Lokálhistóriák

Ha azt hinnénk, a rajongás új keletű dolog, tévednénk. Az ember valószínűleg minden időben kiválasztott magának olyan személyeket, akik példaként állhattak előtte, akik után vágyakozhatott, akikért akár az életét is adhatta. Ezek legtöbbször rangban, kasztban, osztályban, lényben magasabb szinten álló személyek voltak. A komédiások, a színészek megjelenésével azonban lassan megszületett a rajongás új formája, és a sajtó ezt a jelenséget csak fokozta. Így volt ez Szatmárban is, ahol legalább 1790 óta jelen volt a színjátszás (Móricz János három tagú vándorkomédiás társulata ekkor tartott Szatmáron komédia játékot, ahogy erről korábban a Szatmári színjátszás kezdetei című bejegyzésben írtam), a vendégszereplések révén pedig a nagy, budapesti nevek is eljöttek. Így érkezett 1899. február 20-án, 49-ik születésnapja előtt négy nappal Szatmárnémetibe Jászai Mari, a legendás hírű tragika is, és már az érkezése hírére felbolydult a város diáksága. fotó forrása: fidelio.hu Az érkezésről így ír ...

Több, mint nyolcvan évig a városkép fontos része volt a villanytelep a hatalmas, füstokádó kéményével, ma már azonban csak egy emléktábla emlékeztet rá. A Városi (közüzemi) Villamosmű 1891. december 31-én indult, amikor is este 7 órakor megtették az első világítási próbát az épülő, új, jelenleg is álló városi színházban (1892. január 14-én avatták fel a város új színházépületét). Ezzel Szatmárnémeti az első vidéki városok között volt, amelyek saját villanyvilágítási berendezéssel rendelkeztek Magyarországon. A Borovszky Samu szerkesztette vármegye monográfiában Ferencz Ágoston tanácsjegyző (az impériumváltást követően, vagyis a monográfia megjelenése után 10 évvel Augustin Frențiu néven Szatmárnémeti első román nemzetiségű polgármestere) így ír róla: „A nagyobb ipari vállalatok sorában meg kell említeni a város házi-kezelésében álló villamtelepet is, mely 1891 óta áll fenn. A város közönsége 1891-ben felépítvén új színházát, a belügyminisztérium csak úgy engedte meg annak megnyitását, ...

Amit mi régi főtérnek, illetve központi parknak ismerünk, azt a történetírók Deák tér-ként említenek. Bár az idők során több neve is volt a térnek és a Deák tér elnevezés 1940 és 1944 között átköltözött a Titulescu térre, amikor is a régi főtér neve Horthy Miklós tér volt, mégis ez, vagyis a Deák tér a leginkább használatos. Több bejegyzésben említettem már a teret, most, felújítása megkezdésekor azonban úgy gondoltam, külön bejegyzést ajánlok Szatmárnémeti legfontosabb közterének. Kezdjük az elején. Szatmár kialakulása idején, a 800-as évek végén, a honfoglaláskor a tér még mocsaras, pocsolyás terület volt, és semmilyen jelentőséggel nem rendelkezett. Az 1500-as évek közepe táján, amikor az új, ötbástyás várat megépítették , a várfal szomszédságába esett, már használatban volt, épületei, egyszerű parasztházai is voltak. De sem templom, sem komolyabb épület nem állt rajta. A vár a Rákóczi-féle szabadságharc utáni időkig létezett, az 1720-as években azonban elkezdték széthordani az an...

Palai Kristóf, a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezetének megalapítója az eltelt 25 év alatt nagyon sok ember életében hagyott nyomot. Egyike azon embereknek, akiknek az önzetlen segítségnyújtása, emberszeretete jobbá tette a várost, amelyben élünk. Jellemét családjából hozta magával, ezért is tekintettünk vissza gyermekkorára, majd követtük végig beszélgetésünkben életét, benne különös helyen tárgyalva a Máltai Szeretetszolgálat történetét. Amikor augusztusban beszélgettünk, még úgy tűnt, az ukrajnai háború miatt nem lesz lehetőség az ünneplésre, de szerencsére azóta némileg változtak a körülmények, így november 12-én, 25 órás maratont terveznek, ezt ökumenikus szentmisével nyitják meg 16-órától a sugárúti Szent József templomban, székházuk mellett.  A beszélgetést nem csak a Máltai Szeretetszolgálat története miatt érdemes meghallgatni, hanem azért is, mert sok érdekes történet hangzik még el, nekünk, szatmáriaknak a közös múltjából. Ez egy újszerű dolog a blogon...

Meg lehet kockáztatni a kijelentést, miszerint Szatmárnémeti minden idők legfontosabb közművelődési egyesülete volt a Kölcsey Kör (megalakulása éveiben a sajtó „Kölcsey-kör”-ként jegyzi), amelynek az erőfeszítései, eredményei máig hatnak. Megalakulásának dátumáról megoszlanak a vélemények. A Szatmár-Németi című újság 1900. február 27-i számában azt írja, a kör már 1890-től szervezi a márc. 15-i hazafias ünnepélyeket is. „Nem különben a kör rendezi 1890-től évente a márc. 15.-ki hazafias ünnepélyeket is.” A Wikipedia ezzel szemben 1892-t jelöli meg az indulás dátumaként (3). Én most maradok az említett újságnál, amely leírja: irodalmi-, társadalmi- és múzeumi szakosztállyal indult az egyesület. Rögtön ez utóbbit kiemelve, megalakulásakor a kör múzeuma Köcsey Ferenc relikviáinak, illetve a város és a megye fontos történeti tárgyi emlékeinek egybegyűjtését tűzte ki célul, de a múzeumi anyag olyan szépen gyarapodott, hogy előbb a Református Gimnázium négy termét foglalta el, majd az impéri...