött az eső, egész nap esett az apró szemű eső csendesen, ahogyan 17-én is.

Június 18. Reggel borús, majd délutántól napsütéses, kellemes idő rövid ideig, amikor is újra lehűlt.

Június 19. Esős idő.

Június 20. Napsütéses meleg idő, 28 ºC-os maximális, 13 ºC-os minimális hőmérséklettel.

Június 21. A nyári napforduló napján 2 fokkal melegebb is volt, napsütés mellett. Éjjel kezdett újra esni.

Június 22. Reggel kicsit borús, majd egész nap napos. Maximum 30 ºC, minimum 20 ºC. Ez az első igazán nyári nap.

Június 23. Meleg nyári nap, igazi kánikula napsütéssel. Estére azonban vihar kerekedett és esett az eső. Maximum 31 ºC, minimum 19 ºC.

Június 24. Bár esőt mondtak, napsütéses nyári nap volt, meleg, 28 ºC-os hőmérséklettel. Estére megmozdult a levegő, aminek örülni lehetett, mert ezen a napon már a legtöbben be kellett kapcsolják a légkondicionálót. A lakások beltere 25 ºC fölé melegedett a hosszan tartó meleg miatt. Ez az első hőhullám idén.

Június 25. Kicsit enyhült a meleg, a maximum csak 26 ºC volt. Többnyire napsütéses idő volt.

Június 26. Sütött a Nap, de nem volt kánikula, kellemes idő volt, jó hogy este hűvös van, hajnalban felfrissül a levegő. Maximum 29 ºC, minimum 12 ºC. Elkezdtek ciripelni a tücskök, a madarak éjszakai éneke alábbhagyott vagy megszűnt, a hársfák virágzása még tart.

Június 27. Lehűlt az idő, délutánra „szeptemberi idő” lett, az égen is kumuluszok és sztrato-kumuluszok úsztak át. Este 9-kor csak 19 ºC volt. Maximum 27 ºC, minimum 14 ºC.

Június 28. Köddel és 15 ºC-os hőmérséklettel indult a nap, ahogyan 2020-ban is ködök voltak június végén (előfordul az ilyen). Egész nap felhős maradt, a hőmérsékleti maximum 23 ºC, minimum 13 ºC.

Június 29. Hajnalban mindössze 12 ºC volt, de a napi maximum kettőt nőtt tegnapihoz képest. Egész nap többnyire felhős volt.

Június 30. Tovább melegedett az idő, felhős-napos ég mellett a hőmérsékleti maximum 28 ºC, minimum 12 ºC.

Július 1. Délelőtt kicsit felhős volt az ég, déltől azonban kitisztult, napsütéses ég mellett 28-29 ºC is volt délután.

Július 2. Délelőtt kis napsütés, majd zápor-zivatar volt és felhős ég mellett párás meleg maradt. Este újra esett, de akkor már hűvös volt. A hőmérsékleti maximum 29 ºC, minimum 16 ºC volt.

Július 3. Miután éjszaka esett, köddel indult a nap, majd felhős maradt az ég délutánig, amikor felszakadozott a felhőzet. A hőmérséklet megegyezett a 2-ikival.

Július 4. Napsütéses, meleg idő, csak este csepergett kicsit az eső. A hőmérsékleti maximum 30 ºC, minimum 16 ºC volt. A békák hallatszanak éjszaka.

Július 5. Reggel köd volt, délelőtt felhős. Délután sütött többet a Nap, meleg, szép idő lett.

Július 6. Esőt ígértek, de nagy szél mellett csak a felhők haladtak át az égen, többször sütött a Nap. A madarak éneklése éjjel abbamaradt, helyettük a tücskök és békák hallatszanak. 31-16 ºC között alakulnak a hőmérsékletek.

Július 7-10. Felhős, napos ég, kellemes hőmérséklet mellett. Az a jó, hogy este felfrissül a levegő, ezért nem kell légkondicionálót használni.

Július 11. Hasonló idő, de este már esett.

Július 12. Reggel esett, majd délután 2 körül északnyugat felől egy szupercella haladt át a városon, több helyen fákat kicsavarva. A hőmérsékletek változatlanul 31-15 ºC között alakulnak.

Július 13. Többnyire napos, majd este egy újabb zivatar, erős esőzéssel.

Július 14-15. Napos, meleg idő. A hőmérsékleti maximum 31 ºC, minimum 16 ºC volt. Este 10 körül még lemegy a hőmérséklet 18 ºC körülire, nyitjuk az ablakokat, hogy frissüljön a levegő a lakásban, ahol meleg van. Igazi nyár. Ez a második hőhullám.

Július 16. Napos idő, tiszta ég, 33-34 ºC-os maximummal. Csak hajnalban megy le 17-18 ºC-ra a levegő, este 10-kor is van még 23-24 ºC a városban. Nehezen elviselhető a meleg. A békák és tücskök hangja hallatszik éjjel.

Július 17. Hasonló a 16-ikihoz, annyi különbséggel, hogy este 7 körül nagy eső jött, széllel, viharral. Késő estig esett. Így este 11-re felfrissült a levegő. Amúgy kint tartózkodni délelőtt 11 és délután 6 között nemigen lehet a napsütés és hőség miatt.

Július 18. Sűrű köddel indult a nap, még 9-kor is sűrű köd volt, de 11-re szétoszlott a köd, napos, meleg idő lett, 30-17 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 19. Reggel kelet felől, a Szamoson be akart törni a köd a városba, de végül napos, meleg idő lett, egy fokkal melegebb, mint tegnap.

Július 20. Napsütés délután 16:30-ig, amikor északnyugat felől jeges eső érkezett erős széllel. Igazi kis vihar volt.

Július 21. Reggel 6-kor 15 ºC és köd volt. Később napsütés, forróság, majd 16 óra után vihar jégesővel. 29-15 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 22. Napsütés, meleg. 28-18 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 23. Napsütés, meleg, délután vihar, eső. 29-15 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 24. Napsütés, meleg, délben vihar, eső, attól kezdve borult ég. 30-16 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 25. Egész nap borús, délután megint RO-Alert riasztás, szél, eső, később újra eső. Az ország déli részén 42 ºC, nálunk 31-21 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 26. Borús, esős, hűvös. Mindösszesen 23-17 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 27. Reggel hűvös volt, mindössze 12 ºC, derült éggel, nap közben derűs-felhős maradt. 22-13 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 28. Felhős-napos, néhol szemerkélő esővel, 25-10 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Július 29. Felhős-napos, néhol szemerkélő esővel, 28-16 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Július 30-31. Minden nap felhős-napos, 28-18 ºC közötti hőmérsékletekkel. Nincs hőség, reggel, este és éjszaka hűvös van.

Augusztus 1. Felhős ég, 28-15 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Augusztus 2. Reggel 6-kor felhős ég mellett már sötét volt. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy már rövidülnek a nappalok. A nappal hossza megegyezik a május 10-ivel. Esett is reggel, de aztán jó idő lett és meleg. A hőmérsékleti maximum 26 ºC, minimum 18 ºC volt.

Augusztus 3. Napsütés, felmelegedett lassan az idő. A hőmérsékleti maximum 30 ºC, minimum 16 ºC volt.

Augusztus 4. Napsütés. Este fél hétkor még mindig 34 ºC volt. Ez volt a hőmérsékleti maximum. A minimum 19 ºC volt.

Augusztus 5. Napsütés mellett már 36 ºC volt a maximum (a minimum 22). Égetett a Nap egész nap, majd este 7 körül befelhősödött. A nap nagy részén nem lehet kint tartózkodni, az emberek panaszkodnak a melegre. Ez a harmadik hőhullám idén. Éjszaka jött egy markáns lehűlés, egy hideg levegőtömeg vihar nélkül.

Augusztus 6. A lehűlés okán a hőmérsékleti maximum már csak 23 ºC volt, a minimum pedig 18 ºC volt. Egész nap felhős volt az ég.

Augusztus 7-8. Többnyire felhős, néha esik, majd elő-előbújik a Nap. Maximum hőmérséklet 22 ºC, minimum 12 ºC.

Augusztus 9-10. Az esők elmaradtak, melegedett az idő, többet sütött a Nap. A legmagasabb hőmérséklet 25 ºC volt.

Augusztus 11-12. 11-én reggel kis köd volt, azon kívül a napsütés a jellemző, 26 ºC legmagasabb hőmérséklet mellett.

Augusztus 13-15. Folyamatosan melegedett, derűs ég és napsütés mellett, 13-án 28 ºC, 14-15-én 32 ºC volt a legmagasabb hőmérséklet, 15 a legkisebb.

Augusztus 16. Lehűlt az idő, felhős ég mellett 6 fokot is visszaesett a maximum.

Augusztus 17. Visszamelegedett az idő, bár a felhők még maradtak. 31-18 ºC közötti hőmérsékletek.

Augusztus 18. Derűs ég mellett még két fokot melegedett az idő.

Augusztus 19. Ez már a negyedik hőhullám, 34 ºC-ot is eléri a hőmérséklet délután, éjfélkor pedig még 22 ºC van, csak hajnalban frissül fel. A nappalokra a napsütés jellemző.

Augusztus 20-22. Napsütés, kánikula, 33-18 ºC közötti hőmérsékletek.

Augusztus 23-25. 23-án 5 fokkal kevesebb volt a maximum, azon kívül napsütés, kánikula, 33-18 ºC közötti hőmérsékletek. 24-én volt egy kis frissítő eső.

Augusztus 26-28. Folytatódott a kánikula, 26-án 34, 27-én és 28-án 37 ºC volt a maximum, és 20 a minimum. A napos helyeken persze 40 fölött volt a maximum. Gyakorlatilag nem frissül a levegő, már-már elviselhetetlen a meleg. A kánikula mellett azonban érezhetően rövidülnek a nappalok. 26-án döbbentünk rá, hogy a Nap 6:38-kor kel és 8:22-kor nyugszik.

Augusztus 29. Bár délutánig sütött a Nap és a maximum elérte a 34 ºC-kot, délután 17-18 óra körül végre megjött a vihar. Dél felől érkezett erős széllel, fákat tört össze, tetőket tépett le. De ezzel lehűlt az idő, véget ért az idei utolsó, negyedik hőhullám.

Augusztus 30. Borús volt, sokat esett, főleg délután. Maximum hőmérséklet 26 ºC, minimum 18 ºC.

Augusztus 31. Hűvös volt, de többnyire sütött a Nap. Maximum hőmérséklet 21 ºC, minimum 16 ºC.

Szeptember 1-2. Napsütés, 25-28 ºC-os maximumokkal, 12 ºC-os minimumokkal.

Szeptember 3. Kis lehülés, reggeli ködök, azon kívül többnyire napsütés 21-14 ºC-os hőmérsékletek.

Szeptember 4-9. Napsütés, 27-28 ºC-os maximumokkal, 12 ºC-os minimumokkal.

Szeptember 10-13. Még melegebb, 30-31 ºC-os csúcsok, napsütés mellett. Megjegyzem, hogy míg tavasszal Törökországban volt földrengés, nyáron, augusztus elején a görög szigeteken és Hawai-n tűzvészről lehetett hallani, most özönvízszerű eső sújtja a görög szigeteket, Spanyolországot és Algériát és Marokkóban volt földrengés.

Szeptember 14. Napsütés délután 4-ig, amikor nagy eső volt. Le is hűlt a levegő 22 ºC-körülire.

