A Berenczei Kovátsok történetéből - interjú Gönczy Agáth-al
Sokan onnan hallottak a Berenczei Kovátsok-ról, hogy Szatmárnémetiben az Aurora szálló helyén állt emeletes házuk. Többen még emlékeikben őrzik az épületet, elmentek mellette, esetleg vásároltak a földszinti üzletben, jártak benne. A Berenczei Kováts család tagjai városunk alakítói voltak a századforduló környékén. Jogi, közigazgatási, középítési, de kulturális területen is kiemelkedő szerepet töltöttek be – a szatmári lóversenyekről szóló bejegyzésemben már írtam a család hatásáról. A központ azonban számukra Sándorhomok volt, ahol kúriájuk a mai napig áll és látogatható. A család ugyanis él és társadalmi szempontból is jelen van a helyi, szatmári közösség életében (a Kováts kúriában időszakosan rendezvényeket tartanak), bár a kommunizmus legsötétebb idejében meghurcoltatás áldozatai voltak, ahogyan Erdélyben a földbirtokos és úri családok nagy része.
Örülök, hogy elkészülhetett az interjú Gönczy Agáth-al, akire régóta szeretettel gondolok, mert egy a kezdetektől őszinte, nyitott, érdeklődő és közvetlen embert ismertem meg személyében. Úgy 13 évvel ezelőtt, egy hosszabb, közös utunk alkalmával mesélt nekem szüleiről, nagyszüleiről és már akkor megbeszéltük, egyszer interjút kell adnia. Csakhogy akkor még nem találtam felületet az interjú közlésére, ezért halogattam az elkészítését is. Gönczy Balázsnak hála, hogy 2023 nyarán adott volt végre a hely és az idő is a beszélgetésre - a felvétel végén Balázs is megszólal. Alább videóinterjú formájában közlöm a beszélgetést.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése