A tasnádi születésű Bíró Lajos, a tőlünk indult nagy felfedező

Kevés olyan felfedezőről, vakmerő utazóról tudunk a magyarság történetében, mint Bíró Lajos, akit sokszor Kőrösi Csoma Sándorral együtt emlegetnek. A természettudományok, és különösen a zoológia iránti szenvedélye Pápua Új-Guineába űzte őt egy olyan korban, amikor az utazás még igen nehézkes volt, a pápuákról pedig úgy tartották, emberevők. Ő mégsem riadt vissza az akadályoktól és elérte céljait: fontos felfedezéseket tett az akkor német gyarmatnak számító ország természet és néprajzát illetően, közel hét éves (1895-1902) ott-tartózkodása alatt csaknem 200 ezer darabból álló állattani és 5600 tárgyat számláló néprajzi gyűjteményt juttatott haza. A 200 ezer darab állatpreparátum nagy része rovar volt, de akad gyűjteményében gerinces állat, így madár is. 2400 olyan faj van, amit Bíró Lajos gyűjtéséből új fajként írt le a tudomány. Legalább ennyi bogarat, rovart ő fedezett fel, írt le először, de 250 állatfaj és állatnem őrzi nevében is Bírót. Az akkor még Szilágy vármegyei Tasnádon (ma már Szatmár megyéhez tartozik) született felfedező könyvet is írt útjáról, Hét év Új-Guineában címmel 1923-ban jelent meg, Budapesten (alább link a könyvhöz).

Bíró Lajos pápuák között (Néprajzi Múzeum)

És most egy személyes vonal: őszintén megvallva úgy találtam meg őt, hogy nemrég megnéztem a Magyarok az emberevők földjén című sorozatot, amit az M5 vetített és ebben Cséke Zsolt az ő letét, útját követi végig, Pápua Új Guineára is elutazva (lejjebb a link a sorozathoz). Innen tudom, története sokkal izgalmasabb a fenti számoknál, lássuk!

A XIX. század végén, XX. század elején három magyar ember is elindult Pápua Új Guineába. Fenichel Sámuel és Bíró Lajos tudományos kutatók, valamint Molnár Mária misszionárius nővér. Ottani munkásságukkal mindhárman komoly elismerést vívtak ki maguknak. A nagyenyedi születésű Fenichel Sámuel volt az első magyar kutató Pápua Új-Guineában, aki azonban csak kevés időt tölthetett ott, hamar megbetegedett és malária miatt meghalt. Halála után Bíró Lajos közel negyven évesen vállalkozott rá, hogy fojtatja az Új-Guineában elkezdett munkát.

Bíró Lajos 1856. augusztus 29-én született Tasnádon, szülei 6-ik gyermekeként. Máig beazonosítható házuk a középgödör utcában állt, de ezt azóta róla nevezték el. Elemi tanulmányait a helyi iskolában folytatta, ott találkozott Török Ferenccel, aki természetrajzot és a földrajzot tanította és nagy hatással volt a gyermek Bíró Lajosra. Úgy maradt fenn, neki köszönhető, hogy a hatodik elemi után ösztöndíjasként folytatta tanulmányait Zilahon, a Wesselényi Miklós iskolában. Nyolc évig tanult ott, és olyan jó eredményei voltak, hogy amikor az apja haza akarta vinni asztalossegédnek, az igazgató ment utána, visszakérni a kollégiumba. 1875-ben érettségizett, kitűnő eredménnyel. Előbb orvosi pályára tervezett lépni, de pénzhiány miatt mégis a debreceni teológiára jelentkezett. Ott egyre közelebb került a természettudományokhoz, majd Török József tanár segítségével és ajánlásával Budapestre került, ahol a református teológián tanult, egyre több időt töltve a Nemzeti Múzeum állattani tárában. Két és fél évvel a teológiai tanulmányok befejezése előtt aztán úgy döntött, tanítói, nevelői állást vállal Budaörsön, majd Sátoraljaújhelyen, hogy pénzt gyűjtsön a felsőfokú természettudományos tanulmányokhoz. Később Chyzer Kornél rovartani kutató segítségével filoxéra-biztos volt a budapesti rovartani állomáson, rovartani kiadványokat szerkesztett, járta a vidéket és rovarokat gyűjtött, különösen Erdély és Horvátország tájairól. Ekkor hallott Fenichel Sámuel tragikus haláláról és jelentkezett az általa megkezdett munka folytatására. Bíró megnyerte Herman Ottó támogatását is, a Magyar Nemzeti Múzeumtól Chyzer Kornél közbenjárására 60 ezer darabos rovargyűjteményéért 1000 forintot kapott, valamint elérte azt, hogy amennyiben elutazik, a hazaküldött preparátumokért fizetséget kaphasson. Így sikerült 1895 novemberében hajóval elindulnia Pápua Új-Guinea felé. Nehéz és viszontagságos tengeri utat követően 1896. január 1-jén Friedrich Wilhelmschafenben, vagyis Madangban kötött ki.