Szeptember 15. Felhős, csak néha néz ki a felhők közül a Nap. Maximum hőmérséklet 25 ºC, minimum 15 ºC.

Szeptember 16-18. Újra napos idő, naponta egy fokot emelkedő csúcshőmérséklettel, bár a minimumok egyre esnek. 18-án maximum 28, minimum 14 ºC.

Szeptember 19. Hajnalban elkezdett esni az eső, aztán borús, esős maradt. Sötét és hűvös volt az idő, reggel fél 10-kor 18, átlagban pedig 20 fokkal. 22 és 14 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Szeptember 20. Borús, de 4 fokkal melegebb.

Szeptember 21-22. Túlnyomóan napos, 26-14 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Szeptember 23. Délelőtt tiszta, napos idő volt, de délutánra befelhősödött, este 11 körül pedig megérkezett az eső, erős széllel. Ezzel egy újabb kis felmelegedés ért véget. Így, hullámokban jön be az ősz. 29-18 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Szeptember 24. Reggel esett, majd felhős maradt. 23-18 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Szeptember 25-27. Napos idő volt, visszamelegedett az idő: 28-13 ºC közötti hőmérsékletek.

Szeptember 28-29. Napos idő, 1 fok csökkenéssel.

Szeptember 30. Napos idő, újabb 1 fok csökkenéssel. A minimum már csak 11 fok.

Október 1. Öt fokot esett a hőmérséklet. Felhős ég, 21-12 ºC közötti hőmérsékletekkel. Ez az első őszi nap az évben.

Október 2. Délután kiderült az ég, de csak egy fokkal volt melegebb.

Október 3-5. Felhős és napos időszakok váltották egymást az adott napokon belül is. A hőmérsékletek 22 és 9 ºC között alakulnak.

Október 6-7. Többnyire felhős ég mellett egyre erősödő lehűlés. Már csak 18 ºC a pozitív csúcs.

Október 8. Szintén felhős-napos, 12 ºC a pozitív csúcs.

Október 9. Hajnalban 0 ºC körüli hőmérséklet, sokan a napokban indították be a fűtést. Derűs ég mellett 10 ºC a maximum. Poloskainvázió van. Nem lehet teregetni, mert behozzuk a száraz ruhával.

Október 10-13. Többnyire derűs ég mellett lassan melegedett, míg 10-én még csak 15, 13-án már 22 ºC volt a maximum és hajnalban 2-3 ºC a minimum.

Október 14-15. Többnyire borús ég, 23-24 ºC os maximummal.

Október 16-18. Derűs, de hideg, 14 ºC-os pozitív csúcs, -2 ºC-os negatív.

Október 19. Borús, este esett is.

Október 20-22. Felmelegedett az idő, de borús maradt. 26 ºC is volt a nappali csúcsokban. A minimumok 12 ºC körül alakultak.

Október 23-27. Többnyire borús volt az idő, 27-én esett is. A maximumok 18 ºC körül, a minimumok 9-körül alakultak.

Október 28-29. Derűs ég, napsütés mellett lassú melegedés. 29-én 20 és 6 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Október 30-31. Borús idő, az elmúlt napokhoz hasonló hőmérséklettel.

November 1-5. Többnyire felhős, 15-5 ºC közötti értékekkel. Csak 3-a emelkedett ki, több napsütéssel és 19 ºC-os csúccsal. November 5-én, este 7 körül sarki fény vöröslött Szatmár északi egén. Meglepődtünk, amikor megláttuk, először nem értettük a jelenséget, de a híradásokból megtudtuk: sarki fény az erőteljes napkitörés miatt. Először látunk életünkben sarki fényt Szatmárnémetiben.

November 6. Napsütés, 15-5 ºC közötti értékekkel.

November 7. Ugyanaz, mint az előző napon, csak borús éggel.

November 8. Hajnali eső után két fokot esett a maximum, de a felhők miatt a hajnal valamivel melegebb volt.

November 9. Nappal napsütés, 13-2 ºC közötti értékekkel.

November 10-12. Felhős, esős idő, 13-2 ºC közötti értékekkel.

November 13-15. 13-a derűsebb, és hidegebb (9-0 ºC), 14-e borús, 15-e esős-borús. A hőmérsékletek 12-7 ºC között alakultak.

November 16-17. Tovább csökkenek a hőmérsékletek, napos-felhős ég mellett. A maximum hőmérséklet 10 ºC, minimum 6 ºC.

November 18-20. Többnyire esős és borús idő mellett egyre hidegebb van. 19-én sütött pár órát a Nap. A maximum hőmérséklet 5 ºC, minimum -1 ºC.

November 21-22. Valamivel derűsebb idő, valamivel melegebb is, mint az elmúlt napok. A maximum hőmérséklet 10 ºC, minimum 2 ºC.

November 23-25. Többnyire felhős ég, esetenkénti esőzés mellett 5 fokot esett a hőmérséklet. A maximum hőmérséklet 5 ºC, minimum -2ºC.

November 26. Napsütés, de hideg. Idén először a tócsákban is megfagyott a víz. A hőmérsékleti értékek 3 és -3 ºC között alakultak.

November 27. Reggel még sütött a Nap, de délután befelhősödött és 3 óra körül elkezdett hullni a hó. Egész délután-este szállingózott. Ez az idei késő ősz-kora tél első hava.

November 28-30. Többnyire borús, néha a hó szállingózik, de hamar átvált esőbe. A hőmérsékleti értékek 4 és -3 ºC között alakultak.

December 1. Ritka rossz idő volt esővel, széllel. Hideg is volt, a nap nagy részében csak 4 ºC volt. Rövid ideig érte el a maximumot, vagyis 2 fokkal többet, a minimum pedig 1 ºC volt.

December 2-án kicsit csillapodott az eső, ki-kisütött a Nap is, és délután, rövid ideig 8 fok is volt.

December 3-án az esőt felváltotta a hó, de ez persze nem maradt meg.

December 4-10. A borús idő a jellemző, 3-1 ºC közötti hőmérsékletekkel és helyenként, főleg 7-én esett az eső. 6-ika kivételével, amikor 6 fok volt a maximum, 3-0 ºC körül alakultak a hőmérsékletek. Az aszfalt mindig nedves, a föld puha, sáros, a Szamos vízállása nagy. Az idő nem alkalmas a kint-tartózkodásra, hiszen a nap nagy részében csak 1 fok van, szeles, borús időben.

December 11-14. Kicsit melegedett az idő, 4-2 ºC közötti hőmérsékletekkel többnyire borús, esős volt. A Szamos vízállása magas, a Kraszna több helyen kiöntött.

December 15-16. Szakadozott a felhőzet, kisütött a Nap, de a derült éggel a minimumok is csökkentek. 4 és -2 ºC között voltak a hőmérsékletek.

December 17. Borús, hideg idő.

December 18-20. Újra napos idő, 6 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel. 20-án este köd.

December 21. Egész éjjel és 21-én reggel köd volt, majd változékony idő.

December 22. Napos idő, 7 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 23-24. Borús, esős idő, a maximum hőmérséklet 4, a minimum 0 ºC.

December 25-26. Melegedett az idő, 13 ºC-ot is elérte a hőmérséklet, de borús idő volt.

December 27. Már ki-kibújt a Nap, de 5 fokkal kevesebb volt.

December 28-29. Egész nap kellemes, napos idő, 10 fok körüli maximummal, 2 fokos minimummal. Márciusihoz-áprilisihoz hasonlítható idő szép naplementékkel.

December 30. Reggel sütött a Nap, de aztán többnyire felhős volt az ég és hűvös volt, 10 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel (este 3 fok volt).

December 31. Felhős-napsütéses idő, 10 ºC maximális hőmérséklettel, kellemesen hat. Este, a tűzijáték előtt is volt 4 fok.

2024.

Január 1. Felhős, majd esett az eső erősebb szél mellett. A legmagasabb hőmérséklet 8 ºC, a legalacsonyabb 4 ºC volt.

Január 2. Napos, derűs, kellemes idő volt, bár hűvös, mint elsején.

Január 3. Esővel indult, 11 órakor 6 ºC. Délre kisütött a Nap, és 10 ºC mellett szép idő volt.

Január 4. Többnyire napos idő, 11 ºC maximummal, 6 ºC minimummal.

Január 5. Az idei legnaposabb, legkellemesebb nap, 11 és 5 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 6. Esővel indult, reggel 10-kor 6 ºC-kal, majd egész nap borús maradt, nem láttuk a Napot. 8 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 7. Felhősen indult, aztán 11 előtt kisütött a Nap és kellemes idő lett, 10 és 4 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 8. Lehűlt az idő, borús az ég. 3 és 0 ºC között alakulnak a hőmérsékletek.

Január 9. Reggel 6-kor -3 ºC, amúgy napsütéses idő 4 és -5 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 10. Szintén derűs, napsütéses, ezért hidegebb is, szinte egész nap fagy. 0 és -7 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 11. Apró szemű hó hullott, ami meg is maradt, hiszen -3 és -8 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Amúgy ködös-napos idő volt.

Január 12. Szintén ködös-napos idők, 0 és -5 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Január 13. Felhős volt az ég, majd kicsit kiderült, de mínuszban maradt egész nap. 0 és -8 ºC között alakulnak a hőmérsékletek.

Január 14. Egész nap felhős az ég, -1, -2 ºC nap közben, éjjel 2 fokkal kevesebb. Vékony réteg hó a földön, az aszfalton foltokban jég.

Január 15. Valamit melegedett, többnyire felhős ég, 3 és -2 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 16. Többnyire napos, de fátyolfelhőn keresztül. A hőmérséklet a tegnapival megegyező.

Január 17. Felhős, 1 fokkal melegebb, mint 16-án.

Január 18. Megérkezett a felmelegedés és az eső. Egész nap borús volt és esett. 9 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 19. Borús volt, reggel eleredt az eső, majd délután hóba váltott át. 5 és -1 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Január 20. Kisütött a Nap, de fagyos maradt az idő, ezért megmaradt a hó. 0 és -5 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 21-22. Szintén napsütéses, és már pozitívba ment át a hőmérő higanyszála, ezért elkezdett olvadni a hó, de sok helyen még így is megmaradt a jég és a hó. 2 és -5 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 23. Egész nap borús, fagypont alatti volt a hőmérséklet: 0 és -2 ºC közötti.

Január 24. Szintén borús, de hullt is a hó, fagypont-környéki hőmérséklet (1, -1 ºC) mellett havazott.

Január 25. Egész nap borús volt, többször esett átlagosan 2, maximum 3, minimum 0 ºC volt. Kellemetlen idő.

Január 26. Napsütés, átlagban 4 ºC nappal, kellemes idő. Lám, mennyit tesz a napsütés és 2 fok pluszban. 6 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 27-28. Felhős-napos, 6 és 1 ºC közötti hőmérsékletek. Nyitnak a hóvirágok.

Január 29-31. Többnyire napos, 6 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 1. Borús ég, 3 és -3 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 2. Felhősen és hidegen indult, majd délután 1-2 körül kisütött a Nap és felhős-napos idő lett, szép naplementével. 4 és -1 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 3-6. Felhős, esős, szeles idő mellett egyre melegedett a hőmérséklet 7-10-13-16 ºC napi maximumok 0-4-6 ºC minimumok.

