Lokálhistóriák

Már említettem itt, a blogon, hogy szeretnék olyan beszélgetéseknek is helyet, keretet adni, amelyek a városról és az itt lakó emberekről szólnak, hiszen mi, a szatmári polgárok alakítjuk a várost olyanná, amilyen ma és amilyen lesz később. Éljen az ember valamelyik negyedben, a városközpontban vagy a Szigetlankán, minden nap, minden döntésével hatással van a környezetére is. És mindenki őriz olyan történetet, amely mindannyiunk gazdagodására szolgálhat, persze, ha elmeséli azt. A Lokálhistóriák blogon megjelent második beszélgetés Muhi Sándor szatmári magyar grafikussal, művészeti közíróval, helytörténésszel készült, nézzék szeretettel:

Kevés olyan felfedezőről, vakmerő utazóról tudunk a magyarság történetében, mint Bíró Lajos, akit sokszor Kőrösi Csoma Sándorral együtt emlegetnek. A természettudományok, és különösen a zoológia iránti szenvedélye Pápua Új-Guineába űzte őt egy olyan korban, amikor az utazás még igen nehézkes volt, a pápuákról pedig úgy tartották, emberevők. Ő mégsem riadt vissza az akadályoktól és elérte céljait: fontos felfedezéseket tett az akkor német gyarmatnak számító ország természet és néprajzát illetően, közel hét éves (1895-1902) ott-tartózkodása alatt csaknem 200 ezer darabból álló állattani és 5600 tárgyat számláló néprajzi gyűjteményt juttatott haza. A 200 ezer darab állatpreparátum nagy része rovar volt, de akad gyűjteményében gerinces állat, így madár is. 2400 olyan faj van, amit Bíró Lajos gyűjtéséből új fajként írt le a tudomány. Legalább ennyi bogarat, rovart ő fedezett fel, írt le először, de 250 állatfaj és állatnem őrzi nevében is Bírót. Az akkor még Szilágy vármegyei Tasnádon (ma m...

Sokfajta városismertetőt írtak az idők során és ezek többsége természetesen szépeket és jókat gyűjt csokorba az olvasóknak. De vannak persze kivételek. Néha az újságírók nemtetszésüknek adtak hangot, sőt az irónia eszközeivel éltek, amikor Szatmárnémeti, illetve a városi közösség aktuális állapotáról írtak. És nagyon jól van ez így, hiszen akkor szabad a sajtó és az újságíró, ha megengedheti magának, hogy néha kritikával éljen, görbe tükröt mutasson az olvasóknak a város helyzetéről. Akkor ezt lehetett. Ma kételkedem, hogy sokan megtennék, hiszen könnyen az álláshirdetések lelkes olvasójává válhat a kritika szerzője. (Jómagam is kerültem már hasonló helyzetbe. Nálunk még így is jobb a helyzet mint mondjuk Németországban, ahol tényleg csak egy irányból fújhat a szél. Persze személyeskedni, bántani, megbélyegezni személyt vagy közösséget nem szabad, szerintem sem. Ezt is megtette a XX. század eleji újságíró néha. Csitt, nem politizálok!). De most inkább olvassunk két csúfondáros városbem...

A Székesegyház Szatmárnémeti legrégebbi épületei közé tartozik – a Láncos templom hozzá hasonlóan régi. A ma is látható templomot a már meglévő egytornyú templom átalakításával építették meg, így bizonyos részei, falai, téglái 1798-ból számíthatók. A régi, egytornyú templomot ugyanis 1786. június 2. és 1798. november 1. között építették. A Székesegyház az egyházmegye 1804-es alapításától máig több átalakításon, felújításon ment keresztül, megviselték az idők és a háborúk. Jelen bejegyzésben érintem majd röviden a külső felújításait is, de nem ez a fő célom, inkább mutatnék egy-két érdekességet a templombelsővel, a freskókkal kapcsolatban, amelyek az elmúlt században arcot/arcokat cseréltek. A székesegyház képeinek festése, majd átfestése Meszlényi Gyula, püspöksége (1887-1905) idején igyekezett szépíteni, gazdagítani a Székesegyházat, ezért felkérte Tóth Gyula neves szatmári festőt, hogy készítsen egy-egy freskót a Szűzanya, valamint a Szent Család életének mozzanataiból ihletődve. Íg...

Az sokak számára ismert, hogy az első mozgóképet, ami még persze némafilm volt, a Zöldfa vendéglőben vetítették, 1910-ben. (Ezt a Fehér nevű tulajdonosa 1911-1912 között átépíttette, és azért hívjuk ma Fehér háznak a városi bérpalotát.) Később még sokáig vendéglőkben vetítettek mozgóképeket, így az első állandó vetítésekkel rendelkező és sokáig az egyik legfontosabb a Hazám kávéház volt. Egy este alatt hét kisfilmet is levetítettek, belépő díj elkérése nélkül. A közönség közben persze fogyaszthatta a kávéház italait. A mozizás akkor még annyira új volt Szatmáron, hogy a lokál tulajdonosa, Weisz Izidor az újsághirdetésben külön kiemelte, a mozgó fényképek nem rontják a szemet, nem kell tőlük tartani. A vetítések kitörő sikernek örvendtek Szatmáron, ezért hamarosan a Hungáriában (minden második nap új műsorral) és a gróf Károlyi-kertben is mozgóképekkel csalogatták a nagyérdeműt. A város felismerte a moziban rejlő lehetőségeket, hamarosan el is határozták, létrehoznak egy állandó filmszí...