A fiatal Bíró Lajos (1)

„Hanem a míg odáig jutottam, hogy erre a nagy útra, Új-Guineába eljuthattam, annak hosszú kálváriája volt, annak nagy ára volt, egy egész élet szenvedése. De nem bántam meg. Jól esik azért töredelmesen megvallanom, hogyan történt. Dicsekednem nem lehet vele, de legalább elmondom, — mások elrettentésére, hogy példámat követni ne legyen senkinek se kedve.” - írja könyve előszavában. (2)

Majdnem hét évet töltött ott, ezalatt pedig felkutatta az összes elérhető és fehérek által is lakott helyet: a Hansemann-partot, az Astrolabe és a Huon-öblöt, körutazást tett Új-Írországban. 1897–ben közel egy évre elhagyta Új-Guineát, Szingapúrba, Jávára és Ausztráliába utazott, hogy további gyűjtéseket végezzen, ismereteit bővítse. (3) Háromszor is nősült bennszülöttekkel, de valamilyen papír csak egyről maradt fenn. Utódokról nem tudni. A három nősülést később azzal indokolta, hogy a feleségeit nem vihette magával, amikor egyik törzsi területről a másikra kellett vándorolnia. (Egyik feleségét sem hozta haza magával, de mindegyikre érvényes házasságként tekintett.) Bíró Lajos idejében még érezhető különbségtétel volt az európai, fehér emberek és a színes bőrű bennszülöttek között. De Bíró nem tekintette magát többnek, vagy fontosabbnak. Ezért is írja Újguineai utazásom emlékei című könyvében: „A pápua nem vadember sem külső megjelenésében, sem egymással való életében, sem az idegennel való érintkezésben. Csupán csak, hogy másféle műveltségű társadalomnak tagja, melyben ő az otthonos, sőt az ő körükben az ott megjelenő európai tűnik fel vadembernek, aminthogy annak tartanak ők is bármely művelt európait, mert nem ismeri az ő társadalmi érintkezésüknek még legelemibb szabályait sem, annál kevésbé az ő világnézetüket.

Legelsőbben is az a furcsa eset áll elő, hogy ugyan; abból a dologból a kétféle ember kétféle következtetést von. A mezítelen pápuát vadembernek tekinti az európai, mert ruhája nincs és viszont a pápua tartja vadembernek az európait, mert ruhája van. És bizony, mikor látja a bennszülött, hogy az egyenlítői éghajlat alatt miképpen izzadunk és tikkadunk mi a legkönnyebb nyári ruhában is, meg hogy a sűrű erdőben, még az úton menve is, hogy akadunk meg lépten-nyomon a nádpálca levelének horgos tüskéiben, míg ő még a legnagyobb sűrűségben is futva haladhat, mert már érintésre megérzi és kikerüli az akadályt, bizony minket is elfog a kételkedés: vajon nem neki van-e igaza?” (…) „Mennyire nem olyan a természeti ember, a „vadember”, mint ahogy odahaza elgondoljuk! Milyen hamisan, mondhatni otrombán ítéljük meg a kőkorszakbeli ember műveltségét, erkölcsét és tehetségeit s bennök saját őseinket! Leszállítjuk őket az állatiság színvonalára, hogy magunkat annál magasabbnak állóknak lássuk! Kicsiny társadalmuk minden elméletet megcsúfol, mert van köztük erkölcs és szeretet vallás nélkül, rend és béke törvények és rendőrség nélkül, szabadság őrök nélkül. Az emberiség tragikuma, hogy a kőkorszakbeli ember bír mindazzal és sejtelme sincs róla, a mi társadalmunk pedig ismeri annak mivoltát a legkisebb részletekig, mikor már csak a neve maradt meg belőle.” (4)

Többször komolyabban is megbetegedett, ezért egy alkalommal Szingapúrba, később Jávára kellett utaznia gyógykezelésre. Hét év Új-Guineában című könyvében erről így ír: „Sokat szenvedtem az alatt a hét év alatt, hiszen az alatt jóformán sose voltam egészséges, sok ideig azután sem. De akkor se volt okom megbánni.”

A bevezetőben már említettem, milyen fontos tudományos munkát végzett, hány faj megismerése, leírása köthető a nevéhez. A klímaváltozás, illetve az emberi beavatkozások miatt azonban a Bíró Lajos által gyűjtött állatfajok egy része örökre eltűnt a Földről. Valaha volt létezésük bizonyítékait már csak a Budapesti Természettudományi Múzeum állattárának tárlói őrzik. (5)

Bíró Lajos közel hét évi ottartózkodás után 1901 december 27-én indult haza. Ekkor írta: „Amint múlik az idő, amint mindig távolabb és távolabb estem tőle, olybá kezd feltűnni nekem magamnak is Új-Guinea, mint egy álomország. Nincs körülöttem semmi abból, ami ott körülvett. Ha nem tudnám, hogy ugyanaz a nap osztja itt is áldó sugarait, hogy ugyanaz a hold világít rám itthon is, azt kellene hinnem, hogy egy más világban éltem. Talán nem is éltem, hanem álmodtam ott évekig tartó álmot, ép érzékkel, tiszta öntudattal. Átélt bajaimra, testi és lelki szenvedéseimre most már édes emlékezettel gondolok vissza. Hiszen oly boldog voltam én ott és csak hasznot tettem, kárt senkinek. Vajon lesz-e erőm ellenállni hívogató szózatának? Vagy legyőz a másik szózat? A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely.”