Február 7-12. Többnyire felhős idő, néha napos periódusokkal minden nap, 15-9 ºC közötti hőmérsékletekkel. Nyit a tyúkhúr és a perzsa veronika.

Február 13. Felhős és hűvös. 6 fokot hűlt az idő. 10 és 6 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 14. Felhős-napos idő, 9 és 1 ºC közötti. Énekelnek a feketerigók.

Február 15. Tiszta ég, napsütés, 10 és -1 ºC.

Február 16-17. Többnyire napsütés, 14 és -1 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 18-19. Napos-felhős idő, 10 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 21-22. Két fokot hűlt az idő. Többnyire felhős, 9 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 23. Összefüggő felhős, borús idő, 11 és 7 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 24. Esős idő, egész nap csepergett, de nem volt hideg, 14 és 9 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Február 25. Napos-felhős, 17-9 ºC közötti hőmérsékletekkel. Nyit az ibolya.

Február 26. Tovább melegedett 1 fokot. Napos-felhős idő mellett volt 18 ºC, a napon 21 ºC is. A minimum 8 ºC volt. Megkezdik nyitásukat a cseresznyeszilvák, éjszaka énekelnek a feketerigók.

Február 27. Egész napos napsütés, 20 és 10 ºC közötti hőmérsékletek. Kellemes kint lenni.

Február 28. Felhős volt az ég, de vot 18 ºC is, kellemes kint tartózkodni. Éjszaka sincs kevesebb, mint 7 ºC.

Február 29. Felhős ég, 17 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 1. Felhős ég, 15 és 8 ºC közötti hőmérsékletekkel. Kivirágoztak a cseresznyeszilvafák.

Március 2-3. Felhős-napos 16 és 8 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Március 4. Napsütés, 20 ºC maximum hőmérséklettel. Tavaszi idő. A minimum hőmérséklet 6 ºC volt.

Március 5. Napsütés, 1 fokkal kevesebb, mint tegnap. Virágoznak a parkokban a fák.

Március 6-7. Megváltozott az idő, felhős lett és lehűlt. 11 és 4 ºC közötti hőmérsékletek vannak.

Március 8. Többnyire napos idő volt, főleg délelőtt. Délután 4-5-re azonban beborult 12 ºC körül alakult a maximum, de hajnalban csak 5 ºC volt. Megérkeztek a tengelicek. Ma adtak hírt az első gólyáról, amelyik Erdélybe megérkezett. Virágoznak a szilvafák.

Március 9. Napos-felhős és hűvös, 13 és 4 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Március 10. Délelőtt sütött kicsit a Nap, aztán beborult és egész nap borús maradt. 14 és 7 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 11. Egész nap borús volt, késő délután esni kezdett. Egész éjjel borús maradt. 16 és 9 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 12. Reggel még szemetelt kicsit az eső, majd borús maradt. 17 és 9 ºC közötti hőmérsékletek, kellemes, „langyos” idő.

Március 13. Egész nap borús volt, este 6-kor eleredt a csendes eső. 14 és 5 ºC közötti hőmérsékletek. Megint a fák virágzására esik az eső és borús idő.

Március 14. Reggel napos idő volt, majd 2 körül beborult és csak naplementére derült ki újra. 13 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 15. Tiszta idő, napsütés, kellemes, 16 ºC-os maximum hőmérséklettel. A minimum 5 ºC volt. A fák virágoznak, a madarak énekelnek, a természet él.

Március 16. Napsütés délutánig, amikor beborult. 16 és 4 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 17. Felhős-ködösen indult, majd esett is kicsit. Borús maradt, estére újra esett. 11 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 18. Hűvös, sőt hideg volt délután 4-ig, mindössze 5-6 ºC, amikor kisütött a Nap, és szép idő lett. A 8 ºC-ot is elérte a napon a hőmérséklet. Éjjelre derűs maradt az idő, hajnalban -3 ºC volt.

Március 19. Kaparni kellett a jeget reggel az autók szélvédőjéről. Napsütéssel indult a nap, már 6:33-kor kel a Nap és csak 18:41-kor nyugszik. Délután 3-tól felhősödött az ég. A maximum hőmérséklet 9 ºC volt, a minimum -1. Ma József napja van, tegnap Sándor volt, holnap Benedek. Meglátjuk, meleget hoznak-e?

Március 20. Reggel napos, majd felhős, késő délután újra napos, 12 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Március 21. Egész nap ragyogó napsütés, 13 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel. Ma láttam az első gólyacsapatot repülni.

Március 22. Egész nap felhős volt, csak pár pillanatra sütött ki a Nap. 12 és 1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 23. Szép napos idő volt, csak időnként felhősödött be. Éjjel esett az eső. 14 és 4 ºCközötti hőmérsékletek voltak.

Március 24. Reggel felhős, majd többnyire napos és felhős. 12 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 25. Túlnyomó részt napos, de hűvös, hideg széllel. 12 és 1 ºC közötti értékek. Még tart a fák virágzása.

Március 26. Hajnalban 0 ºC volt, reggel deres volt a fű a töltésoldalon. De aztán egész nap sütött a Nap, tiszta idő volt, 14 ºC maximummal.

Március 27. Többnyire napsütéses idő, kis délutáni felhősödéssel, 16 és 8 ºC közötti értékekkel.

Március 28. Felhősen indult, napfelkeltekor 14 ºC volt. Aztán délelőtt esett, majd többnyire felhős maradt. Este újra esett az eső. A maximum 18 ºC volt, a minimum 11.

Március 29. Napsütéses idő volt egész nap, 19-22 ºC-os maximummal, 8 ºC-os hajnali minimummal.

Március 30. Felhősen indult, de már délelőtt kisütött a Nap és 25 ºC lett délután 4-re, 5-re pedig 26 ºC.

Március 31. A reggeli felhős ég után kisütött a Nap, majd fátyolfelhőn keresztül sütött egész nap. A maximum érték 27 ºC volt. Éjfélkor még 15 ºC volt, hajnalra 12 ºC. Nyári idő március végén.

Április 1. Napsütéses, de a szaharai homok miatt az ég szürkés-sárgás volt, csak kelete és északon lehetett kékes árnyalatokat felfedezni. Szaharai homok volt az elmúlt hetekben is, de nem ennyire sok. Délután 5-kor 28 ºC volt, szinte nyári meleg. A minimum érték 14 ºC. Az orgona már március végén kivirágzott, pedig még virágoznak a fák is. Ma hallottam először a nádirigót.

Április 2. Erős, 41 km/h-ás nyugati, délnyugati széllel indult, borús ég mellett. A nap folyamán még többször fújt 40 km/h-ás szél, borús maradt az ég és legtöbb 9 ºC volt csak. Majdnem 20 ºC-kal maradt el a tegnapitól. A minimum 8 ºC volt. Ma hallottam először a rozsdafarkút énekelni.

Április 3. Reggel napsütés volt, délben megjelentek a felhők is, de nem alkottak összefüggő réteget. Többször erős szelek fújtak. 18 és 6 ºC közötti hőmérsékletek voltak, este fél 11-kor még volt 14 ºC.

Április 4. Túlnyomóan felhős, szemetelt az eső. 17 és 8 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Ma láttam az első seregélyt. A meggy, alma és orgona még virágzik. De virágzik a gyermekláncfű és a repce is.

Április 5. Esővel indult, zuhogott. De még reggel elállt, még délelőtt kisütött a Nap és napos-felhős idő volt délutánig. 17 órakor érte el a hőmérséklet a maximumot, 20 ºC-kot.

Április 6. Borúsan indult, majd 9-körül elkezdett esni. Később borús-napos maradt. 24 és 10 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 7. Borús-napos váltakozva, majd délután szépen sütött a Nap. 25 és 9 ºC közötti értékek.

Április 8. Az idő tovább melegedett, 27 ºC volt a maximum, 9 ºC a minimum. Végig napos volt. Már minden fa kilombozott a szivarfát kivéve.

Április 9. Derűsen indult és egész nap sütött a Nap. 28 ºC volt árnyékban, 30 ºC fölött a napon, 45 ºC az autóban. Már kerülni kell a Napot a meleg miatt. A minimum 8 ºC volt.

Április 10. A tegnapival megegyező, lassan az orgona is elnyit.

Április 11. Négy fokot hűlt az idő, de a napsütés megmaradt. A hőmérsékletek 25 és 9 ºC között alakultak.

Április 12. Napsütés, tiszta idő, de a maximum csak 24 ºC volt. A minimum 7 ºC. Ma láttam először idén molnárfecskét.

Április 13. Egész nap napsütés, 24 és 12 ºC közötti hőmérsékletek. Egész éjjel énekelnek a nádirigók.

Április 14. Napos cirruson keresztül, 25-27 ºC maximummal, 9 ºC minimummal de egész nap szeles volt. Este 11 után még 13 km/h-s délnyugati szél fújt.

Április 15. Napos-felhős idő 27-28 ºC-os melegben, de erősen (15 km/h DNy) fújt a szél. A legkevesebb 12 ºC volt.

Április 16. Megjött a lehűlés, egész nap felhős idő volt 18 ºC-os maximummal, 8 ºC-os minimummal. Este esett is.

Április 17. Éjjel esett, reggel hűvös volt és borús. 17-18 ºC volt a maximum, 7 ºC a minimum.

Április 18. Reggel esett, déltől borús és hűvös volt este 6-ig, amikor nyugat felől kiderült és kisütött a Nap. 10 és 2 ºC közötti hőmérsékleti értékek. Már a szivarfák is kilomboztak. Éjjel énekelnek a nádirigók.

Április 19. Reggel esett, később délelőtt felhős volt, csak néha bújt el a Nap. 14 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 20. Napsütéses idő, de hűvös, csak 14-15 ºC a maximum, 2 ºC a minimum. Virágzik a gesztenye.

Április 21. Napsütéses szép idő volt kumuluszokkal. A megyébe megérkeztek a villásfarkú fecskék is. 16 és 4 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 22. Reggel szemerkélt, később megállt, borús volt, 3-körül újra esett. Olyan szürke, zárt idő volt, mint novemberben. Csak naplementére tisztult ki nyugaton, estére pedig teljesen. 9 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 23. Reggel derűs, majd délelőttől cirrusok borították az eget. Délutánra megvastagodott a felhőzet, este esni kezdett az eső, éjjel is esett. 21 és 6 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Április 24. Szinte egész nap esett, csak néhány pillanatra nézett ki a Nap. 14 és 3 ºCközötti hőmérsékletek. Szent György napja van ma.

Április 25. Borúsan indult, majd délután 4 után kiderült és kellemes, napsütéses, bár hideg idő volt. 13 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 26. Ködösen indult, de még délelőtt kisütött a Nap, kellemes idő lett 17 és 6 ºC közötti értékekkel.

Április 27. Tovább melegedett, napos idővel. 23 és 7 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Április 28. Derűs, napos idő, 24-25 ºC-os maximummal, 7 ºC-os minimummal.

Április 29-30. Napos idő, 26-27 ºC-os maximummal, 9 ºC-os minimummal. Virágzik az akác.

Május 1. Napos, 25 és 13 ºC közötti értékekkel.

Május 2-3. Többnyire felhős, 24 és 11 ºC közötti értékekkel.

Május 4. Napos és 3 fokkal melegebb a maximum.

Május 5. Napos, egy záporeső közbevetésével. Idén először villámlott és dörgött. Sárgarigó énekel, a mezőkön ciripelnek a tücskök. 26 és 11 ºC közötti hőmérsékletek.

Május 6. Napsütés, 26 és 11 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Május 7. Felhős, 22 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel. Afrikai homokot hozott a szél.

Május 8. Esős, 19 és 12 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Május 9. Reggel borús és hűvös, 8 ºC minimummal, délután 4 körül azonban kisütött a Nap és 5 órakor 23 ºC fok is volt (ez volt a maximum). Estére is derűs maradt. Ezen a napon jelentek meg nagy számban a molnárfecskék a fészkeknél.

Május 10. Reggel derűs, de csak 5-7 ºC hőmérséklettel. Délután lett 22 ºC, a napon kellemes volt. Este 11 után bíborvörös színű sarki fény jelent meg az északi égbolton. Ezt előre jelezték, az erős Napkitörés miatt. Ilyet másodjára látunk életünkben Szatmárnémetiben, az első ugye tavaly november 5-én volt.

Május 11. Napos-fátyolfelhős idő, 22 és 6 ºC közötti értékekkel. Megkezdődött az eperszezon.

Május 12. Tisztább napsütés, mint tegnap, Pongrác napja van, ő az első fagyosszent ilyenkor lehűlések szoktak lenni. 21 és 5 ºC között hőmérsékletek. Virágzik a bodza.

Május 13. Napos, 21 és 7 ºC közötti hőmérsékletek. Nyit a pipacs.

Május 14. Napos, reggel hűvös, délután kellemes. 23 és 9 ºC közötti hőmérsékletek.

Május 15. Reggel napos, majd egyre gyűltek a felhők és délután 5-körül eleredt a záporeső, rövid jégesővel az elején. Utána még kitisztult az ég, de hűvös, szeles maradt. 22 és 8 ºC közötti hőmérsékletek. Érzékelhetően hosszúak a nappalok, a Nap 5:50-kor kel és 21:00-kor nyugszik. Az július 28-ikaival megegyező hosszúságú a nappal.

Május 16. Napos-felhős (bárányfelhős, vagyis kumuluszos) volt, 24 és 10 ºC közötti hőmérsékletekkel. Naplemente előtt teljesen kitisztult az ég.

Május 17. Reggel napos volt, majd lassan, 12-re befelhősödött, később esett. Délen villámlott is. 20 és 11 ºC közötti értékek.

Május 18. Többször esett, borús volt az ég, délutánra azonban kisütött a Nap. 22 és 12 ºC közötti értékek.

Május 19. Éjjel esett, délelőtt borús volt, majd kiderült. 24 és 12 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Elkezdett virágozni a nagylevelű hárs. Sárgarigó énekel a Szamos parton. Tart a májusi cseresznyeszezon.

Május 20. Hajnalban dörgött. Keleten esett, onnan ért minket egy zápor, ahogyan észak-keletről dél felé elvonultak a felhők. Borús-napos volt egész nap. 26 és 13 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Még mindig virágzik a repce, már több, mint egy hónapja.

Május 21. Csaknem egész nap derűs, napos idő volt 26 és 14 ºC közötti hőmérsékletekkel. Most mutatják magukat teljes díszükben, hallatják hangjukat az énekesmadarak, él a természet. Kikeltek a kis molnárfecskék.

Május 22. Reggel esett, aztán felhős-napos volt, később újra esett, és felhős maradt, de meleg. 24 és 13 ºC közötti hőmérsékletek.

Május 23. Reggel esett, villámlott, dörgött. Később még visszatért egy-egy zápor, azon kívül napos-borús volt. Többnyire azért sütött a Nap. 24 és 13 ºC közötti hőmérsékletek.

Május 24. Reggel, délelőtt napos és meleg. Délután 6 körül viharos széllel zivataros eső jött és ezzel lehűlt a levegő, felhős maradt. A vihar előtt fülledt levegő volt, a vihar alatt a megyében több helyen vihartölcséreket észleltek. A maximum 29 ºC volt, délután 6 után már csak 18 ºC, 11-gyel kevesebb, hajnalban pedig 13 ºC. Lassan lejár az eperszezon.

Május 25. Derűs ég, égető napsütés, 29 ºC-os maximummal, 12 ºC-os minimummal.

Május 26. Többnyire derűs ég, napsütés, 28 és 9 ºC közötti hőmérsékleti értékek. Virágoznak a pázsitfüvek. A nagylevelű hárs után most a kislevelű hárs virágzik. Ennek intenzívebb az illata. Virágzik a szivarfa is.

Május 27. Délutánig derűs, napos, 5 óra körül fátyolfelhősödött. A maximum érték 28 ºC volt, a napon 32 fölött. Néha fújt a szél, az frissített. 11 ºC volt a minimumérték. Az eperszezonnal együtt a májusi cseresznyeszezon is véget ért. A piacokon kajszibarackot árulnak. Virágzik a liliom.

Május 28. Napsütés, 29 ºC meleg. A minimum érték 13 ºC volt. Brekegnek éjjel (szélcsendben) a békák, énekel a nádirigó.

Május 29. Napsütés és meleg. Délután fél öttől felhők gyűltek és északnyugat felől félkelet felé elhaladtak a Keleti-Kárpátok vonalának megfelelően. Minket csak a széle érintett: egy kis zápor.

Május 30. Reggel derűs, szép, napos idő, de délutánra befelhősödött. Fél hétre érkezett meg az eső. Előtte délután 25 ºC meleg volt, utána már csak 19 ºC. A minimum 12 ºC volt. Este felhős maradt, hűvös.

Május 31. Reggel felhős, majd kisütött a Nap. Délután 6-tól megint esett. Most lehet a kislevelű hárs virágzásának maximuma. A legtöbb 25, a legkevesebb 13 ºC volt.

Június 1. Ahogy általában június 1-jén, idén is váltakozó időjárás volt. Reggel napsütés, majd esett, délben újra szép idő, délután 4-kor záporeső, majd este 9-ig napsütés, este 11-kor pedig eső. 25 és 14 ºC közötti hőmérsékleti értékek.

Június 2. Fehér-kék gomolyfelhők között ki-kinézett a Nap. Délután 5 után aztán kiderült és napos maradt. 23 és 13 ºC közötti hőmérsékletek. Most vannak a pázsitfüvek a virágzásuk csúcsán.

Június 3. Borús-napos időszakok váltották egymást, majd délután kiderült, meleg és fülledt lett. Fél hattól esett, akkor lehűlt a levegő és borús maradt. 26 és 14 ºC közötti hőmérsékletek.

Június 4. Napos-felhős-esős váltakozva. 22 és 13 ºC közötti hőmérsékletek. Még illatosan a hársfák. Reggel 6:40-kor szivárvány volt a dél-nyugati égen, 7-kor szivárvány a nyugati égen este 19-kor pedig a keleti égen (ahogy a Nap fordult, mindig az ellenkező oldalon).

Június 5. Többnyire egész nap napos és meleg, 25 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel. Ciripelnek este a szöcskék.

Június 6-7-8. Többnyire napos idő, bárányfelhőkkel. Igazi nyár van, 28-29 ºC maximummal, 16 ºC minimummal. Virágzó hársfák, tücsökzene, békák éjjeli brekegése és madárének. Virágoznak a pázsitfüvek is.

Június 9. Lehűlt kicsit. Többnyire felhős volt 24 ºC-os maximum és 15-16 ºC-os minimum mellett.

Június 10. Nagy esővel, záporral indult, pár villámlással, dörgéssel. Később is többször újra esett, így délután 5-kor is nagy eső volt, le is hűlt a levegő 27 ºC-ról 21 ºC-ra. A minimum érték 17 ºC volt.

Június 11. Szintén esős nap. Borúsan indult, majd 11-körül nagy zivatar volt. Nagy mennyiségű eső esett 13 óráig. Délben 25, eső után 21 ºC volt, a minimum érték 13 ºC volt.

Június 12. Napos-felhős időszakok váltották egymást, majd késő délután esett. Keleten délről északra vonult egy szupercellához hasonló zivatar, de a várost csak a széle érte. 25 és 13 ºC közötti hőmérsékleti értékek voltak.

Június 13. Borús-napos időszakok váltakozva (bárányfelhős), 23 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Június 14. Többnyire borús és hűvös. Csak ritkán volt kis napsütés, ősziesnek hatott délután a levegő. 23 és 12 ºC közötti hőmérsékletek.

Június 15. Egész napos napsütés és meleg idő. 26 és 14 ºC közötti értékek.

Június 16. Napsütés délutánig, amikor felhősödni kezdett, este 8-tól pedig záporeső volt. 27 és 14 ºC közötti hőmérsékletek.

Június 17. Egész napos napsütés és kellemesen meleg. A tegnapival megegyező hőmérsékletek.

Június 18. Napsütés, egyre melegedő idő: 30 és 17 ºC közötti hőmérsékletek.

Június 19. Napsütés, kevés felhővel. Igazi nyári hőség: 33 és 18 ºC közötti hőmérsékletek. Ez az első hőhullám.

Június 20-21. Igazi nyári napok. Tiszta idő, napsütés. 30 és 18 ºC közötti értékek. Éjjel ciripelnek a szöcskék. A melegben felemelkedik a por, de afrikai homok is érkezett. Nap közben és főleg naplementére a Nap sárgás-szürkés udvarban világít, a Holdnak is fehér udvara van.

Június 22. Már reggel 9-kor 26 ºC volt, majd 34 ºC is lett (19 ºC volt a minimum), de a szaharai homok miatt nem éget a Nap. Egyre kellemetlenebb a meleg, mert már napok óta tart és már éjszaka sem hűl le annyira és olyan hosszan, hogy felfrissüljenek a belterek. Éjjel 1-kor azonban villámlással, dörgéssel, nagy széllel megjött az enyhülés.

Június 23. Borús, délután 1 órakor csak 22 ºC volt. 17 órakor sütött ki a Nap, és 18 órára lett is 26 ºC. Estére újra beborult. A minimum 18 ºC volt.

Június 24. Napos és meleg 29 és 14 ºC közötti hőmérsékletekkel. Éjszaka békák, szöcskék hallatszanak.

Június 25. Napos, kis felhősödéssel 17 óra körül. 31 és 18 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Érik (megérett) a vajalma és a cseresznyeszilva.

Június 26. Fátyolfelhős-napos idők váltották egymást. 30 és 19 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Amikor sütött a Nap, zavaróan meleg volt. Megkezdte virágzását a katángkóró.

Június 27. Reggel borús, majd délben esett, délután kettőtől pedig felszakadozott. 31 és 18 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Június 28-29. Délelőtt borús volt, majd kisütött a Nap, 31 és 18 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Érik az alma és lassan a szilva is.

Június 30. Reggel derűs, déltől fátyolfelhős, gomolyfelhős lett. Napos-felhős időszakok váltották egymást. 32 ºC volt a maximum, 19 ºC a minimum hőmérséklet. Brekegnek este a békák.

Július 1. Reggel borús, majd napos, szeles. 16 órakor volt egy zápor. 32 és 19 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 2. Enyhe köddel indult, de reggel volt még 21 ºC. Aztán borús maradt, délután egyre hűlt az idő, majd este 7-kor megjött az eső és lehűlt a levegő 18 ºC-ra. Amúgy 25 és 15 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Július 3. Egy októberi, őszi naphoz hasonlítható, felhős, csendes esővel, 21 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Július 4-7. Napos, folyamatosan visszamelegedő hőmérsékletekkel. 26-28-30-33 ºC-os maximumok, 14-18-20 ºC-os minimumok. Július 7-ikén este 11-kor esett 23 ºC alá a hőmérséklet, ami kellemetlenné teszi a meleg elviselését. Éjszakánként nyitott ablakkal kell lenni, ha nem akarunk légkondícionálót használni. Ez a második hőhullám idén.