Hazatérésekor, Budapesten díszes fogadtatásban részesítették. Tiszteletére Fraknói Vilmos püspök adott fogadást, amelyen képviseltették magukat a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum osztályai is. A Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának tiszteletbeli őrévé nevezték ki. Az ünnepségek és fogadások elmúltával tiszteletbeli múzeumőrként dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban. Nehéz körülmények között élt, 1908-ban Vágó Aladár gimnázium igazgató tanár, etnográfus ezért elhívta Szigetszentmiklósra lakni, hozzá. Egykori lakóházán 1956-ban emléktáblát avattak. Később, 1926. március 25-én a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Több kisebb gyűjtőútra ment még Máltára, Tuniszba, Törökországba, Krétára és Erdélybe is, de az angol királyi földrajzi társaság költségén eljutott Indiába és Burmába is, ahol fiatal zoológusokat készített fel a természetrajzi gyűjtőmunkára. Hetvenkét évesen ment utolsó gyűjtőútjára a Balkán-hegységbe. Hetvenöt éves korában, 1931 nyarán megbetegedett, majd szeptember 2-án meghalt, sírja a budapesti kerepesi temetőben van. (1)

Bíró Lajos (1856-1931) emlékére, akinek példaértékű elszántsága, kitartó, céltudatos munkássága sokak szerint Kőrösi Csoma Sándoréval vethető egybe, 1991-ben állított emléktáblát a Benedek Zoltán tanár vezette Tasnádi Bíró Lajos Társaság, szülőtelepülése, Tasnád református templomában (ahol Bíró Lajost megkeresztelték).

Emléktábla a tasnádi templomba és utcanévtábla Tasnádról (1)

Az 1966-óta működő Pápua Új-Guinea egyetem biológiai intézete falán, 1974 óta két domborműves arckép között egy emléktábla hirdeti, hogy két neves magyar kutató, a nagyenyedi születésű Fenichel Sámuel, valamint a tasnádi születésű Bíró Lajos nagy érdemeket szerzett Új Guinea tudományos feltárásában.

Emlékplakett a Pápua Új-Guinea egyetem biológiai intézete falán a két magyar felfedező domborműves arcképével. (1)

„Más világ van ott az egyenlítő alatt, mint nálunk. Másképpen süt le a Nap, más csillagok ragyognak ott felettünk. Nincs ott fa, nincs egy fűszál, még egy bogárka sem, ami ugyanaz volna, mint a mienk. Csak az anyaföld ugyanaz, mint nálunk. S ez az anyaföld, amelyből az ember vétetett ugyanazt az emberfajt szülte, s ha a környezet, a különböző természeti viszonyok színét, haját, arcvonásait különbözővé tették is, lelki és erkölcsi érzéke most is ugyanaz. Műveltésge lehet fokozatokra osztható, de szellemi és erkölcsi élete felett ugyanolyan természeti törvények uralkodnak. Az ember mindenütt ember, az általános emberi mindenütt egyformán nyilatkozik meg szellemi és erkölcsi életében.” (1, 6)

Hivatkozások:

1. Magyarok az emberevők földjén/Kamera a hátizsákban sorozat, Cséke Zsolt filmje, 2000. Elérhető itt: nava.hu/id/632650/#

2. Bíró Lajos, Hét év Új-Guineában, Levelek két világrészből, Világirodalom Könyvkiadóvállalat, Weiler és Társa Kiadása, Budapest, 1923.

https://mek.oszk.hu/12900/12912/12912.pdf

3. Wikipedia - https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADr%C3%B3_Lajos_(zool%C3%B3gus)#M%C5%B1vei[4]

4. Bíró Lajos, Újguineai utazásom emlékei, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1932

https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&ved=2ahUKEwjRysqV9YqEAxXWhv0HHUP6CyAQFnoECBEQAQ&url=https%3A%2F%2Fdea.lib.unideb.hu%2Fbitstreams%2F533e33a5-d73b-4648-8746-84df6fc55018%2Fdownload&usg=AOvVaw0nyuxEx-9uUpIpOLAIaY4r&opi=89978449

5. Magyar Természettudományi Múzeum Blog: https://mttmuzeum.blog.hu/2019/08/09/zoologia_neprajz_es_harom_papua_feleseg_biro_lajos_uj-guineaban

6. Halász Gyula, Öt világrész magyar vándorai, Magyar fölfedezők Benyovszkytól napjainkig, Grill Károly Könyvkiadóhivatala, 1936.

https://mek.oszk.hu/17900/17958/17958.pdf

És egy poén a végére, egy bulvárcikk, amiből nem merítettem: https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/hosok-es-kalandorok-konyv-sorozat-biro-lajos-papua-uj-guinea-kannibal-rovar/rhkpx66