Július 8. Még melegebb, 32 ºC-os maximum, de a városban a felmelegedő beton és házfalak miatt volt 35 ºC is. Délután felhősödött, 17 óra körül zuhogott az eső egy órán át, de a levegő nem frissült, párás és meleg maradt. Este 10-kor még 26 ºC.

Július 9-14. Folyamatosan napsütéses (csak néhol fátyolfelhőkkel) és meleg napok. 34-36, majd 13-ától 38 ºC-os maximum hőmérséklet (de a városban 40 fölött), a minimumok hajnali 5-kor 22 ºC-osak. Elviselhetetlennek tűnő a meleg.

Július 15. Napsütés, délután kis felhősödéssel. A maximumot délután 5 órakor érjük el, a minimumok hajnalban, napfelkeltekor, illetve közvetlenül előtte vannak. Hajnali 5-től 8-ig lehet szellőztetni, utána már 26 ºC van kint. Felmelegedett a föld, az aszfalt, az épületek, a kövek.

Július 16. Ugyanazok a hőmérsékleti értékek napsütéssel, azzal a különbséggel, hogy este keleten villámlott, talán készülődik lassan az eső.

Július 17. Szintén meleg, 36 és 24 ºC közötti hőmérsékletek. Délután mind a négy égtájnál felhősödött, esett, azonban a városban csak szemerkélt. De legalább elkerült a jégeső is, és valamelyes lehűlt estére, amikor „csak” 23 ºC volt, majd hajnalban a minimum 20 ºC.

Július 18-19: Napsütés, 32 és 18 ºC közötti hőmérsékletekkel. Jó, hogy este felfrissül a levegő.

Július 20. Illés napja, borús-napos-felhős idő, 33 és 19 közötti hőmérsékletekkel. Enyhébb az idő, mint az elmúlt napokban. Éjjel ciripelnek a tücskök.

Július 21. Többnyire borús. 13 óra körül volt egy zápor, aztán felhős maradt. 27 és 13 ºC közötti hőmérsékletek. Kellemes, felüdítő időjárás.

Július 22. Napfelkelte után sűrű köd, de még délelőtt kiderült és napsütéses maradt. 31 és 17 ºC közötti hőmérsékletek. Este 11-körül már lemegy 21-21 ºC-ra, ami segít, hogy ne melegedjenek túl a lakások.

Július 23-24. Napsütés, 30 és 16 ºC közötti értékek. Kellemes az idő, de a napon azért délután nem lehet tartózkodni.

Július 25. Napos-borús idő, kicsit lehűlt. A maximum hőmérséklet 27 ºC, a minimum 13 ºC. Hűvösnek tűnik az árnyékban.

Július 26-28. Napos, egyre visszamelegedő hőmérséklettel. 28-30-34 ºC maximumok, 12-16 ºC minimumok voltak.

Július 29. Megint kis lehűlés, eső nélkül. Napos, kevés felhővel, de 26 és 16 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 30. Napos, derűs idő, kevés bárányfelhővel. A napon meleg, az árnyékban hűvös. 27 és 12 ºC közötti hőmérsékletek.

Július 31. Visszamelegedő derűs, napos idő, 31 és 12 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Augusztus 1. Felhős, fülledt idő, estére azonban foltonként kiderült. 31 és 15 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Augusztus 2. Többnyire felhős, aztán este 8-körül esett kicsit. Amúgy jelentős az aszály. A paradicsom sok helyen elégett, a kukorica nem nő, a növényzet szárad el. 34 és 19 ºC közötti értékek.

Augusztus 3. Éjjel villámlott délen, de a városban nem esett. A levegő viszont lehűlt kicsit. Nappal felhős maradt, 26 és 16 ºC közötti hőmérsékletek mellett.

Augusztus 4. Felhős, csak néha bújik ki a Nap. 27 és 14 ºC közötti hőmérsékletek vannak. Érdekes jelenség, hogy helyenként a nyír és nyár fák elkezdtek foltokban vagy egészen sárgulni. Így a Szamos parton több fa is sárgul az aszályos idő miatt.

Augusztus 5. Reggel derűs, kevés bárányfelhővel, délután befelhősödött, este pedig esett kicsit. 28 és 13 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Augusztus 6. Napos-felhős, 24 és 12 ºC közötti értékek. Urunk színeváltozása ünnepe, őgy tartják, hogy ez az ősz kezdeteként tartják számon. Ilyenkor kezdenek sárgulni a fák – időn kicsit korábban történt.

Augusztus 7. Többnyire napos, melegedő, 29 és 11 ºC közötti hőmérsékletek.

Augusztus 8. Napos, 30 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Augusztus 9. Éjjel esett kicsit. Reggel derűs, majd lassan befelhősödő. Délután 4 előtt volt egy zápor. 27 és 16 ºC közötti hőmérsékletek. Este ciripelnek a pirregő tücskök.

Augusztus 10. Napos, derűs idő, 30 és 15 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Augusztus 11-12. Derült ég és napsütés, 33 és 17 ºC közötti hőmérsékletek. Meleg van, ez a harmadik hőhullám. Fokozódik az aszály.

Augusztus 13. Reggel és délben fátyolfelhőn keresztül süt a Nap, délután kitisztult. Este 11-kor 22 ºC van, de még nem okoz gondot a hőség. A maximum 33, a minimum 16 ºC.

Augusztus 14. Napsütés mellett 34 és 16 ºC közötti értékek.

Augusztus 15. Napsütés enyhe fátyolfelhővel, 34 és 18 ºC közötti hőmérsékletek. Egyre növekednek a minimumértékek, egyre nagyobb kellemetlenséget okoz a hőség. Este már nem frissül fel, csak éjfél után. Egyre nagyobb az aszály is.

Augusztus 16. Napsütés, enyhe fátyolfelhővel. 35 és 20 ºC közötti hőmérsékletek, éjfélkor is van 24 ºC. Az aszály, a meleg és a napsugárzás miatt egyre jelentősebben sárgulnak a fák.

Augusztus 17. Napsütés, már 11 órakor elviselhetetlen a hőség. Déli 12-kor van 31 ºC. 17 órakor felhők gyűltek nyugaton. A radarkép alapján a várost is el kellett volna érjék, de elhúzódtak dél felé, kikerültek minket. Rekord alacsony szinten a Szamos.

Augusztus 18. Reggel, délben felhős, késő délutántól napos, 34 és 16 ºC közötti értékek.

Auusztus 19. Napos, narancsszín hőségriasztással. 36 és 17 ºC közötti értékek. Este 11-kor még 26 ºC. Az egész természet nehezen viseli a hőséget, az emberek is.

Augusztus 20. Többnyire borús, 36 és 19 ºC közötti hőmérsékletekkel. A 19 ºC csak nagyon rövid ideig tart mapfelkelte előtt, onnan gyorsan melegszik, éjszaka lassan hűl a levegő.

Augusztus 21. Délutánig napos, amikor beborult. Körülöttünk sok helyen esett már délután, a városban csak estére jött meg az eső, hosszú idő óta ez volt az első zivatar. 36 és 17 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Augusztus 23. Az eső kicsit lehűtötte a levegőt. 30 és 13 ºC közötti értékek voltak. A gólyák megkezdték a vonulásukat.

Augusztus 24. Napos, de a kondenzcsíkok fehér fátyolfelhő-réteget képeznek. 33 és 14 ºC közötti hőmérsékletek.

Augusztus 25. Napsütés konenzcsík-fátyolfelhőkkel. 36 és 14 ºC közötti értékek.

Augusztus 26. Szintén napsütéses, és meleg, de a kondenzcsíkok fehérre festik a kék eget. 37 ºC a maximum, de már délelőtt 11-kor elviselhetetlen a hőség. Este 10-kor még 29 ºC van, éjjel egyre lesz 24 ºC, a mínimum pedig reggel 6-kor 18 ºC.

Augusztus 27. Délelőtt kis zápor, délután megint. Amúgy többnyire felhős idő. 32 és 17 ºC közötti értékek. Este 10:30-kor 20 ºC, végre felfrissült a levegő. Véget ért az idei harmadik hőhullám, amely 16 napot tartott.

Augusztus 28-29. Reggel enyhén ködös, aztán többnyire felhős. 33 és 17 ºC közötti hőmérsékletek.

Augusztus 30. Délelőtt felhős, délutántól derűs. 33 és 18 ºC közötti értékek.

Augusztus 31. Egész nap napsütés és meleg, 35 és 16 ºC közötti hőmérsékletek. 6:46-kor kel a Nap és 20:10-kor nyugszik.

Szeptember 1-3. Napos, meleg, 34 és 17 ºC közötti hőmérsékletek.

Szeptember 4. Napsütés, meleg, 34 és 17 ºC. Tovább tart az aszály.

Szeptember 5. Napsütés, meleg, a kondenzcsíkok okozta fátyolfelhők miatt tejfehér éggel. 30 és 14 ºC közötti hőmérsékletek.

Szeptember 6. Napsütés fátyolfelhőkkel, széllel, 31 és 14 ºC közötti hőmérsékletekkel. Lassú lehűlésben vagyunk.

Szeptember 7. Napsütés, de 19 km/h-ás délkeleti széllel. 11 és 17 órák között még mindig nem kellemes kint tartózkodni a Nap és a meleg miatt. 31 és 16 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Ma 6:55-kor kelt és 7:56-kor nyugodott le a Nap.

Szeptember 8. Napsütés kondenzcsíkokból képződő fátyolfelhőkkel, 31 és 17 ºC közötti hőmérsékletek.

Szeptember 9. Reggel napsütés, de 11 km/h-ás délkeleti szél, erős széllökésekkel. Délután befelhősödött. 30 és 16 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Szeptember 10. Reggel felhős, 12 óra körül megjött az eső, amelyik éjszakáig kitartott. Végre lehűlt a levegő is, igazi őszi nap volt, 22 és 16 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Szeptember 11. Egész éjszaka szemetelt az eső, még reggel is. Hajnalban énekeltek a feketerigók. Aztán egész nap felhős volt. 22 és 14 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Elvonultak a fecskék.

Szeptember 12. Reggel köd volt, aztán napos és felhős idők váltották egymást. Délután többnyire napos volt szép kumuluszokkal. 26 és 13 ºC közötti hőmérsékleteket mértünk.

Szeptember 13. Reggel kellemes, napos idő volt. Délután 14 órától elkezdett felhősödni, aztán 17 az eső, amelyik erősen, majd gyengébben esett késő estig. 28 és 15 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Még látni lehet hátramaradt, a fészkükben üldögélő molnárfecskéket. Vagy játszanak, vagy nevelnek, etetnek későn kikelt vagy második költéssel kikelt fiókákat.

Szeptember 14. Borúsan indult a nap, majd 11 körül elkezdett esni az eső. Egész nap esett csendesen. Erősen lehűlt az idő, csak 14 ºC volt a maximum, 9 ºC a minimum.

Szeptember 15. Bár reggel még kissé borús volt, lassan kiderült és szép idő lett, bár hűvös maradt. 20 és 10 ºC közötti értékek voltak. Szépen énekelnek a rozsdafarkúak.

Szeptember 16. Egész nap borús, néha szemetelt az eső. 18 és 12 ºC közötti hőmérsékletek. Árvizek vannak Németországban, Ausztriában és Csehországban. Most Magyarországon is gondokat okoz a Duna áradása.

Szeptember 17. Reggel köd volt, utána esett délutánig, majd borús maradt. A hideg idő miatt sokan már bekapcsolták otthon a fűtést. 17 és 11 ºC közötti hőmérsékletek vannak. Még ma is láttam molnárfecskéket repülni elvétve.

Szeptember 18. Reggel köd volt, de még délelőtt felszállt és napos idő lett. 25 és 12 ºC közötti értékek voltak.

Szeptember 19. Felhős-napos idő, 22 és 10 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Szeptember 20-22. Napsütés, kellemes idő, 25 és 8 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Szeptember 23. Tovább melegedett az idő. Napsütés mellett 28 és 14 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Szeptember 24. Sütött a Nap, majd délután 4-körül beborult és esett az eső. 27 és 13 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Még ma is láttam elvétve molnárfecskéket.

Szeptember 25. Borús idő, délután 6 után esett az eső, késő estig. 22 és 12 ºC közötti értékek voltak.

Szeptember 26. Borús-napos idő 25 és 15 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Szeptember 27. Reggel-délelőtt borús, majd délután ki-kibújt a Nap. 27 és 15 ºC közötti hőmérsékletek.

Szeptember 28. Borús-napos idő, este esővel. 27 és 14 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Szeptember 29. Borús, esős, szeles, hűvös idő. Ősziek a hőmérsékletek is: 15 és 8 ºC közöttiek.

Szeptember 30. Borús, csak naplementekor láttuk kicsit a Napot. 13 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 1. Napsütéses, de hűvös, 15 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Október 2. Reggel, délelőtt napos, derűs, délután fél négykor beborult. 19 és 12 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 3. Reggel, délelőtt borús, este 7-től esett. 19 és 13 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 4. Borús, esős, 19 és 14 ºC közötti értékek.

Október 5. Borús, esős, 19 és 12 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 6. Borús, de csak este esett kicsit. 16 és 10 ºC közötti hőmérsékletek. Nyomasztó, szürke idő.

Október 7. Felhős, délután 5 után derült ki kicsit. 17 és 8 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 8. Egész nap felhős, de visszamelegedett kicsit. 21 és 10 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 9. Egész nap felhős, délután szemetelt az eső szeles idő mellett. 21 és 12 ºC közötti értékek.

Október 10. Borús, napsütéses idő, 25 és 13 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Október 11. Éjjel Erdélyben ismét sarki fény volt látható, de Szatmárnémetiben a felhők miatt nem láttuk. Ez lett volna a harmadik alkalom egy éven belül, hogy sarki fényt lássunk. Éjszaka esett, majd felhős maradt. Hűvös idő volt, estére újra esett. 19 és 7 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Október 12. Egész napos napsütés, végre kellemes idő, indián nyár, vagy ahogyan nálunk hívják, vénasszonyok nyara, hiszen szálltak a hosszú pókhálók. 17 és 3 ºC közötti hőmérsékletek voltak, de a napon volt 22 ºC is.

Október 13. Reggel borús, 11-től napos, majd délután 1-től fátyolfelhős. 16 és 6 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Október 14. Napsütés, 16 és 6 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Október 15. Éjszaka is esett, nappal is esős idő. Aztán este 6-kor megállt, éjjelre kitisztult az idő. 13 és 2 ºC közötti értékek. Elkezdett erősebben lehűlni az idő.

Október 16. Hajnalban 1 ºC volt és köd. 11-re kitisztult és szép idő lett. 16 és 2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Október 17. Napsütés, 17 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 18. Napsütés, 18 és 2 ºC közötti értékek.

Október 19. Napsütés, 18 és 0 ºC közötti hőmérsékletek. Jegesek voltak reggel a szélvédők.

Október 20. Napsütés, 17 és 0 ºC közötti hőmérsékletek. Ma is szálltak a pókhálók.

Október 21-22. Napsütés, 17 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Október 23. Reggel ködös, majd délelőtt kitisztult és napos idő lett, 18 és 5 ºC közötti hőmérsékletekkel. Az augusztusi elősárgulás után – ami megállt akkor – most kezdték meg az őszi sárgulásukat a fák.

Október 24. Reggel ködös, majd napos, 19 és 4 ºC közötti értékek.

Október 25. Napos, 19 és 5 ºC közötti hőmérsékletek. Hullanak a fákról a sárga levelek. Igazi ősz.

Október 26. Napos idő fátyolfelhőkkel. 19 és 6 ºC közötti hőmérsékletek.

Október 27. Napos, kellemes idő, 22 és 7 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Október 28. Napos, 19 és 7 ºC közötti értékekkel.

Október 29. Reggel ködös volt, majd napos idő. 18 és 7 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Október 30. Reggel ködös, majd felhős. Délután 2-től fél háromig napos, majd megint ködös, felhős. 14 és 7 ºC közötti hőmérsékletek. Már 17 óra körül sötétedik.

Október 31. Rétegfelhős, csak néha vékonyodott el annyira, hogy süssön kicsit a Nap. 15 és 7 ºC közötti hőmérsékletek. 7:12-kor kel fel a Nap, 17:12-kor nyugszik.

November 1. Reggel köd volt és csak délre tisztult ki. Délután napsütés volt, de hűvös. 15 és 7 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 2. Reggel felhős volt, majd délutánra derűs, napos lett. 14 és -1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 3. Napos-felhős idő 10 és -1 ºC közötti értékekkel.

November 4. Felhős-napos idő 11 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

November 5-7. Napos, 12 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

November 8. Reggel ködös, majd napos, 17 és -3 ºC közötti étrékekkel.

November 9. Reggel és este köd, a kettő között pedig napos. 13 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

November 10. Ugyan az a minta, mint tegnap, a hőmérsékletek azonban 8 és -2 ºC között alakultak.

November 11. Egész napos köd és hideg, 8 és -1 ºC közötti értékekkel.

November 12. Egész napos köd, estére apró szemű eső. 3 és 0 ºC közötti hőmérsékletek.

November 13. Egész nap borús, aprószemű esővel. Hideg, kellemetlen idő. Rossz a levegő minősége. Az emberek fáradtak, levertek. 2 és -1 ºC közötti hőmérsékletek.

November 14. Borús, hűvös idő. Napok óta összefüggő stratus (rétegfelhő) borítja az eget. 4 és -1 ºC közötti hőmérsékletek.

November 15. Borús, szürke, hűvös idő, néha szemetelő esővel, 4 és -1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

November 16. Végre napos, tiszta idő. 8 és -2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 17. Szintén napos, tiszta időm este sűrű köddel. 8 és -3 ºC közötti értékek voltak.

November 18. Reggel köd, hideg, majd délután napsütés. 6 és -2 ºC közötti hőmérsékletek.

November 19. Felhős, majd napos, 11 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

November 20. Esős nap, 11 és 1 ºC közötti értékekkel.

November 21. Reggeltől felhős, de délután ki-kisütött a Nap. 5 és -1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 22. Reggelre hó hullt, reggel is havazott. Ez az idei tél első hava. Délután esőbe váltott a havazás, majd 16 óra után ismét havazott. Egyelőre megmaradt a hó. 1 és -3 ºC-os hőmérsékletek voltak.

November 23. Reggel fehér volt a táj, havas. Az ég eleinte felhős, majd fél tízre felszakadozó, onnan napos-felhős. A hó egyelőre megfagyott, megmaradt. 2 és -6 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 24. Felhős-napos idő. Lassan olvadni kezdett a hó. 6 és 1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 25. Reggel felhős, majd napos, derűs. 9 és -3 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Csaknem az összes hó elolvadt már.

November 26. Délután 1-ig tiszta ég, napsütés, majd attól kezdve felhős. 10 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

November 27. Felhős, majd szakadozó felhőzet mellett ki-kinézett a nap. A hőmérsékletek 7 és 1 ºC között alakultak.

November 28. Reggel voltak derűs időszakok, majd délre beborult, három óra körül pedig elkezdett esni. Egész este esett. 8 és 2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

November 29. Egész nap szürke, összefüggő stratus (réteg) felhőzet, 6 és 0 ºC közötti hőmérsékletekkel.

November 30. Ködös volt a reggel, sűrű köd volt délig, amikor úgy tűnt, kitisztul, ki-kinézett a Nap, majd mégis felhős maradt. Napnyugtakor láttuk a Napot. 10 és 0 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 1. Egész nap derűs volt és sütött a Nap. 11 és -2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 2. Napfelkelte után derűs, majd 9 körül köd szállt le. Szétoszlásakor szürke rétegfelhő maradt. 7 és -3 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 3. Egész nap borús, szürke, összefüggő felhőzettel. 5 és 0 ºC közötti hőmérsékletek.

December 4-5. Borús, szürke, hideg idő, 4 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 6. Felhős, majd délután 5-től lassú, apró szemű eső esett. 7 és 2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 7. Egész nap borús, nyirkos, hideg. Éjszakára derült ki az ég. 6 és -1 közötti hőmérsékleteket mértünk.

December 8. Reggel köd volt, ami fél tizenegyre kitisztult és onnan délután négyig napos idő volt, majd felhős. 6 és -1 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Az ördögfűz levelei csak mostanra sárgultak meg és kezdenek lehullni. A közönséges pagodafa (az újközponti csavart fa) rendelkezik még zöld levelekkel, a többi már száraz.

December 9. Reggel borús, majd déltől ritka szemű eső esik. A Szamos vízállása ennek ellenére alacsony. 8 és 3 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 10. Egész nap esett az apró szemű eső, 6 és 1 ºC közötti hőmérsékletek mellett.

December 11. Egész nap borús, hideg, 2 és -2 ºC közötti hőmérsékletek.

December 12. Borús idő, 6 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 13. Borús idő, majd délután 3-tól kelet felől felszakadozott a felhőzet és a 16:36-kor történt napnyugtáig sütött kicsit a Nap. 4 és -1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 14. Reggel napos, majd 12-től beborult és 15 óra körül elkezdett hullni a hó. Havas esőbe, majd esőbe ment át a havazás. 6 és 0 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 15. Borús, hideg, nyirkos délután 4-ig, amikor felszakadozott a felhőzet és kisütött a Nap. 4 és -2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 16. Reggel borús volt, majd esett kicsit. 7 és 2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 17. Borús délután 3-ig, amikor kiderült. Szép naplementét láthattunk. 9 és 1 ºC közötti hőmérsékleteket mértek.

December 18. Borús, 9 és 4 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 19. Reggeltől derűs, majd délután 2-től fátyolfelhős, de napos napnyugtáig. Kellemes, tavasziasnak hatott az idő. 12 és 3 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 20. Egész nap felhős, délelőtt esett is kicsit. 6 és 0 ºC közötti hőmérsékletek.

December 21. Egész nap derűs, néha fátyolfelhős. 10 és 0 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

December 22. Napfelkelte után fél órát sütött a Nap, majd beborult. 4 és -2 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

December 23-24. Felhős, 7 és 2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 25. Napos, derűs, 11 és -2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 26. Napos, derűs, 8 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 27. Reggel derűs, majd 10-től beborult. 6 és -1 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

December 28. Egész nap köd volt és fagypont alatti hőmérsékletek: -1 és -4 ºC között.

December 29. Egész nap köd volt, csak délben értük el az 1 ºC-t, azon kívül 0 ºC volt, a minimum pedig -2 ºC.

December 30. Ködös, felhős idő, 2 és -4 ºC közötti hőmérsékletekkel.

December 31. Egész nap borús idő volt, 4 és -3 ºC közötti értékekkel.

2025.

Január 1. Reggel köd volt, déli 12 órától napos, majd délután 5-től megint köd. 6 és -2 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Január 2. Reggel napos, 11:30-tól felhős, lassú eső. Maximum 4, minimum 0 ºC.

Január 3. Reggel esett (ahogyan egész éjszaka is), kicsit havazott is, majd köd volt, felhős ég, délután 2 körül pedig kisütött a Nap. Estig jó idő volt. Legtöbb 7, legkevesebb 0 ºC volt.

Január 4. Reggel napsütés, majd befelhősödött. Déli 12-kor még 0 ºC volt, délután aztán lett 7 ºC.

Január 5. Reggel derűs, napsütéses, majd délben kezdett felhősödni, este havazott. Fehérbe borult a táj. Maximum 1, minimum -3 ºC volt. Már éjszaka elolvadt a hó nagy része.

Január 6. A maradék hó reggel elolvadt. Egész nap borús volt, naplementére azonban kiderült. A legtöbb 9, a legkevesebb 3 ºC volt.

Január 7. Reggel, napfelkeltekor sütött a Nap, majd hamar, 10 után beborult. Este esett az eső. A maximum hőmérséklet 11, a minimum 6 ºC volt.

Január 8. Egész nap borús, maximum 10, minimum 5 ºC volt. Virágzik a perzsa veronika.

Január 9. Reggel borús, 13 óra körül esett, borús maradt. A legtöbb 12, a legkevesebb 4 ºC volt.

Január 10. Reggel eset, aztán borús maradt. Este fél kilenctől nagy pelyhekben hullt a hó. A legtöbb 7, a legkevesebb -1 ºC volt, éjjel fagyott, a hó megmaradt.

Január 11. Reggel borús, majd kiderült az ég, napos-borús periódusok váltották egymást. A legtöbb 2, a legkevesebb -2 ºC volt.

Január 12. Éjjel derűs, a napfelkeltekor láttuk a Napot, majd hamar beborult, szállingózott a hó, felhős maradt. Csak naplementekor láttuk újra a Napot. Maximum 2, minimum 3 ºC volt.

Január 13. Még nyomokban van hó. Ez a 0 ºC-körüli hőmérséklet miatt van. Most van az idei tél maximuma, most van a leghidegebb, legtovább. Ma reggel derűs volt, megint hamar beborult, délután sütött ki újra a Nap, fél háromkor megint beborult, és ez így váltakozott. A legtöbb 4, a legkevesebb -6 ºC volt. Ma délután 5-kor ment le a Nap, örülünk, hogy hosszabbodnak a nappalok.

Január 14. Derűs, napos idő, kevés rétegfelhősödéssel (stratus). Maximum 3, minimum -6 ºC volt.

Január 15. Borús, csak délután 4 órakor láttuk pár másodpercre a Napot. Néha hó szitált. Maximum 1, minimum -5 ºC volt.

Január 16. Hajnalban köd volt, később borús. Délután 12 után derült ki és maradt derűs 16 óráig, amikor megint beborult, este újra köd. Maximum 2, minimum -5 ºC volt.

Január 17. Egész nap borús volt és hideg, maximum 1, minimum -2 ºC. Kellemetlen, sötét, szürke nap volt.

Január 18-21. Egész nap borús, nem láttuk a Napot, 2 és -2 ºC hőmérsékletek mellett. 21-én reggel köd volt.

Január 22. Hajnalban hullt a hó, de nem maradt meg, csak a füves részeken. Borús, összefüggő rétegfelhők, este köd, nyomasztó. 2 és -2 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 23. Reggel ködös volt, majd esett kicsit, felhős, enyhe esővel. 6 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 24. Este esett az eső, egész nap ködös. 6 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 25. Felhős-derűs részek váltották egymást. 9 és 1 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 26. Napfelkeltekor derűs ég, majd kicsit beborult, déltől estig pedig napos. Végre jó idő, látjuk a Napot. Jó a levegő minősége is végre. 12 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 27. Derűs, napos, tiszta idő, tavaszias. 13 és 6 ºC közötti hőmérsékletek.

Január 28. Derűs, napos, „márciusi” jó idő. Csak reggel volt felhős kicsit. 17 és 7 ºC közötti hőmérsékletek. Megérkeztek a tengelicek.

Január 29. Éjjel csendes eső esett. Reggelre kiderült, egész nap derűs volt. Este ködös volt. A hőmérsékleti értékek 12 és 2 ºC között alakultak.

Január 30. Reggel borús, déltől derült ki és maradt estig derűs. 14 és 3 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Január 31. Reggel borús volt, majd esett. Délután 3-tól tisztult ki az idő, volt napos, este pedig ködös. Az előző napihoz hasonló hőmérsékletek.

Február 1. Egész nap derűs, napsütéses, 8 és 0 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 2. Reggeltől délután 2-ig havazott, aztán borús maradt. A hőmérsékletek 3 és -4 között alakultak.

Február 3. Egész nap derűs, napos, 4 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 4. Egész nap derűs, napos, 2 és -5 ºC közötti hőmérsékletekkel. A füves részeken még megmaradt a hó. Virágzik a mogyoró.

Február 5. Reggel napos, majd 10 körül befelhősödött. A hőmérsékletek 5 és -3 között alakultak.

Február 6. Egész nap derűs, napos, 7 és -2 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 7. Többnyire rétegfelhős, csak néha nézett ki a Nap. A legmagasabb hőmérséklet 4, a legkisebb -2 ºC volt.

Február 8. Reggel derűs, napos volt, délután vékony rétegfelhő szűrte a napfényt. 6 és -2 ºC közötti hőmérsékleti értékek voltak.

Február 9. Fátyolfelhős napfelkelte, délre elvékonyodott a felhőzet, egyre jobban sütött a Nap. A hőmérsékletek 8 és -2 között alakultak.

Február 10-11. Derűs, napsütéses, 7 és -5 ºC közötti hőmérsékletekkel, de a napon volt 10 ºC is.

Február 12. Derűs, majd déltől fátyolfelhős. A hőmérsékleti értékek 7 és -3 ºC között alakultak.

Február 13. Borús, rétegfelhős, hideg, 4 és 1 ºC közötti hőmérsékletekkel. Éjjel esett az eső.

Február 14. Egész nap apró szemű hó esett, kellemetlen idő. A hőmérsékleti értékek 5 és -3 ºC között alakultak.

Február 15. Derűs, napos, de hideg. A maximum hőmérsékleti érték 2, a minimum -5 ºC volt.

Február 16. Reggel borús, majd 10-től napos, derűs. Késő délutántól felhősödött, de többnyire napos maradt. 3 és -7 ºC közötti hőmérsékletek, de a napon volt 10 ºC is.

Február 17. Egész nap derűs, szép idő, de hideg. 4 és -6 ºC közötti hőmérsékleti értékek.

Február 18-19. Derűs, napos, de hideg, 2 és -8 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 20. Felhős-derűs, a maximum 3, minimum -6 ºC.

Február 21. Derűs, napos, de hideg, a maximum 4, minimum -10 ºC.

Február 22. Derűs, napos, kevés felhővel. 6 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Február 23. Derűs, majd délutántól felhős-derűs. 7 és -6 ºC közötti hőmérsékleti értékek – a napon van 12 ºC is.

Február 24. Egész nap rétegfelhős, borús, a maximum 4, a minimum -3 ºC.

Február 25. Reggeltől délután 5-ig felhős, majd nyugat felől kitisztult az ég, napos lett. 7 és -2 ºC közötti értékek voltak.

Február 26. Fátyolfelhős, napos, felhős, 12 és -3 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Február 27. Fátyolfelhős, napos, 16 és 2 ºC közötti értékekkel.

Február 28. Felhős, napos, rétegfelhős, sötét, kellemetlen. Este köd volt. A hőmérsékletek 7 és 2 ºC között alakultak.

Március 1. Reggel sűrű köd volt 3 ºC mellett, majd kis napsütés a felhők között. Először láttam idén kumulusz felhőket, eddig csak rétegfelhők voltak. A maximum 9, a minimum 2 ºC volt.

Március 2. Felhős-napos (cirrostratusok, kumuluszok), 7 és -3 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 3. Fátyolfelhős, napos-gomolyfelhős, napos. 7 és -3 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 4. Derült, napos, 11 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 5. Derűs, napos, kevés fátyolfelhővel. Felmelegedett kicsit, 15 és 0 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Megjöttek az örvös galambok.

Március 6. Derűs, napos, tovább melegedett. 19 és 0 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 7. Reggel kicsit felhős, majd 10-től derűs, napos. 22 és 1 ºC közötti hőmérsékletek voltak.

Március 8-9. Napfelkelte után felhős, majd fátyolfelhős és napos. Vékonyan a fátyolfelhő egész nap megmaradt. A maximum hőmérséklet 21, a minimum 4 ºC volt. Erdélybe megérkezett az első gólya, nálunk még nem láttam.

Március 10. Reggel felhős, majd 10-től fátyolfelhős, napos. Délután 4 után befelhősödött. 20 és 9 ºC között alakultak a hőmérsékletek.

Március 11. Rétegfelhős, borús, csak néha nézett ki a Nap. Délután 4 utántól estig esett. 17 és 6 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Ma láttam az első kék ibolyákat, megkezdte nyitását a piros árvacsalán. Éjszaka is énekelnek a feketerigók.

Március 12. Reggel borús, majd 10-től szakadozott a felhőzet és napos-felhős lett. 18 és 10 ºC közötti hőmérsékletek. A fák, így a nyár, nyír és fűz kezdenek lombot bontani.

Március 13. Reggeltől 11-ig esett az eső. Ezután szakadozott a felhőzet, ki-kisütött a Nap. Délután, egy után újra esett, majd kis napsütés és borús idő. 18 és 8 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 14. Reggel borús, majd 8 körül kiderült, napos. Dél körül ismét beborult, késő délutántól esett. 19 és 3 ºC közötti hőmérsékletek. Megjöttek a seregélyek.

Március 15. Reggeltől rétegfelhős, borús, majd délután 12-től esős. 15 és 5 ºC közötti hőmérsékletek. A Szamos partján barkáznak a nyárfák, nyírfák, elkezdtek virágozni a szilvafák is.

Március 16. Reggel 10 után pár percre kinézett a Nap, azon kívül rétegfelhős, borús, hideg. Lehűlésben vagyunk. 11 és 2 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 17. Felhős, fátyolfelhős, amin keresztül át-átsütött a Nap. Szeles, emiatt kellemetlen, hidegebbnek hat, mint amilyen. 8 és -4 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 18-21. Derűs, tiszta ég, ragyogó napsütés. Folyamatos lassú melegedés, 10 és -4 ºC, 12 és -3 ºC, 14 és -4 ºC közötti hőmérsékletek. Éjjel tényleg fagy.

Március 22. Reggel, délelőtt napos, déltől borús. Délelőtt sok méhet figyelhettünk meg, ahogyan a fákat, talajszinten levő virágokat porozzák, igazi tavaszi idő volt. Délután azonban ez megváltozott a borús, szeles idővel. 18 és -1 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 23. Egész nap borús, csepergő esővel. Virágoznak a cseresznyeszilvák és a rózsaszín díszfák a parkokban. 14 és 8 ºC közötti hőmérsékletek. Megérkeztek a gólyák.

Március 24. Egész nap esős, borús volt. Hol erősebben, hol gyengébben esett. 17 és 5 ºC közötti hőmérsékletek. Sötét, borús, esős nap. Megint akkor jön egy hűvös, esős periódus, amikor virágoznak a fák…

Március 25. Reggel köd volt, 9 ºC mellett, aztán kicsi eső, majd délután fél háromtól kisütött a Nap és kumuluszokkal tarkított napsütés volt. 16 és 6 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 26. Reggel napos, majd fátyolfelhős, gomolyfelhős. 17 és 7 ºC közötti hőmérsékletek.

Március 27. Reggel szemetelt az eső, majd borús volt délután 5-ig, amikor szakadozott és kisütött a Nap, bár a stratus-ok, kumuluszok maradtak. Maximum 18, minimum 7 ºC. A tavasz megérkezésével a kormoránok és kócsagok eltűntek a Szamos városi szakaszáról. Együtt nyit az ibolya és a gyöngyike.

Március 28. Egész nap borús, néha csepergett az eső. Többnyire mindig nedves az aszfalt. A legtöbb 18, a legkevesebb 10 ºC volt. Mianmar-ban 7.7-es erősségű földrengés volt.

Március 29. Ahogyan egész éjjel, úgy reggel is esett, majd végig felhős maradt, néha lassú esővel. Maximum 14, minimum 8 ºC volt a hőmérséklet. A Szamos az elmúlt idők áradásai következtében megáradt.

Március 30. Egész nap borús, majd éjjel elkezdett esni az eső. Maximum 17, minimum 9 ºC.

Március 31. Éjszaka esett, aztán egész nap borús volt. Gyakran esett apró szemű eső. Maximum 12, minimum 5 ºC volt.

Április 1. Napsütés kumuluszokkal. Maximum hőmérséklet 17 ºC, minimum 6 ºC. A parkok díszfái elvirágoztak, a pásztortáska és a gyermekláncfű megkezdte virágzását, a tyúkhúr és a piros árvacsalán még virágzik. A madarak fészket raknak.

Április 2. Reggel napsütés volt, majd fokozatosan stratus (rétegfelhő) borította be az eget, majd kumulo-sztratusz, és felhős maradt. Hideg is volt, a maximum 12 ºC volt, a minimum 6 ºC.

Április 3. Reggel borús, hűvös majd 2 körül kiderült és szép idő lett. Maximum hőmérséklet 16 ºC, minimum 7 ºC.

Április 4. Egész nap derűs, napsütéses, meleg. Maximum hőmérséklet 20 ºC, minimum 7 ºC.

Április 5. Reggel felhős, majd ki-kinézett a Nap. Délután 3 körül északnyugat felől nyárira jellemző sötét viharfelhők érkeztek, majd záporral, villámlással, dörgéssel kezdődött az eső. Ez volt az első alkalom idén, hogy villámlott és dörgött. Az eső este 7 után állt el. 17-0 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 6. Napfelkelte után láthattuk a Napot kis ideig, majd sztrátuszokkal beborult, és meglehetősen erősen fújt a szél. Délután 1 után szakadozott és ki-kisütött a Nap, majd 4 után szállingózott a hó, ismét kisütött a Nap. Maximum 8, minimum -3 ºC.

Április 7. Reggelre a tócsák befagytak. Úgy becsülik a barack, körte és szilva nagy része elfagyott. Reggel napsütés, bár hideg. Délre beborult (a kumuluszok összefüggővé váltak), hideg szél fújt, csak néha nézett ki a felhők közül a Nap. 5 és -4 ºC közötti hőmérsékletek, de a megyében voltak részek, ahol -7 ºC volt az éjjel a minimum.

Április 8. Borús, hideg, szeles, nagyon gyengén szállingózott reggel a hó, néha kinézett a felhők közül a Nap. Délre beborult, havas eső esett, de este 6-körül kiderült és ragyogónapsütéssel, szép színekkel ért véget a nappal. 8 és -1 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Megkezdte virágzását az alma.

Április 9. Reggel felhős (cirrokumulusz), majd 10 után kisütött a Nap és bár szeles volt és hűvös (10 ºC), szép idő lett kumuluszokkal, délután 5-től pedig derűs éggel. A gyümölcstermesztők mellett a méhészek is panaszkodnak a hideg idő miatt, nem tudják a méhcsaládokat kiegyenlíteni, felkészíteni a repcevirágzásra. Virágzik a cseresznye. 12 és 3 ºC közötti hőmérsékletek. A napon ugyanakkor volt 15 ºC is. Délután szivárvány színű felhők látszódtak a Nap mellett, ami középmagasságban létrejövő vékony rétegfelhők esetében alakul ki, ha azonos nagyságú vízcseppek és főleg jégkristályok alkotják.

Április 10. Reggel hideg, felhős, majd délután szakadozott a hőmérséklet, kisütött a Nap a kumuluszok között, de a szél is 33 km/h-val fújt k.b. 5 óráig. Tiszta maradt az idő. Hajnalban a feketerigók énekelnek. 9 és -1 közötti hőmérsékletek.

Április 11. Reggel borús, hűvös 2 ºC-kal, majd fél tízkor elkezdett nagy pelyhekben szakadni a hó. Ezt hamar felváltotta a havas eső, majd az eső, amely többször visszatért a borús, hűvös nap folyamán. 6 és 1 ºC közötti értékek.

Április 12. Reggel borús, hűvös (kumulo-stratusok), délben felszakadozott, aztán napos-felhős időszakok váltották egymást. A napos időszakokban kellemes volt, a borúsak alatt hűvös. 13 és 3 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 13. Egész nap derűs, napos, és az elmúlt napokhoz képest meleg: reggel 10-kor már 12 ºC, délután 4-kor 20 ºC, a minimum 1 ºC. Az emberek megtöltötték a város tereit, mintha város napja lenne.

Április 14. Borús, hűvös, szemerkélő esővel, 17 és 11 ºC közötti hőmérséklettel. Megérkeztek a monárfecskék.

Április 15. Reggel borús, délelőtt apró szemű hideg eső esett, naplementére kisütött kicsit a Nap. A hőmérsékletek 19 és 11 ºC között alakultak. Virágzik az alma és a körte. Még tart a fűtési szezon, remélhetőleg a napokban véget ér.

Április 16. Borúsan indult, majd dél körül kiderült és tiszta kék ég mellett ragyogó napsütés volt. Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, megint hirtelen jött a változás, most a meleg. A hőmérséklet maximuma 27 ºC, vagyis 8 fokkal több, mint tegnap, a minimuma pedig 14 ºC volt.

Április 17. Reggel borús, majd még délelőtt kiderült, de erős, 22 km/h-s széllökések voltak. Napos, meleg idő, 29 ºC-os hőmérséklettel délután 4-kor. Késő délután fátyolfelhősödött. Este 11-kor még 18 ºC volt kint. A minimum hajnalban 14 ºC volt.

Április 18. Egész nap borús, folyamatosan csökkenő hőmérséklettel. Reggel még volt 18 ºC, majd 11 után erős széllel (26 km/h nyugati, délnyugati) és esővel jött a lehűlés. Két óra múlva 4 fokkal kevesebb volt. Naplementére még kitisztult nyugaton, így láthattuk a Napot, majd estére újra beborult és megint esett. A minimum hőmérséklet 12 ºC volt.

Április 19. Egész napos napsütés, kellemes levegő hőmérséklet. A fák kizöldültek, kilomboztak, a gyomnövények virágoznak, igazi tavasz, 22 és 7 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Április 20. Éjjel hallottam idén először énekelni a nádirigót. Nappal tiszta ég, napsütés volt, meleg időben. 25 és 10 ºC közötti hőmérsékletek voltak. Még virágzik a cseresznye és a meggy, termését pihéli a fehér nyár, lassan kezd lombozni az akác és a platán, miközben a hársnak már szép lombja van.

Április 21. Napsütés késő délutánig, amikor felhősödött (kumuluszokkal). Még melegebb volt, mint tegnap, 28 ºC volt a maximum a városban. A napon már déltől nem kellemes tartózkodni, az árnyékot kerestük. Száll mindenhol a fehér nyár termése. A minimum hajnalban 11 ºC.

Április 22. Napsütés, meleg. A napi maximum árnyékban 26, napon 30 ºC felett. Délután 4 után elkezdett felhősödni északon, keleten és nyugaton is, de minket elkerült az eső, bár erősen fújt a szél. A hajnali minimum 13 ºC. Megkezdte virágzását az orgona.

Április 23. Napsütés, meleg. A napi maximum árnyékban elérte a 29 ºC-t is. Délután 4 után megint gyűltek a felhők, úgy nézett ki, esni fog, mert nyugatot kivéve mindenhol felhő vette a várost körül. Persze megint nem esett. A minimum hőmérséklet 12 ºC.

Április 24. Napsütés, meleg, derült ég kumuluszokkal, estig. 28 ºC meleg árnyékban.

Április 25. Napsütés, meleg délután 3-ig, amikor északnyugaton felhősödött, a városban is beborult rövid időre, majd újra kisütött. 27 és 12 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 26. Napsütéses, de szeles idő, hűvösebb, mint az elmúlt napokban. 21 és 6 ºC közötti hőmérsékletek.

Április 27. Reggel borús kicsit, majd 10 órára kiderült, onnan bárányfelhős, napos maradt. Hűvös idő, 20 és 6 ºC közötti hőmérsékletekkel (reggel 10-kor még csak 15 ºC volt). Minden madár énekel, a fák kizöldelltek, már a szivarfa is megkezdte a lombja kibontását.

Április 28. Napos, délután felhősödő, de alapjában napos, 23 és 9 ºC közötti hőmérsékletekkel. Még mindig pihélnek a nyárfák.

Április 29. Napos, meleg. 25 és 11 ºC közötti hőmérsékletekkel.

Április 30. Napos, meleg, 27 és 10 ºC közötti hőmérsékletekkel. Megkezdődött az eperszezon.

Május 1-3. Napos, meleg, 28 és 10 ºC közötti hőmérsékletekkel. Az útszéleken az eperrel együtt a dinnyét is elkezdték árulni.

Május 4. Reggel napos, de már délelőtt elkezdett erősen fújni a szél (16 km/h). Délután 2-től befelhősödött, 5 után szemetelt az eső, majd kiderült. Az északnyugatról érkező felhők kikerültek. Aztán este megint csepergett kicsit. Április 18-a óta nem esett.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Utcatörténetek, Szatmárnémeti magyar utcanevei

A szatmári haszidok, akik New York-ban megépítették a Szatmárjukat

A szatmárnémeti hidak története

Zsinagógák, szatmári zsidóság

A szatmárnémeti régi főtér története

Volt egyszer egy (nagy) kisvasút

Pár év alatt megépítették az Újközpontot

Szatmárnémeti a kis magyar világban

A szatmári konyha – feledésbe merülő szatmári ételekről

Szatmárnémeti rejtélyes téglái